Alpesisí-világbajnokság: fesztivál az osztrák Alpokban

Templom, közért, posta, tűzoltóság, focipálya. Maishofen a béke és a nyugalom szigete, éppen olyan, mint az összes többi falu az osztrák Alpokban. Kihaltak az utcák, a buszsofőr napközben már le sem lassít, tudja jól, úgyis üres a megálló. A vezetőfülkéből lágy zene szűrődik ki, s ha a járda mentén nagy ritkán elsuhan egy-egy biciklista, mosolyogva integet az utasoknak.

Nos, ilyen egy átlagos nap Salzburg tartományban – az elmúlt másfél hét viszont minden volt, csak átlagos nem. A völgyben expresszvonat robogott, közvetlenül a fővárosból, Bécsből érkezett a maishofeni állomásra, az alpesisí-világbajnokságra tartó utasokat forgalomirányítók és transzferjáratok várták. Néhányan sílécet vagy éppen hódeszkát is hoztak magukkal, hogy összekössék a kellemest a még kellemesebbel, mások meg azon bosszankodtak, hogy a jól felszerelkezett szurkolótársak miatt meg kell várniuk a következő buszt. Aztán meglátták, hogy már a kanyarban áll – nemhiába, az osztrákok mindenre felkészültek.

„Ott vagyunk már?” – kérdezte németül az egyik lelkes lurkó a félórás út alatt tizenkétszer, mire édesanyja azzal nyugtatta, hogy már látja a lanovkát. Csakhogy egy híján harminc van belőle Saalbachban… Azért menet közben sem unatkozott, aki kinézett az ablakon: az egyik oldalon jeges patak, a másikon takaros házikók, na és persze hótakaró, amerre a szem ellát. A versenypályához közeledve volt idő nézelődni, elvégre olyannyira bedugult a kétsávos út, hogy nyugodtan le is szerelhették volna a kereket a buszról. 

Annál nagyobb öröm volt, amikor végre megérkeztünk! A stadionhoz vezető sétányon flitteres ruhába öltözött táncosok, mutatványosok és muzsikusok fogadták a szurkolókat, az oszlopokra függesztett hangszórókból osztrák mulatós bömbölt. A hangulatra kora délelőtt sem lehetett panasz: a gyerekcsoportok kidekorált transzparenseket emeltek a magasba, fiatalok és idősek zászlókat lobogtatva együtt táncoltak a színpad előtt, a lelkesebbek még az esküvőket idéző vonatozásba is beszálltak.

Apropó, esküvő: a pályán nem volt versenyző, a lelátón mégis tapsvihar tört ki, amikor egy férfi letérdelt, hogy megkérje párja kezét – a hölgy elérzékenyülve mondott igent. Az örömkönnyeket percekkel később jóízű nevetés váltotta fel, történt ugyanis, hogy a kenyai (!) Sabrina Simader tarolása után a pályamunkások fordítva helyezték vissza a zászlót a rudakra, amit a kivetítőnek köszönhetően mind a tízezer néző előbb észrevett, mint az érintettek. A sportág sajátosságából adódóan szabad szemmel csak az utolsó néhány kapu látható, de a szervezők gondoskodtak róla, hogy a felső és a középső szakasz történéseiről se maradjunk le.

Így aztán általános megdöbbenés követte a hat év után visszatérő Lindsey Vonn korai (ki)esését szuper-G-ben, majd még egyszer felhördült a közönség, amikor visszajátszották a hibáját. A negyvenéves amerikai klasszis továbbra is a sportág egyik legnépszerűbb alakja, rengeteg táblán szúrtuk ki a nevét, még olyan osztrák szurkolóval is találkoztunk, aki úgy szorított érte, mint a hazai sízőkért. Vonn egyébként már a világbajnokság előtt arról beszélt, hogy szeretne Mikaela Shiffrinnel párban indulni a csapatkombinációban, ám végül csak a harmadik számú duóba került, amit finoman szólva sem vett jó néven. Shiffrin gyerekkori barátjával, Breezy Johnsonnal aranyérmet szerzett a számban, Johnson ráadásul az esélytelenek nyugalmával indulva, egyes rajtszámmal a lesiklást is megnyerte.
Nem ez volt az egyetlen meglepetés a vb-n, elég csak a közönségkedvenc Stephanie Venier sikerére gondolni, aki már az első egyéni számban, szuper óriás-műlesiklásban aranyat szerzett a rendezőknek. Igaza lett az osztrákok jósszamarának, Sunnynak: hazai érmet tippelt – mert volna a másik tálból enni… Venier váratlan, de korántsem érdemtelen győzelme megadta a következő másfél hét alaphangját, és a svájciak remeklése sem tett rosszat a hangulatnak. A világbajnokság legnagyobb sztárja, Marco Odermatt döbbenetes fölénnyel nyerte meg a szuper-G-t, honfitársa, Franjo von Allmen lesiklásban diadalmaskodott, a férfi csapat-kombinációban pedig három svájci páros állt dobogóra.

„Az ivás is sport!” – ezt természetesen nem mi állítjuk, egyszerűen csak így szól a népszerű osztrák lemezlovas, Lorenz Büffel slágere, amelyet naponta ötvenszer játszottak le a hüttében. Miközben a dolgos személyzet délutánonként restaurálta a pályát és felfestette az ideális nyomvonalat, odalent zajlott az élet – a svájci drukkerek „befoglalták” a hegyi kocsmát, a kolompjaikat sem hagyták otthon. Naná, hogy jódli is volt…

Jól megfértek egymás mellett a profik és az amatőrök, utóbbiak a felvonóból vagy éppen a pálya mellől csodálták a világ legjobb sízőit, akik ezúttal sem okoztak csalódást. Szinte valamennyi versenynapon telt ház volt a stadionban, még este hatkor is alig lehetett moccanni a transzferbuszon, amely a maishofeni állomáshoz szállította a látogatókat. Ahogy távolodtunk a saalbachi sétánytól, köd ereszkedett a völgyre, az üdvrivalgást és a tánczenét felváltotta az idilli csend.

A vasárnapi műlesiklás után az utolsó vonat is visszaindul Bécsbe – hétfőtől minden visszatér a régi kerékvágásba. 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. február 15-i lapszámában jelent meg.)