„Merhetek nagyokat álmodni!” – interjú Viczián Szilviával

– Újra itthon?     
– Rövid látogatás a mostani. Az Óbudai Egyetemen tartottam két előadást leendő építészmérnököknek a fenntarthatóságról, emellett az Alkoss Szabadon projekt ügyében egyeztettem. Öt ország, hazánkon kívül Németország, Olaszország, az Egyesült Államok és az Egyesült Arab Emírségek nemzetközi együttműködése eredményeként 2022-ben írták ki a pályázatot, amelynek célja, hogy a tehetséges fiatalokat alkotásra, kreatív önkifejezésre ösztönözze. Az idei téma a kedvenc játék megfestése egy képen. A 8–20 évesek három korosztályba sorolva pályázhatnak, az egyes országok legjobban sikerülő alkotásai nemzetközi versenyben folytatják. A győztes képekből a jelenleg a világ legmagasabb épületének számító, 828 méteres dubai Burdzs Kalifa egyik éttermében nyílik kiállítás. Jómagam az emírségekbeli zsűri elnöke vagyok, amelynek tagja még három befolyásos helyi üzletember és öt magyar szakértő; valamennyien részt veszünk a nemzetközi zsűri munkájában is.

– Ha már kiállítás: önnek is van aktuális tárlata, ráadásul szintén Dubaiban.
– Valójában csoportos kiállításról van szó, erre neveztem be négy alkotásommal. Az ottani szent hónap, a ramadán kapcsán a megtisztulást, a befelé figyelést kellett megfogalmazni festői módszerekkel. Összesen 16 alkotó munkáit fogadták be a versenykiállításra, köztük az én festményeimet. Korábban már volt négy kiállításom Abu-Dzabiban, illetve egy Bécsben is, és jó érzéssel mondhatom, hogy immár gyűjtői is vannak a képeimnek. 

– Pályát módosít?     
– Erről nincs szó, továbbra is építészként dolgozom, de mostanában a kikapcsolódás, a feltöltődés egyik formája, ha ecsetet veszek a kezembe. Az Iparművészeti Egyetemre jártam, amit immár Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek hívnak, ott a csendélettől az ember- és térábrázolásig mindent tanultunk, de manapság nonfiguratív képeket festek, amelyek nemegyszer kiegészítői az építészi munkámnak. Egy-egy vízió később átalakul alaprajzzá, városrésszé, építészeti koncepcióvá.

– Békéscsabáról indulva lett az Egyesült Arab Emírségek egyik vezető építésze. Hisz a sorsszerűségben?     
– Talán valóban nem a véletlen műve, hogy a 2005-ös délkelet-ázsiai nászutunkról hazatérőben éppen Dubaiban álltunk meg. Hazaérkezve találtam a világhálón egy hirdetést, amelynek feladói Abu-Dzabiba, a világ egyik legnagyobb építészirodájába kerestek munkatársat. Pályáztam, meghallgattak, majd féléves szerződést ajánlottak. Kereken húsz éve, 2005. április 19-én utaztunk ki, s az eredetileg tervezett hat hónapból első nekifutásra 14 év lett. 

– Merész vállalkozás lehetett az arab világban szerencsét próbálni.     
– Korábban arra készültem, hogy a diplomaszerzés után New Yorkba költözöm, de rabul ejtett a Közel-Kelet varázslatos, felhőkarcolós világa. Csupán huszonkilenc éves voltam, amikor vezető tervező lehettem Abu-Dzabiban. Négy hónap után már tudtam, ez az igazi alkotói közegem, ahol építészként merhetek nagyokat álmodni, mert megvan a befektetői háttér, hogy mindaz, ami a tervezőasztalon megszületik, valósággá válhasson. S nem tagadom, annak is különleges vonzereje volt, hogy a szabadidőmben a tengerparton sétálhatok, napsütötte pálmafák alatt víkendezhetek – ezért az élményért más európaiak repülőre szállnak és mélyen a zsebükbe nyúlnak. Persze ha munka van, dolgozni kell keményen; ez idáig 265 projektet nyertünk el, tízen jelenleg is dolgozunk.

– Melyik munkájára a legbüszkébb?     
– A legelsőt említeném, Abu-Dzabiban építettük fel Bawadi Mallt. Ebben a két négyzetkilométer alapterületű komplexumban 28 funkciót kellett összehangolnunk a bevásárlóközponttól a hotelen át a munkásszállóig. Hetvenöt tagú mérnökcsapatot irányítottam másfél éven át. Ez egy „design and build” projekt volt, ami azt jelenti, hogy az építési engedély kiadása után mi is felvonultunk a helyszínre, s folyamatosan figyelemmel kísértük az építkezést. Fokozott volt a felelősségünk, hiszen ha menet közben valamin módosítottunk, másnap már láttuk megvalósulni. Ez az épületegyüttes az ország keleti részén fekvő, 200 ezer lakosú El-Ajnban található, a visszajelzések alapján a mai napig imádják az ott élők. Fontos persze a belső terek élhetősége, hiszen arrafelé 40-45 fokra is felmegy a hőmérséklet, így az év felében az emberek behúzódnak a falak közé, s javarészt ott élnek.

– Az arab országok az utóbbi években a sport világában is igyekeznek főszereplővé előlépni, elég csak a labdarúgó-világbajnokságot említeni, amelynek 2022-ben Katar adott otthont, 2034-ben pedig Szaúd-Arábia lesz a házigazdája. Önnek kellett-e már sportszempontokat is figyelembe vennie egy-egy tervezésnél?     
– A legfrissebb megbízásaink egyikének lényege, hogy az emírségekbeli uralkodócsalád hölgytagjainak építsünk minden igényt kielégítő rekreációs központot. A megrendelőink járják a világot, tisztában vannak a trendekkel, tehát a felkérés egyfajta teszt is, hogy napra készen ismerjük-e az ilyen típusú luxusfejlesztéseket. Ez önmagában is jelentős szakmai kihívás, ráadásul nincs konkrét kívánságlista, nekünk kell végigzongoráznunk a szóba jöhető létesítményeket.

– S mi az, ami megépülhet?     
– Elsősorban szem előtt kell tartanunk a tradíciókat, a vallási szokásokat. A centrumot kizárólag nők látogatják majd, akiknek olyan sportolási lehetőségeket kell kínálnunk, amelyek a befelé forduláshoz, az imádkozáshoz, a mentális feltöltődéshez kapcsolhatók. Hogy konkrét példát mondjak: nyilvánvalóan nem lesz ökölvívóring vagy teniszpálya, lesz viszont a legmodernebb segédeszközzel felszerelt fitneszterem, ahol jógázni, piláteszezni és aerobikozni is tudnak a vendégek. Uszodára elvben nem lenne szükség, ugyanakkor a gyerekeket szeretnék megtanítani úszni, ezért medencének épülnie kell. A központban helye lehet még szépészeti centrumnak, gyerekjátszótérnek, sőt szóba kerülhet vidámpark és mozi is. A nők sportolási igényeiről személyes tapasztalataim is vannak, abban a kizárólag hölgyeknek fenntartott edzőközpontban ugyanis, amelybe én is járok heti négy alkalommal, a vendégek 95 százaléka helyi és vallásos.

– Ez utóbbi miből derül ki?     
– Például abból, hogy az utcán abaját viselnek, ami az emírségekbeli nők földig érő, teljes testet elfedő hagyományos ruházata. Az edzőteremben viszont éppen úgy fitneszszerelésbe bújnak, ahogyan Európában megszokott.  S immár akadnak köztük olyanok is, akik világra szóló sportteljesítményekkel büszkélkedhetnek. Kedves barátnőm a civilben üzletasszony Danah El Ali, aki második emírségekbeli nőként mászta meg a Mount Everestet, és ő az első, aki egy napon belül feljutott a föld negyedik legmagasabb hegye, a Lhoce csúcsára is. Amúgy az én családom is sportos, a férjem úszó- és síoktató, tizenhét éves Emma lányunk két és fél éves kora óta táncol, több korosztályos Európa- és világkupát nyert meg. Én szintén gyerekkoromtól táncoltam, versenytáncosként jártuk be a békéscsabai Balassi Táncegyüttessel az akkori keleti blokkot. Az edzőtermi órákon kívül bokszolással fejlesztem az állóképességemet, valamint PADI mélytengeri haladó búvár vagyok, 30 éve imádom ezt a sportot. És ha már a szabadidősport szóba került, hadd említsem még meg, hogy van néhány általam tervezett lakó- és irodaépület a Dubai Sport Cityben is, ebben a multifunkciós sportkomplexumban, amelyet eredetileg a 2016-os nyári olimpiai pályázat kapcsán építettek fel.

– Már beszéltünk arról, hogy első nekifutásra tizennégy évet töltött a családjával az Emírségekben, majd öt évig itthon éltek, ám nyolc hónappal ezelőtt visszatértek Dubaiba. Mi volt a költözködés oka?     
– Hiába van a cégemnek európai központja, amíg itthonról pályáztunk, egyetlen projektet sem nyertünk el. Azzal szembesültem, hogy a régi partnereim is elvárják: legyen odakint irodám, legyek jelen, hívhassanak a kinti mobilszámon. Tavaly augusztusban tértünk vissza, és mintegy varázsütésre újjáéledt a hosszú évek alatt kiépült bizalom, sok ajtó újra automatikusan megnyílik előttem.

– Ön több ikonikus toronyházat is tervezett az arab világban. Mit szólt hozzá, hogy a rákosrendezői rozsdaövezet helyére tervezett, felhőkarcolókkal megtűzdelt úgynevezett mini Dubai projektnek már a gondolata is ilyen dühödt reakciókat váltott ki itthon?     
– Örök vita az építészek között is, hogy az ég felé vagy a föld felszínével párhuzamosan építkezzünk-e. Én személy szerint szeretem a felhőkarcolókat, de a döntés nem érzelmi kérdés. Egy kertvárosi részen nyilván nincs helye toronyépületeknek, viszont ahol méregdrágák a telkek és rövid az oly nagyon kedvelt tengerparti sáv – márpedig Dubai tipikusan ilyen –, ott logikus, ha felfelé terjeszkednek. A tengerpart kibővítését szolgálja, hogy a Palm Jumeirah-hoz hasonló két újabb pálmasziget épül a tengerben, persze pazar panorámájú lakásokkal. Az építészeti megfontolások mellett kulcsfontosságúak a geodéziai viszonyok, vagyis, hogy a talaj elbírja-e a magas házakat. Ahol stabil a kőzet és nincs magassági korlátozás, a felhőkarcoló a legjobban megtérülő befektetés. 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 26-i lapszámában jelent meg.)