Az a fránya Real Madrid ne lenne mindig az útban... – Antoine Griezmann-sorozat, 2. rész

Öt évet töltött el nevelőegyesülete, a Real Sociedad felnőttcsapatában (2009–2014), de már a második idénye – amely az első volt az élvonalban, a La Ligában – után feltünedeztek a kérői, a Manchester United és az Arsenal is vitte volna. Ő azonban inkább szerződést hosszabbított a baszk klubbal, amely 30 millió eurót állapított meg kivásárlási áraként.

Hogy miért utasított vissza annyi remek ajánlatot?   „Az álmom vált valóra, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhettem azzal a csapattal, amelyben felnőttem” – adott magyarázatot és tett tanúbizonyságot hűségéről Antoine Griezmann. Ám a BL-csoportkör már nagy falat volt a kis Real Sociedadnak, csoportutolsóként esett ki. De Griezmann igencsak felfelé lógott ki a csapatból, technikai zsenialitása mindenkinek szemet szúrt a nagyszínpadon.

Nem csoda, hogy 2014 nyarán az aktuális spanyol bajnok Atlético Madrid lecsapott rá. Az argentin vezetőedző, Diego Simeone csodát tett a kisebbik madridi csapattal, a bajnoki címmel lezárt egy tízéves periódust, amely során csak a Real Madrid és az FC Barcelona nyert aranyérmet, és a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejutott 2014-ben az együttessel (amelyben hosszabbításban a Real Madrid legyőzte). A kiemelkedő idény után azonban a Chelsea-hez távozott a csapat csatársztárja, Diego Costa, és az ő pótlására nézte ki Simeone az ügyes kis franciát, akiért az Atlético kicsengette a 30 millió eurós kivásárlási árat. És hogy a vezetőség hosszú távra tervezett vele, bizonyítja: hat évre szóló szerződést tett le Griezmann elé.

A változás markáns volt. Egyrészt, mert pályafutása során először topcsapatban játszhatott, másrészt új pozíciója is lett a pályán: míg San Sebastiánban balszélsőt játszott, Simeone amilyen stabil, olyan merev 4–4–2-es rendszerében csatár lett. „Hat hónapon keresztül csak szenvedtem – vallotta be 2015-ben a brit FourFourTwo magazinnak. – Nehéz volt elsajátítani az új stílust, de keményen odatettem magam edzésen. A vezetőedző ötlete volt, hogy behoz középre, amikor a klubhoz szerződtem. Ma már sokkal inkább érzem magam csatárnak, mint szélsőnek. Új szerepet kellett elsajátítanom, de büszke vagyok rá, hogy sikerült. Nem arról van szó, hogy a játékstílusom egyik eleme megváltozott volna – minden eleme megváltozott. Sokat fejlődtem.”

De miben áll ez a fejlődés, ha technikailag már akkor is tökéletes volt? Mindenekelőtt abban, hogy Simeone keze alatt lett igazi csapatember. Labdaművész volt már a Real Sociedadban is, de nem olyan játékos, aki végigrobotolja a meccseket. Az argentin mester viszont ráébresztette, hogy neki is fel kell áldoznia magát a csapat céljai érdekében. Kőkeményen edzett, izmosodott is, sokkal több közelharcot vállalt, gyakrabban ment vissza védekezni és labdát szerezni. „Harcban állunk, minden labdáért háború zajlik. Muszáj a kilencvenegyedik percben is bírnom! – mondta a FourFourTwo-nak. – A saját stílusunkban játszunk, ahogy a Real Madrid és az FC Barcelona is. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem az eddigi tevékenységemet az Atléticóban, azt mondanám: erőfeszítés.”

A statisztikai adatain nem látszottak meg a posztváltás nehézségei, a befektetett munka kamata viszont annál inkább. Első madridi idényét 22 szerzett góllal zárta a bajnokságban, ennél többet sohasem jegyzett korábban francia játékos a La Ligában egy évadban. „Úgy húz, mint egy középpályás, úgy passzol, mint egy játékmester, és úgy fejezi be az akcióit, mint egy csatár” – dicsérte őt első madridi idénye után Simeone. 

A csapat viszont csak harmadik lett a bajnokságban címvédőként, és a BL-ben is visszalépés következett be, már a negyeddöntőben elvérzett – megint a gyűlölt városi rivális ellen.

A következő, 2015–2016-os idényre az volt a terv, hogy mindkét fronton újra ott legyen az Atlético a végelszámolásnál, és erre Gabival, Kokéval, az AC Milantól kölcsönbe visszatérő Fernando Torresszel, továbbá Filipe Luíssal, Diego Godínnal, Yannick Carrascóval vagy a kapuban a Thibaut Courtois-t nagyszerűen pótoló szlovén Jan Oblakkal a fedélzetén meg is volt minden esélye. A bajnokságban azonban ez még kevés volt a két óriás ellen hosszú távon, Európában viszont megint nagyot alakított az Atlético. Simán megnyerte a BL-csoportját, tizenegyesekkel átvergődött a PSV-n (két 0–0 után, a párharc szimbolizálhatná is a Simeone-érát), kiverte az FC Barcelonát a negyeddöntőben (a Camp Nou-ban elszenvedett 2–1-es vereség után a 2–0-s visszavágó mindkét gólját Griezmann szerezte), a Bayern Münchent pedig az az elődöntőben. A francia ismét fontos szerepet vállalt, a müncheni visszavágón elért gólja döntőnek bizonyult, mert az egyetlen idegenben elért találata lett az összesítésben 2–2-re végződő párharcnak. És a döntőben melyik ellenfél várt a csapatra? Persze, hogy a Real Madrid… A két évvel korábbi finálé is hosszabbításban dőlt el, a mostani még szorosabban alakult: 1–1 után tizenegyesek következtek a milánói San Siróban. Griezmann belőtte az Atlético első próbálkozását (ezzel azonban nem kompenzálta, hogy a rendes játékidőben kihagyott egyet…), ám a negyedik körben Juanfran hibázott, s ez végzetesnek bizonyult. Megint a Real örülhetett a végén – már szinte átoknak tűnt. 

Hősünk azonban ebben az évadban is előrébb lépett, minden versenysorozatot tekintve góljai számát héttel növelte, már 32-t tett be a közösbe. Ezt később sem tudta túlszárnyalni egyik klubjában sem, egyénileg ez volt a legjobb idénye. Ekkor választották meg a La Liga legjobb játékosának, és harmadik helyen végzett az Aranylabda-szavazáson Cristiano Ronaldo és Lionel Messi mögött.

A csapat sikerei szempontjából viszont a 2017–2018-as emelkedett ki madridi idényei közül: a bajnokságban ugyan „csak” második lett az Atlético a Barca mögött, de megnyerte az Európa-ligát! Igaz, ehhez a BL-ből kellett lepottyannia a második számú sorozatba (az AS Romával és a Chelsea-vel bivaly­erős BL-csoportba került), de ott már hasított: egymás után kiejtette a Köbenhavnt (5–1 összesítéssel), a Lokomotiv Moszkvát (8–1), a Sportingot (2–1) és az Arsenalt (2–1) – Londonban Griezmann találata kellett az egyenlítéshez. Gyerekkori kedvenc klubja, az őt könyörtelenül elutasító Olympique Lyon stadionjában az ugyancsak francia Olym­pique Marseille elleni, 2018. május 16-i döntő tulajdonképpen sima volt: a 3–0-s Atlético-győzelemhez Griezmann az első két góllal járult hozzá, a 21. és a 49. percben is betalált, majd Gabi a 89. percben megadta a kegyelemdöfést. A szakadó esőben mindkét találatát a rá jellemző módon szerezte csodálatosan finom baljával: az elsőnél egy testcsellel balra elküldte a kapust, majd a kapu jobb oldalába gurított, a másodikat pedig elegánsan átpöccintette Steve Mandanda fölött. Az El-döntőben Diego Costa volt a csatártársa, akinek a helyére megvették négy évvel korábban, hiszen a brazil–spanyol csatár visszatért Madridba. 

Griezmann ekkor mondott másodszor nemet a Manchester United hívására, de mivel néhány héttel később már világbajnok is lett Moszkvában, mindenkit elgondolkodtatott a kérdés: vajon meddig tudja megtartani az új stadiont építő, ezért a nadrágszíjon kicsit húzni kényszerülő Atlético Madrid az időközben a világ egyik legjobbjává váló csatárát?

(A következő részben: FC Barcelona)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. október 12-i lapszámában jelent meg.)