A Discovery ismételt erődemonstrációja után Contador a győztes
A Párizs–Nizza utolsó szakaszán is hatalmas erőket mozgatott meg a sikerért a Discovery, és nem dolgoztak hiába, a spanyol Alberto Contador ugyanis megnyerte a viadalt. Miután Alberto Contador megnyerte a negyedik etapot – az egyetlen hegyi befutóval végződő szakaszt – a Discovery folyamatosan, minden szakaszon hatalmas tempót diktált, fárasztva a sárga trikós Davide Rebellint, illetve csapatát, a Gerolsteinert.

Reuters
Alberto Contandor győzelmével zárult a Párizs-Nizza viadal

Reuters
Alberto Contandor győzelmével zárult a Párizs-Nizza viadal
Az NSO ajánlja:
Vasárnap aztán a Nizzából rajtoló és oda is érkező utolsó etapon egy második, majd három első kategóriás hegy várt a mezőnyre. Az utolsó emelkedő elején Contador robbantott, és óriási iramban száguldott felfelé a hegyre, míg a többiek rettenetesen megszenvedtek az átlagban 7.6 százalékos emelkedővel, Contador úgy tekert, mintha csak lejtmenetben lett volna.
A hegytetőn 44 másodperc volt az előny, ekkor viszont még várt rá tizenhat kilométer. Rebellin a Contadort üldöző tízfős boly élére állt, és ugyanis a többiek is hajtottak, a különbséget csak megfelezni tudták, ezzel Contador a legendás, ötszörös Tour-győztes Miguel Indurain 1989-es és 1990-es sikere után a Párizs–Nizza 1933 óta íródó történelmének második spanyol győztese.
”Elképzelhetetlenül boldog vagyok. Ez pályafutáson legnagyobb sikere – mondta a madridi születésű, a 25. születésnapján júniusban ünneplő kerekes, aki korábban a Katalán hét elnevezésű körversenyt nyerte meg. – Szereztem már korábban szakaszgyőzelmeket, nyertem már összetettben is versenyt, ám a Párizs–Nizza múltja és nehézsége miatt mindegyik felülmúlja. Voltak kétségeim, hogy elegendő lesz-e az előnyöm, ám amikor az utolsó kilométert is elértem, Rebellin pedig nem volt a nyomomban, már tudtam, hogy győztem. A csapat kiváló munkát végzett, nagyon elégedett vagyok a társaimmal.”
65. PÁRIZS–NIZZA (ProTour-sorozat)
1. | Alberto Contador | (spanyol, Discovery) | 3:15:47 (39.686 km/óra) |
2. | Lopez Garcia | (spanyol, Caisse d'Epargne) | 19 másodperc hátrány |
3. | Rodríguez | (spanyol, Caisse d'Epargne) | azonos idővel |
4. | Sánchez González | (spanyol, Euskaltel) | a. i. |
5. | Bocsarov | (orosz, Crédit Agricole) | a. i. |
6. | Pellizotti | (olasz, Liquigas) | a. i. |
7. | Valjevac | (szlovén, Lampre) | a. i. |
8. | Rebellin | (olasz, Gerolsteiner) | a. i. |
9. | F. Schleck | (luxemburgi, CSC) | a. i. |
10. | Evans | (ausztrál, Predictor-Lotto) | a. i. |
1. | Alberto Contador | 29:55:22 (42.107 km/óra) | |
2. | Rebellin | 26 mp h. | |
3. | León Sánchez | (spanyol, Caisse d'Epargne) | 42 mp h. |
4. | Valjevac | 49 mp h. | |
5. | Pellizotti | (olasz, Liquigas) | 57 mp h. |
1. | Franco Pellizotti | 90 pont | |
2. | Pineau | (francia, Bouygues Telecom) | 81 |
3. | Rebellin | 80 |
1. | Thomas Voeckler | (francia, Bouygues Telecom) | 65 pont |
2. | Danielson | (Discovery) | 42 |
3. | Contador | 36 |
1. | Alberto Contador | 29:55:22 | |
2. | León Sánchez | 42 mp h. | |
3. | A. Schleck | (luxemburgi, CSC) | 2:20 perc hátrány |
1. | Caisse d'Epargne | 89:49:06 | |
2. | CSC | 3:50 p h. | |
3. | Predictor-Lotto | 5:26 p h. |
Legfrissebb hírek

Kerékpár: dán siker a Tirrenón és a Nizzán is
Kerékpár
2024.03.08. 17:44

Kerékpár: módosítják az utolsó két szakaszt a Párizs–Nizzán
Kerékpár
2021.03.11. 19:51

Kerékpár: német győzelem a Párizs–Nizza körversenyen
Kerékpár
2020.03.14. 17:34

Kerékpár: a dán világbajnok hazautazott a Párizs–Nizzáról
Kerékpár
2020.03.14. 14:05

Kerékpár: a Sky ausztrálja nyerte „a versenyt a Naphoz"
Kerékpár
2013.03.10. 17:38

Kerékpár: spanyol siker a Párizs-Nizza 5. szakaszán
Kerékpár
2008.03.14. 23:31
Ezek is érdekelhetik