A sakktól a tech világáig – interjú Szabó Krisztián

– Igazán látványos a fotózáshoz kellékként használt sakkfigura, de mikor tologatta legutóbb versenyen a bábukat?
– Nagyjából hat évvel ezelőtt. Azóta új utakra léptem, edzéseket és üzleti stratégiai előadásokat tartok. Mindez már nem egyeztethető össze a versenyzéssel járó elfoglaltsággal.

– Kétszeres korosztályos csapat Európa-bajnokként, felnőtt Mitropa-kupa-győztesként, csapat-vb-ezüstérmesként és nemzetközi nagymesterként miért váltott?
– Mindig motivált, hogy átadjam a megszerzett tudásomat. Huszonöt évesen sakkiskolát nyitottam a feleségemmel, a mai napig működik, bár már inkább akadémiának nevezném. Sikeres volt az indulásunk, köszönhetően annak, hogy a sakk igen népszerű Magyarországon; már a kezdésnél 25-30 gyerek jelentkezett. De nemcsak hozzánk jöttek az érdeklődők, mi is elmentünk az óvodákba, iskolákba, ahol szakköröket tartottunk. A tanítványaim közül az indiai Aryan Chopra a legismertebb, őt nyolcéves kora óta edzettem, és 14 évesen – aktuálisan – ő lett a világ legfiatalabb nagymestere.

– Akadt a családjában sakkversenyző?
– Nem, és én is véletlenül kerültem kapcsolatba a sportággal. Apukám vett egy számítógépet, amelyre két játék volt feltelepítve: pasziánsz és sakk. Utóbbi azonnal rabul ejtett, ahogy hazaértem az óvodából, ültem a komputer elé, és egész délután sakkoztam. Egy idő után kezdtem megverni a gépet, erre felfigyeltek a szüleim, és apukám elvitt Székesfehérváron a helyi sakk-klubba.

– Hagyományos sakk-készletük nem is volt?
– Talán a garázsban porosodhatott egy.

– Mikor fordult komolyra a kezdeti játékosság?
– Elég gyorsan jöttek az eredmények, nyolcévesen korosztályos magyar bajnok lettem, kijutottam az Eb-re, de az igazi áttörést az hozta el, amikor Hazai László lett a trénerem, aki korábban a Polgár lányokat is edzette. A nemzetközi mesteredző szembesített azzal, hogy a profi sakkért jelentős áldozatokat is hozni kell.

– Például?
– Magántanulóként kellett folytatnom, mert iskola mellett képtelenség lett volna napi hat-nyolc órát tréningezni plusz rendszeresen versenyezni.

– A szülei ezt hallva nem sápadtak el?
– Folyamatosan a szívükhöz kapkodtak, de nem lehetek elég hálás, hogy ezzel együtt is folyamatosan támogattak. Egyszerre volt könnyű és nehéz dolguk, mert nem voltam hajlandó mást csinálni, csak sakkozni. Mikor beindult a karrierem, s már pénzdíjakat is nyertem, megnyugodtak.

– Hazai Lászlóval miképp került kapcsolatba?
– Már nyolc-kilenc évesen egész jól ment a játék, és egy kunfehértói versenyen a paksi edző, Molnár Béla felfigyelt rám. Megkérdezte a szüleimet, nem lenne-e kedvem hozzájuk igazolni. Ahogy manapság, akkor is a paksi volt az egyik legrangosabb klub Magyarországon. Itt edzősködött Hazai László is, így kerültem egy idő után a keze alá.

– Néhány cikkben az olvasható, hogy 19 évesen szerezte meg a nemzetközi nagymesteri minősítést, másutt 21 évesnek írják – persze ez így is, úgy is villámkarrier.
– Azért nehezebb a nemzetközi nagymesteri címet megszerezni, mint, mondjuk, a tekvandóban az övet – egy pillanatig sem lebecsülve a harcművészetet –, mert az övszerzéshez feladatsorokat kell begyakorolni, s mikor az automatizmussá válik, akár a fekete öv is elérhető. A sakkozónak viszont nála jóval erősebbeken át vezet az útja. A nemzetközi nagymesteri címhez minimum három nagymesternek és öt címviselőnek kell a legyőzött ellenfelek között lenni, illetve – a csalásokat kivédendő – három más országbelinek is. Amikor elértem a szükséges Élő-pontszámot és összejött a harmadik normateljesítés, tizenkilenc voltam, de az elsőt nem adták meg azonnal, s háromnegyed évet egyébként is várni kell, mire megjön a jóváírás. Ám a hivatalos dátum annak a nyertes meccsnek a napja, amellyel összejön a nemzetközi nagymesteri cím.

– Dolgozott együtt Polgár Judittal és Lékó Péterrel is – honnan volt az ismeretség?
– Ahogy említettem, Juditnak is Hazai László volt az edzője, ami önmagában persze nem lett volna elég ahhoz, hogy elemző partnere lehessek. Akkor még nem voltam nemzetközi nagymester, Judit azonban ismerte az eredményeimet, látta a hozzáállásomat, s egy nap felhívott. Megkérdezte, ráérnék-e a következő héten vele edzeni. Épp ráértem… Hat éven át, Judit 2014-es visszavonulásáig tartott a munkakapcsolat. A jó viszony megmaradt, Világsakkfesztiválján többször voltam előadó.

– És Lékó?
– Judit visszavonulása után segíthettem elemzőként a felkészülését. Egyszerűen csak telefonált, és meghívott Szegedre. A játszmáim alapján tisztában volt vele, hogy hasonló a repertoárunk. Péterről érdemes tudni, hogy rendkívüli megnyitáselméleti felkészültségét Garri Kaszparov is irigyelte.

– Ha már Kaszparovot említette: kétségkívül zseni, viszont nem könnyen kezelhető ember. Egy szekundánsnak tudnia kell háttérben maradni?
– Ami Polgár Juditot és Lékó Pétert illeti, semmilyen konfliktusunk nem volt, ők nemcsak nagyszerű sakkozók, remek emberek is. Nálam egyébként éppen Kaszparov az igazi sakkozó megtestesítője, nem leszólva ezzel Magnus Carlsent. Ám a norvég klasszis egy más korszak ikonjaként olyasmit is megenged magának, ami korábban elképzelhetetlen volt.

– Említ egy esetet?
– Olykor már az első lépéséről ordít, hogy elképesztően rossz megoldás, mégis meghúzza, csak hogy extravagáns legyen. Kaszparov egy szimultánnál is a saját megnyitási repertoárjából válogat, mert minden játszmából tanulni akar. Nála elképzelhetetlen lett volna, hogy meg sem próbálja megvédeni a világbajnoki címét.

– A sakkozókra általában jellemző, hogy egyéb sportágakat is űznek, már csak az erőnlétük fenntartása érdekében is; Carlsen gyerekként futballozott, síelt és bridzsezett. Volt, amit ön is kipróbált?
– Kezdetben szertornáztam, s olyannyira komolyan vettem, hogy diákolimpiákat nyertem.

– Melyik volt a kedvenc szere?
– A talaj, a hátraszaltót túl a harmincon is be tudnám mutatni. Szerettem focizni és bokszolni is, tekvandóban pedig zöld övig jutottam, de a fő sportom mindig is a sakk maradt. Sakkozóként is muszáj jó erőben lenni, egy verseny általában két hétig tart, és teljes koncentrációt követel. Én magam nyolctól huszonöt éves koromig havi rendszerességgel versenyeztem.

– Ez is szerepet játszott abban, hogy feladta a profi versenyzői státusát?
– Mindig is éreztem, hogy a sakk több annál, mint hogy csak sakkozók foglalkozzanak vele. Ez a játék maga az élet, a mindennapokban és a bizniszben is nagy segítséget nyújthat. Ezt a véleményemet alátámasztotta, hogy elkezdtek jönni a felkérések az üzleti világból, eleinte Ázsiából.

– Konkrétan?
– Indiából, Indonéziából, Kínából, Szingapúrból, de Magyarországon élő ázsiaiak is megtaláltak – azon a földrészen a sakk a kultúra része. Ázsiai üzletemberek ajánlására jutottam el Amerikába, ahol cégeket, üzletembereket treníroztam egyénileg vagy kiscsoportos foglalkozásokon. Egy alkalommal egy hölgy is felkért, aki a Google-nél dolgozott vezető pozícióban; ő ajánlott be a céghez. A szilícium-völgyi nagyvállalatoknak léteznek tréningrészlegei, amelyek feladata a vezetők és az alkalmazottak stratégiai gondolkodásának fejlesztése – ezek a foglalkozások be vannak építve a dolgozók munkaidejébe. Egy-egy online tréninghez a mai napig heti, havi rendszerességgel négyszázan csatlakoztak, s nemcsak az Egyesült Államokból, hanem a cég svájci, kanadai, horvátországi részlegétől is.

– Itthonról van-e érdeklődés? 
– Néhány hónapja keresett meg egy üzletember ismerősöm, ő volt az első, aki azt kérte, hogy hétről hétre tréningezzem a munkatársait. Zsákbamacskát nem árulok, elsősorban sakkozunk, de ezt megelőzi némi kutatás. A programomat az adott cégtől a személyes bejárás során összegyűjtött információkból és a versenysportból hozott tapasztalataimból gyúrom össze.   

– Mi van akkor, ha valaki nem tud sakkozni a hallgatók között?
– Mi, magyarok hajlamosak vagyunk arra koncentrálni, amit nem tudunk, nem pedig arra, amit tudhatnánk. Ha mutatok egy feladványt, egy idő után jellemzően azok is hozzászólnak, aki feltették a kezüket, hogy nem ismerik a lépéseket. Azt, akinek fogalma sincs az alapvető szabályokról, egy egyszerű felkészítő tréninggel fél óra alatt fel lehet hozni arra a szintre, hogy megértse az üzeneteket, hiszen ezek nem a versenysakk bonyolult összefüggései.

– S mi a fő üzenet?
– Természetes, hogy a testünk edzésére figyelmet fordítunk, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elménknek is szüksége van ugyanerre a törődésre. Tegyünk azért, hogy az agyunk is formában maradjon! Mi lehetne jobb edzőterem számára, mint a sakk, amely igazi kihívást jelent a gondolkodásnak, és segít szellemileg is erősnek maradni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 9-i lapszámában jelent meg)