A klubszeretet és a kitartás mintaképe – Santi Cazorla-portré

Ha van mesebeli történet a mai modern futballban, Santi Cazorláé mindenképpen az. Bár kétszer nyert Európa-bajnokságot a spanyol válogatottal, és egy időben posztja egyik legjobbjaként tartották számon, mégsem tartozott soha a legnagyobb sztárok közé. Mindazonáltal több szempontból példaértékű a hozzáállása és a karrierje. A helyében sokan már régen befejezték volna a profi labdarúgást, ő azonban nagy nehézségek árán valóra váltotta gyerekkori álmát, és nemcsak pályára lépett nevelőegyesületében, a Real Oviedóban, de vissza is jutott vele a spanyol élvonalba. Nemrég pedig egy évvel hosszabbított, így a következő idényben már a La Ligában játszhat. Abban a mezben, amely minden más egyesület dresszénél többet jelent neki.

De repüljünk vissza az időben húsz-huszonkét évet, amikor a történet elkezdődött! A mesés Asztúriában született játékos egész családja az Oviedónak szurkolt, ő pedig nyolcéves kora óta a klubnál nevelkedett, és az volt az álma, hogy egy nap bemutatkozik az első csapatban. Aligha sejtette, hogy erre körülbelül harminc évet kell várnia… Tizenhat esztendős volt, amikor az Oviedo kiesett az élvonalból, majd a klub anyagi nehézségei miatt 2003 januárjában távoznia kellett, és a Villarrealhoz szerződött. A nagycsapatról szőtt álmai ekkor még nagyon távolinak tűntek. Eleinte a Villarreal tartalék együttesével szerepelt a negyedosztályban, majd novemberben bemutatkozhatott az élvonalban. Csereként egy percet kapott a Deportivo La Coruna ellen 1–0-ra megnyert találkozón.

A 2005–2006-os kiírásban BL-elődöntőig menetelt a Villarreallal, amely 2006 nyarán 400 ezer euróért eladta őt a Recreativo Huelvának, hogy aztán 2007 januárjában 1.2 millió euróért visszavásárolja. Egy évvel később hősünk megnyerte első Európa-bajnoki címét, az oroszok elleni elődöntőt leszámítva minden találkozón pályára lépett, csapattársa, Marcos Senna pedig így nyilatkozott róla a Las Provincias című lapnak: „Manapság Lionel Messi a többiek felett áll, mert Kaká sérült. A legjobban mégis Santi Cazorla játékáért rajongok. Nap mint nap látom, hogyan edz, igazi zseni. Nem mondom, hogy ő a legjobb, mert a Villarrealban futballozik. De ha a Real Madridban vagy a Barcelonában játszana, más lenne a helyzet.”      

Volt erre lehetősége, de nem élt vele. Bizonyára kevesen emlékeznek rá, hogy 2008-ban a királyiak is megkörnyékezték, ő azonban nemet mondott. „A Real Madridon túl is vannak fontos dolgok a futballban – indokolt a Goal.com-nak. – Neki is lehet nemet mondani. Nyilvánvalóan nagyszerű klub, de jól érzem magam a Villarrealban, ahol megbecsülnek. Még fiatal vagyok, és úgy érzem, itt fejlődhetek.” 

A 2010-es világbajnokságról sérülés miatt maradt le, majd 2011-ben a Málagához igazolt, hogy aztán 2012-ben kétszeres Európa-bajnokként az Arsenalhoz szerződjön. Az első gólját stílusosan az Anfieldben szerezte, a 2012–2013-as kiírásban az idény legjobb Arsenal-játékosának választották meg, Arsene Wenger pedig azt mondta, hogy nem értékelik őt eléggé a Premier League-ben. A londoniakkal kétszer nyerte meg az FA-kupát, a 2014-es, Hull City elleni döntőben (3–2) szabadrúgásból lőtt hatalmas gólt. Ugyanakkor az évekig tartó kálváriája is az Arsenalnál kezdődött.

Pontosabban még 2013-ban, a válogatottban sérült meg először a bokája, de 2016-ban, a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-találkozón szenvedett Achilles-ín-sérülést, ami aztán a vártnál jóval több szenvedést okozott neki. Összesen tizenegyszer műtötték meg, pedig eleinte nem tűnt olyan nagynak a baj. De az egyik műtét során a seb úgy elfertőződött, hogy még az amputáció is felvetődött… Több baktérium is megtámadta a lábát, amelyek körülbelül tíz centiméteres szakaszt pusztítottak el. Az orvosok azt mondták neki, már annak is örülhet, ha a kertben tud majd sétálgatni. Az egyik operáció során az alkarjáról ültettek át bőrt, mégpedig olyan részről, amelyen a lánya neve szerepelt. Összesen több mint 600 napot hagyott ki, de végül visszatért – már a Villarreal labdarúgójaként. Egyszerre volt emlékezetes és megdöbbentő az a Marca-címlap, amelyen a sérült, műtött bokája szerepelt a teljes egyes oldalon.

A legtöbben biztosan feladták volna a helyében, és természetesen ő is többször került mélypontra. Végül azonban kitartott, a sors pedig visszaadott neki valamit. De erről majd később! Az évekig tartó küszködésről a madridi lapnak adott terjedelmes interjúban beszélt 2023 karácsonyán, miután a Villarrealt és a katari Al-Szaddot megjárva augusztusban visszatért a nevelőegyesületéhez, a Real Oviedóhoz. „Mindig is optimista ember voltam, az a típus, aki a fényt látja az alagút végén – fejtegette Cazorla. – Ezzel is próbálok példát mutatni azoknak az embereknek, akik nehéz időszakon mennek keresztül. Az orvosok is sokszor mondták nekem, hogy kissé fafejű vagyok, mert mindig mosolyogva keltem fel. Mindig arra gondoltam, hogy egy nappal közelebb vagyok ahhoz, hogy ismét azt csinálhassam, amit szeretek. Tudtam, hogy lesz megoldás, és így is lett. Még akkor is, ha évekig tartott. Persze voltak nehéz időszakok, amikor sírtam. De néha erre is szükség van. Ám kizárólag akkor fordult elő, amikor egyedül voltam. A szállodában, a feleségem és a gyerekeim nélkül. Azok nagyon kemény pillanatok voltak. De azt sohasem szerettem, ha mások látták, ahogy sírok. Nem is nagyon tettem. Nem akartam, hogy a gyerekeim megérezzenek bármit abból, hogy mennyire nehéz időszakon megyek keresztül. A fiam, Enzo még nagyon kicsi volt, és azt mondta, hogy szeretne még engem látni futballozni. Ez volt az egyik, ami tartotta bennem a lelket. A legnehezebb pillanatokban mindig erre gondoltam, ez a mondat adott erőt. Természetesen most is vannak fájdalmaim. De ez ennyi idősen, ilyen hosszú pályafutás után egyébként is normális. Ezzel együtt kell tudni élni.”     

És ezzel el is érkeztünk a drámával és kétéves kihagyással nehezített történet már-már mesebeli befejezéséhez. Mert Cazorla nemcsak profi futballistaként folytatta, hanem visszatért az Oviedóhoz, amellyel több mint húsz év elteltével visszajutott az első osztályba. A klub iránti feltétlen szeretetéről mindennél többet elmond, hogy ő ingyen akart játszani, ezt azonban a jogszabályok nem tették lehetővé. Így a liga szabályzatában meghatározott minimálbérért vállalta a játékot, a feljutást pedig pályafutása egyik legnagyobb sikereként könyvelte el. Persze az évi 91 ezer eurós, vagyis körülbelül 36 millió forintos bére így is irigylésre méltó lehet, de az ő szintjén ez aprópénz, arról nem is beszélve, hogy a mezeladásából befolyó összeg tíz százalékát is a klub akadémiájának ajánlotta fel. Harmincöt mérkőzésen 5 gólt és 5 gólpasszt jegyzett az előző évadban, ebből a két legfontosabb gólt a feljutásért vívott rájátszásban szerezte.

Pedig a rájátszás döntője nem indult jól az Oviedónak. Az első mérkőzésen 1–0-ra nyert a Mirandés, és a visszavágón is vezetést szerzett. Csakhogy aztán Santi Cazorla tizenegyesével egyenlített, majd 3–1-re nyert, és 3–2-es összesítéssel, 24 év elteltével ismét az élvonalba jutott a Real Oviedo! Cazorla a Marcának még a visszavágó előtt azt mondta, hogy ez pályafutása legfontosabb mérkőzése, korábban az El Larguerónak pedig úgy fogalmazott, hogy a feljutás ugyanakkora siker lenne neki, mint az első Eb-győzelem a spanyol válogatottal.

„Ez lenne a legszebb, a családom miatt, a barátaim miatt, mert itt nőttem fel, és mert rengeteget jelent nekem a klub” – mondta, ám akkor még nem akart arról beszélni, hogy meghosszabbítja-e az idény végén lejáró szerződését, ha sikerül kiharcolni az élvonalbeli tagságot. Nos, azóta kiderült, hogy egy évig még biztosan marad, vagyis láthatjuk őt az Oviedo mezében a La Ligában a 2025–2026-os idényben. Negyvenéves korára összejött neki, amiről gyerekként álmodozott, az őt jellemző klubhűség pedig már tényleg nagyon ritka a mai futballban.

„Ez az otthonom, a klub, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Itt zárom le a karrierem, úgy, hogy boldoggá tehetem az itteni embereket. Kérhetnék ennél többet?!” – tette fel a költői kérdést még a 2023-as Marca-interjúban, amelyben azt is elmondta, hogy mit tanácsolna a mai futballistanövendékeknek. „Hogy élvezzék a játékot, bárhol is vannak. Mindig is azt vallottam, hogy gyerekként és amatőrként élveztem a legjobban a futballt, mert akkor az ember még a barátaival játszhat. Később, profiként ez átalakul, ott már más lesz fontos.”     

Nos, talán érdemes megfogadni a tanácsát.