A mágikus éjszakák királya – emlékezés Salvatore Schillacira

Az első góljánál az 1990-es olaszországi világbajnokságon alig két perce volt a pályán: a 76.-ban állt be és a 78.-ban már őt ölelte minden csapattársa, miután az olaszok első csoportmeccsén egy jobb oldali beadást követően bebólintotta a labdát a léc alá – gólja győzelmet ért Ausztria ellen.

A másodikat a harmadik mérkőzésén szerezte, ismét fejesből – Csehszlovákia ellen egy „eltört” lövést követően továbbította a hálóba a labdát.

A harmadik sem volt kevésbé fontos: Walter Zenga kirúgása után Roberto Baggio és Aldo Serena is hozzáért a labdához, amelyet végül húsz méterről, az uruguayi kapus, Fernando Álvez fölött átívelve lőtt a kapuba.

A negyedik megint meccset eldöntő találatnak bizonyult: Roberto Donadoni lövése után az ír kapus, Packie Bonner csak kiütni tudta a labdát, ő természetesen megint jókor volt jó helyen, és kissé balról az üres kapu bal oldalába lőtte.

Az ötödik fontos lehetett volna, de végül csak döntetlent ért az elődöntőben az argentinok ellen: ezúttal Gianluca Vialli lőtt, a labdát kiütötte Sergio Goycochea, de éppen hősünk elé, aki megszerezte a házigazdának a vezetést.

A bronzmeccsen az angolok ellen a hajrában tizenegyest kaptak az olaszok, Baggio átengedte a lehetőséget, amelyet sikerült értékesítenie, így lett meg a torna aranycipője.
Salvatore Schillaci ezzel a hat góllal vonult be a futballtörténelembe, és bár biztosan nagyszerű csatárként emlékeznénk rá akkor is, ha nem lett volna az 1990-es vb gólkirálya, de talán nem kerül be a halhatatlanok közé.

Született: 1964. december 1., Palermo Elhunyt: 2024. szeptember 18., Palermo Állampolgársága: olasz Sportága: labdarúgás Posztja: csatár Válogatottsága/góljai: 16/7 Klubjai: Messina (1982–1989), Juventus (1989–1992), Internazionale (1992–1994), Jubilo Ivata (japán, 1994–1997) Kiemelkedő eredményei: vb-3. (1990), 2x UEFA-kupa-győztes (1990, 1994), japán bajnok (1997), Olasz Kupa-győztes (1990), vb-gólkirály (1990)

A világbajnoki teljesítményével nemcsak a földkerekséget, az olasz nemzetet, de még legszűkebb környezetét is meglepte, pedig mindenki tudta, mennyire gólérzékeny támadó. A szövetségi kapitány, Azeglio Vicini a torna előtt azt mondta az addig csupán egyszeres válogatott Schillacinak, hogy esetleg kaphat néhány percet a tornán, de csak ötödik volt a csatárok sorában Gianluca Vialli, Roberto Baggio, Aldo Serena és Andrea Carnevale mögött. Toto már az első, osztrákok elleni meccsen megkapta a „pár percét”, ahogyan már említettük, és pontosan két perc kellett neki, hogy eldöntse a csatát. Utána a második csoportmérkőzésen, az Egyesült Államok ellen még csereként szállt be, de az olasz támadógépezet annyira nem működött, hogy a csehszlovákok elleni harmadik összecsapáson már a kezdőcsapatban találta magát Baggio mellett, mind a ketten betaláltak, onnantól pedig kirobbanthatatlan volt a csapatból, amit újabb gólokkal hálált meg.

„Mágikus éjszakák” – ahogyan az olaszok emlegetik a világbajnokság négy hetét. A házigazda természetesen a végső győzelemben reménykedett, és egyetlen kivétellel minden meccsét megnyerte, csak egy végződött döntetlenre: a nápolyi, argentinok elleni elődöntőt végül tizenegyesek döntötték el a dél-amerikaiak javára, miután a rendes játékidőben Schillaci találatára Claudio Caniggia csúsztatott fejessel válaszolt. A vb-bronz nem jöhetett volna össze Toto parádéja nélkül.

Salvatore Schillaci Szicíliában született 1964 végén. Édesapja egész életét ugyanabban a palermói lakásban élte le, nem változtatott ezen az sem, hogy a fiából futballsztár lett. A kis Toto az AMAT Palermo csapatában kezdte el karrierjét, a klub a helyi busztársaságról kapta a nevét. 1982-ben a Messina látott fantáziát a mindig érzelmes, akaratos, dinamikus támadóban, és a felek hét boldog évet töltöttek együtt. Schillaci az utolsó idényében 23 góllal a Serie B gólkirálya lett, ekkor figyelt fel rá a Juventus, és 1989 nyarán meg is szerezte. A Messina mestere, Francesco Scoglio azt mondta róla, senkit sem látott, aki annyira akart gólt szerezni, mint ő…

Akkoriban egyértelműen az olasz élvonal számított a világ legerősebb bajnokságának, a zebrák addig „ismeretlen” csatára 15-ször köszönt be az első idényében, ennek köszönhette Vicini meghívóját, és azt, hogy a vb előtt a Svájc elleni barátságos mérkőzésen bemutatkozhatott a válogatottban. A világbajnokság hozta meg neki a világhírnevet, aztán még két évig játszott a Juvéban Roberto Baggio oldalán, de a sérülések megakadályozták a kiugró teljesítményben, nem tudta megismételni az első évadában mutatott teljesítményét.

Nem csoda, hogy 1992-ben váltott, az ősi riválishoz, az Interhez ment, amelynek mezében elmaradt a tőle várt gólterméstől, így a milánói közeg sem fogadta be igazán. Harmincévesen első olasz játékosként igazolt a japán élvonalba, amelyben összességében remek mutatóval, 78 meccsen 56 találattal zárt és bajnoki címet is szerzett, végül 1997-ben jelentette be a visszavonulását. Az olasz válogatottban 16-szor szerepelt és 7 gólt szerzett – mindössze egyet a világbajnokság után, 1991-ben, Norvégiában, Európa-bajnoki selejtezőn.

Mondhatnánk, hogy Salvatore Schillaci egynyári csoda volt, de nem lenne igaz. A vérbeli csatár mintapéldánya volt, aki csak az ellenfél kapujára koncentrált, a legtöbbször jókor volt jó helyen: úgy mondják, érezte a gólszagot.

Kétszer nősült, három gyermeke született, unokatestvére, Maurizio Schillaci szintén profi labdarúgó lett, többek között a Lazióban is szerepelt, de az ő karrierjét tönkretette az ital és a drog, sokáig hajléktalanként tengette életét Szicíliában, egy Fiat Pandában aludt és kéregetett.

Totónál 2022-ben diagnosztizáltak vastagbélrákot, a betegséggel vívott harca idén szeptember 18-ig tartott. Korábbi csapattársa, Dino Baggio szerint a halálát összefüggésbe lehet hozni a ’80-as, ’90-es években a sportolóknak adott teljesítményfokozó szerekkel, szerinte nem véletlen, hogy az elmúlt években az ebben a korszakban tündöklő Gianluca Vialli, vagy éppen Szinisa Mihajlovics is rákban hunyt el. Schillaci viszont azt állította, végig orvosi ellenőrzés alatt szedte a készítményeket, és nem hitt (nem akart hinni) Baggio feltételezésében.

Az igazság valószínűleg nem derül ki, csak azt konstatálhatjuk szomorúan, hogy egy generáció bálványa fájdalmasan korán távozott. Itt marad velünk az emléke, a góljairól készült felvételek és emlékezetes gólörömei, amelyek megtestesítik Salvatore Schillaci futball iránti szenvedélyét.

„A tágra nyílt szemeid a góljaid után. A magasba lendülő karjaid, miközben rohanva ünnepelsz. Drága Toto Schillaci, csodálatos király voltál, a népből jöttél, és nagyságod ellenére megőrizted ezt a kapcsolatot. Ébredj fel, bárhol is vagy! Fuss!”  

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. szeptember 28-i lapszámában jelent meg.)