30 éve a Medikémia a Pick Szegedet is „lenyomta”

Medikémia-Szeged. Mennyire jól csengő név volt az 1990-es évek közepén a röplabdában… A csongrádi megyeszékhely férficsapata 1995-ben és 1996-ban is bajnoki címet szerzett, az előbbi Szeged első országos bajnoki aranyérme volt csapatsportágban, egyúttal a röplabdások megnyerték a nemes versengést a Skaliczki László vezette Pick Szegeddel szemben, a férfi kézilabdázók ugyanis 1996-ban ünnepelhettek először.

Az 1994–1995-ös férfi röplabdaidény alapszakaszát már uralta a Medikémia, a felsőházi rájátszást követően is az élen állt, az elődöntőben a Vasast ütötte ki, aztán jöhetett a finálé a Csepel-Kordax ellen. Hazai, szegedi vereség után két győzelem, Csepelen 3:2-re nyertek a „szigetországiak”, úgyhogy ötödik mérkőzés döntött a bajnokcsapat kilétéről.

Hogy ez az összecsapás mennyire volt izgalmas? Az 1995. június 10-én megjelenő Nemzeti Sport tudósításának címe szerint „Hitchcock szelleme kísértett Szegeden”. Háromezer (más források szerint 3200) néző zsúfolódott be az Újszegedi Sportcsarnokba, jóval többen annál, ahány ember részvételét engedélyezte volna a tűzvédelmi szabályozás (ma már ilyesmivel próbálkozni sem lehetne…).

„Újszegeden laktam és nem tudtam mit kezdeni magammal, kocsiba ültem, mentem egy kört, el a csarnokba, ahol korábban már hatezer edzést tartottam, körbenéztem, mert nemsokára tele lesz, és azt láttam, hogy több száz kabát, sapka és újság van a székeken, a szurkolók már délelőtt lefoglalták a helyeket. Egyetlen dolgot mondtam a játékosaimnak a meccs előtt, hogy ahol ennyire szeretnek benneteket, ott csak nyerhetünk” – elevenítette fel a harminc évvel ezelőtti emlékezetes pillanatokat a 78 esztendős Nyári Sándor, a Medikémia akkori vezetőedzője, későbbi szövetségi kapitány és televíziós szakértő.

Az első két szett a házigazdáé lett, a második 3-ra (akkoriban még csak 15 pontig mentek a játszmák, viszont az adogatás jogát is meg kellett szerezni), ám innen visszakapaszkodott a két klasszis bolgárt, Radoszlav Arsovot és Plamen Konsztantinovot foglalkoztató Csepel és egyenlített. Nyári Sándoron ekkor csaknem úrrá lett, hogy elveszhet, amiért 15 éve dolgozott, de azt kérte legénységétől, hogy szakadjon meg, ne bravúrozzon, válassza mindig a legjobbnak tűnő megoldást, és verje meg ellenfelét a rövidített játékban. Sikerült, 15:11 lett, miután Arsov belépett, előtte meg blokkolták őt a hazaiak. Következhetett a fékevesztett ünneplés, a játékosokat alsónadrágig vetkőztették a drukkerek, és igen, valóban hosszú építkezés érte el ezzel a csúcspontját.

Nyári mester 1978-ban, Hajdu Béla szakosztályvezető csábítására tette át székhelyét Szegedre, azt kérték tőle, juttassa fel a csapatot az élvonalba, és ez 1982-re már meg is valósult, eleinte a szakember még játékosedzőként segített. Az edzésmódszereket elsajátította és elmondása szerint jól ki tudta alakítani az emberi kapcsolatokat az érintettekkel. Eleinte a négy megyében sok ezer munkavállalót foglalkoztató nagyvállalat, a Délép támogatta a klubot, aztán Papiron SC-Szeged néven a Magyar Kupa-győzelem is összejött 1993-ban, majd következett az újabb szintlépés: Gyürki Ernő sportújságíró megfűzte a Medikémia elnökét, a tavaly elhunyt Pálmai Antalt, hogy álljon a csapat mögé. A 2001-ig tartó stabilitás meghozta a gyümölcsét, sikerült szerződtetni két remek ukrán játékost, Oleg Belik centert és az azóta is Magyarországon élő, dolgozó Jurij Melnicsuk szélső ütőt, ők végtelenül szerényen és profi szemlélettel tették, amit tenniük kellett („két odesszai diplomás zseni”, ahogyan Nyári Sándor aposztrofálta őket).

Oleg Belik, Csíkos Gábor, Hulmann Zsolt, Kása Róbert, Jurij Melnicsuk, Petheő Gábor, Polgár Gábor, Rácz László, Schildkraut Krisztián, Somodi István, Torma Péter és Urfi Csaba volt a bajnokcsapat tagja, közülük Csíkos, Hulmann, Petheő, Polgár, Rácz és Torma szegedi nevelésű. Nagyon fontos faktor volt, hogy a szegedi utánpótlás sikert sikerre halmozott, a felnőtteknél is befutó, Titkos Lajos edző által pallérozott generáció junior bajnoki címet szerzett a Nyári Sándor segítőjeként, jobbkezeként dolgozó Nusser Elemér irányításával, vagyis szisztematikus csapatépítés zajlott. Tisztelték, becsülték a játékosokat, megismerték őket az utcán, csapódtak hozzájuk az osztálytársak, barátok, egyre szélesebb lett a bázis, a lányok is közelebb kerültek a sportághoz.

A bajnoki címet meg is tudta védeni a Medikémia (hasonlóan a kupagyőzelemhez, merthogy 1995-ben duplázott), az 1996-os diadal már jóval simább volt, a döntőben a Vasast múlta felül, a Csepel kissé meggyengült. A keret magja sokáig együtt maradt, miközben a nemzetközi porondon is megmutathatta magát a Szeged, kétszer a legjobb nyolc közé jutott a Kupagyőztesek Európa-kupájában, egyszer, az 1997–1998-as idényben két 3:1-es győzelemmel kiütötte onnan a szerb Partizan Beogradot is, ami nem akármilyen fegyvertény.

De vissza az 1995-ös trónra lépéshez: az egyik kulcsjátékos, Hulmann Zsolt lapunknak elmondta, nagyon éheztek a sikerre és felejthetetlen érzés volt, amikor feltették a koronát a fejükre, pláne, hogy korábban két döntőt is elveszítettek.

„Emlékszem az ötödik meccs majdnem minden mozzanatára, jó csapatunk volt, de a Csepelben is kiváló játékosok szerepeltek, a két bolgáron kívül például Liszi Zoltán, Szűcs Imre, Tomanóczy Tibor. Tömve volt a régi sportcsarnok, sohasem láttam ilyet, a csilláron is csüngtek és brutális volt a hangzavar. Az első két szett megnyerésével a kezünkben éreztük a győzelmet, aztán a vendégek visszakapaszkodtak. Végül megnyertük a nagyon szoros döntő szettet, az emberek berontottak és letépték a mezünket, folyt a pezsgő. Összetartó csapatot alkottunk, jó értelemben rivalizáltunk egymással, húztuk egymást felfelé, és eközben egyéniségeink is voltak, akik átlendítettek minket a holtpontokon.”

Hulmann jelenleg gyakorló edző a szegedi röplabda-egyesületnél, az U17-es fiúcsapatot irányítja, és úgy véli, az Extraligában elért 11., vagyis utolsó előtti hely a játékosállományt és a lehetőségeket figyelembe véve reális. Az előrelépéshez kedvezőbb feltételekre lenne szükség, kellene tőkeerős szponzor, hogy ismét a régi dicsfényében csillogjon a férfiszakág.

Nusser Elemérrel is beszéltünk, a 63 éves szakember korábban játékosként is erősítette a Szegedet, ő is azon az állásponton volt, hogy a bajnoki cím hosszú, 10-12 éves folyamat eredménye volt, mindig adtak játékost az utánpótlás-válogatottakba, rendre a dobogón végeztek a korosztályos bajnokságokban, és a magot együtt tudták tartani a felnőttmezőnyben is – ettől függetlenül az aranyéremről nem mertek álmodni.

„Hasonlót nem éltem át korábban, most is libabőrös leszek, ha visszaemlékszem a ’95-ös döntőre. Négy meccs is három kettes eredménnyel zárult a két bolgár és néhány magyar válogatottat is felvonultató Csepel elleni fináléban, az ötödik mérkőzésre rengetegen kijöttek. A következő idényben kiemelkedtünk, de az első bajnoki címet irgalmatlanul nehéz volt megszerezni. Ahogy a Medikémia kiszállt, az anyagi források elapadtak, a játékosok eligazoltak vagy abbahagyták. Ritkán futunk össze a korábbi kerettagokkal, szétszórt bennünket az élet, de ez rendben is van. Valamit újra felépíteni sokkal bonyolultabb, mint szinten tartani, azonban most megindult némi fellendülés az utánpótlásban Szegeden, ami öt-tíz év múlva szép eredményeket hozhat magával.”

Múltidézésünk negyedik szereplője Rácz László, aki még ötven felett is nagyszerűen teljesített strandröplabdában.

„Imádtam az egészet, jó volt a csapat, a hangulat, a közönség félelmetes energiát adott – visszagondolva feláll a szőr a karomon, nem lehet leírni, amit abban a döntőben átéltünk. Történelmet írtunk! Nyári Sanyival nem voltunk jóban, de rosszban sem, egyfajta Tom és Jerryként viselkedtünk, tiszteltük egymás erényeit és nagyon sokat köszönhetek neki. Hihetetlenül jó menedzser volt, nagyon jó párost alkotott Nusser Elemérrel. Rengeteg szegedi alkotta a keretet, remek külföldi játékosaink voltak és ki kell emelnem Schildkraut Krisztiánt, akinek a győztes mentalitása nélkül biztosan nem lettünk volna bajnokok. Korábban a Kaposvárral is felértem kétszer a csúcsra, de semmi sem vetekedhet azzal, hogy szegediként Szegeden nyertem aranyérmet. A legnagyobb erényünk a hihetetlen motiváltságunk volt, és hogy csapatként tudtunk a Csepel fölé nőni, amelyből kissé kilógott a két bolgár légiós. Mivel alacsonynak számítok a sportágban, tízszer annyit dolgoztam és tízszer annyira akartam, mint mások. Ez volt a karrierem fénypontja a teremröplabdában, mert aztán strandröpiben nagy sikereket értem el.”

Egyszer volt, hol nem volt a szegedi férfi röplabda-sikercsapat – még mindig van mibe kapaszkodniuk az utódoknak.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. június 7-i lapszámában jelent meg.)