Lenyűgöző veteránok – képösszeállítás a 20. Budapest Oldtimer Showról

FOTÓ: TÖRÖK ATTILAFOTÓ: TÖRÖK ATTILA
Vágólapra másolva!
2025.04.20. 14:42
null
Egy hete, április 12-én és 13-án rendezték meg a XX. Budapest Oldtimer Show-t a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Csaknem ötszáz válogatott veterán járművet, újdonságként fahajókat, több mint száz éve készített motorkerékpárokat és fakerekű autókat is megcsodálhattak az érdeklődők.

 

Európa legnagyobb vasúti múzeumának területén, az Orient- és a West-mozdonycsarnokban állították ki az idő múlásával dacoló konstrukciókat, a második világháború előtt gyártott járművektől a KGST-korszak autóin és motorjain át az amerikai, olasz, angol, német sportkocsikig. A XX. Budapest Oldtimer Show különlegessége a bemutatott járműpaletta sokszínűsége volt: a luxuskocsik mellett jól megfértek a törpe autók, a traktorok, a kisteherautók, az alternatív járművek is, sőt újdonságként a fahajók.

A nemzetközi veteránjármű-kiállításon először láthatta a közönség a lakkozott fa ékszerdobozokat: tizenhárom magyar építésű fahajót mutattak be 150 négyzetméteres területen. Voltak közöttük kajakok, kenuk, kétpárevezősök, kielboatok, oldalmotoros szivartestek, túrahajók és versenyhajók veterán motorjaikkal, háború előtti oldalmotorok, Baján készült Pannónia-csónakmotor, Mercury- és Crescent-versenymotorok. Testközelből csodálhatták meg ifj. Fröhlich József katamaránját is, amellyel sebességi világrekordot állított fel 1986-ban.

Hogy mindenki pontosan tudja, milyen történelmi járművet is lát éppen, a konstrukciók elé kihelyezett kis táblácskán részletes műszaki adatlapot olvashatott, esetenként sztorikkal, adalékokkal fűszerezve. A fakerekű autók mellett korabeli ruhába öltözött hölgyeket is lehetett fotózni. A hatalmas csarnokon kívül, a külső területeken kaptak helyet az amerikai „nagyvasak”, veterán teherautók és autóbuszok. 

 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 19-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

Kacskaringós úton vissza a világ tetejére – a Chelsea a Roman Abramovics-éra után

Képes Sport
14 órája

Életműdíj visszaigazolásként – 75 esztendős Gulyás László

Képes Sport
20 órája

A klubszeretet és a kitartás mintaképe – Santi Cazorla-portré

Képes Sport
2025.07.31. 18:42

„Kimeríthetetlen a tudásszomjam” – Hosszú Kávé Nagypál Szabolccsal

Képes Sport
2025.07.30. 19:37

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
2025.07.29. 11:31

Oslói sokk, budapesti öröm – világbajnoki selejtezőink, 2. rész

Képes Sport
2025.07.28. 15:38

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik