Futballozik, főz, listázza a kávézókat – ő az FTC új védője, Stefan Gartenmann

 
– Igaz, hogy a családjában senki sem futballozott, és a szülei nem is vették komolyan, hogy labdarúgó szeretne lenni?
– Édesapám nem szerette különösebben a sportágat, legfeljebb egy-két kispályás meccset játszott életében – mondta a 27 esztendős Stefan Gartenmann, aki nyáron a Midtjylland együttesétől igazolt az Üllői útra. – A szüleim jókat mosolyogtak, amikor azt hajtogattam nekik, márpedig belőlem futballista lesz. Dániában sok kissrác szeretne profivá válni, gondolták, miután a családban biztosan nem ezt a példát láttam, aligha veszem majd komolyan a sportolást. Előbb-utóbb feladom. Hát nem!

– Nem is volt B-terve a futball mellett?
– Nemigen. Négy-öt éves lehettem, amikor elkezdtem futballozni, egyszerűen imádtam a labdát. Roskilde, ahol felnőttem, nem tartozik a nagy városok közé, jó, ha ötvenezren lakják, neves klub csak a közeli Koppenhágában volt. Gyerekfejjel egészen hétköznapi életem volt, úgy is mondhatnám, normális – reggel felkeltem, megreggeliztem, fogat mostam, elmentem iskolába, suli után pedig fociztam, este pedig irány az ágy… A szüleim látták, hogy szeretek futballozni, de szerintem úgy voltak vele, úgysem én leszek az ezerből az egy, akiből profi lesz. Így nem szóltak bele, mit szeretnék tenni, vagy éppen mit nem. Vicces volt, amikor megkaptam az első szerződésemet – akkor tudatosulhatott bennük, hogy tényleg futballista lettem.

Hollandiában gyorsan felnőtté kellett válnia 

– Tizenhat évesen kirepült a családi fészekből, és Hollandiába költözött a labdarúgás miatt. Ennyire eltökélt volt?
– Valahogy mindig is arról álmodtam, hogy Dániából délre költözöm. Magas, jó fizikumú srác voltam, jól is fejeltem, de a játékból többet akartam elsajátítani. Úgy gondoltam, a holland iskola tökéletes lesz nekem, hiszen technikailag és taktikailag is sokat fejlődhetek. Ráadásul mindig is szerettem a kihívásokat, új országokat megismerni, így fogtam magam, és költöztem. Tizenhat voltam, amikor a Heerenveen utánpótlásába kerültem.

– Végül bejött a számítása? Sokat tanult?
– Emberileg és futballistaként is. Még akkor is, ha összességében nem volt sikertörténet a Hollandiába költözésem. Mégsem bántam meg, hogy belevágtam a kalandba. Egyedül költöztem, meg kellett tanulnom ellátnom magamat, főzni, mosni, vasalni. Gyakorlatilag mindent magamnak kellett intéznem. Ez később az előnyömre vált.

– Budapestre is egyedül költözött?
– Egyelőre igen. A barátnőmet még Dániához köti a munkája, de remélhetőleg előbb-utóbb ő is utánam jön.

A lépésszámlálója egy nap húsz kilométert mutatott

– Nagyszerűen sikerült az első ferencvárosi tétmérkőzése: a Nyíregyháza ellen kettő egyre megnyert összecsapáson gólt fejelt. Mindig is gólérzékeny volt?
– Dehogyis! Kifejezetten ritkán találok a kapuba. De most ennél jobban nem is időzíthettem volna! Csodálatos érzés volt látni, hogy a labda a kapuban köt ki, különleges pillanat volt a karrieremben. Az első meccsem előtt nyilvánvalóan idegesebb voltam a megszokottnál, az ember ilyenkor szeretne bizonyítani, megfelelni a szurkolóknak, az első benyomás mégiscsak sokat számít. A találkozó előtti este ezer jelenet játszódott le a fejemben, mi fordulhat elő a mérkőzésen, de hogy gólt fejelek, nem volt közte… Érzelmes pillanatok voltak, és onnantól nyugodtabbá váltam.

– Kivel találja meg leginkább a hangot az öltözőben?
– Kristoffer Zachariassennel jól kijövök. Mindketten skandinávok vagyunk, így könnyen szót értünk, de Philippe Rommens és Mats Knoester is közel áll hozzám, annak idején Hollandiában megtanultam valamennyire a nyelvüket, velük hollandul tudok beszélni. De szerencsére az angolom tökéletes, így a társaim zömével könnyen megy a kommunikáció.

– És hogyan tetszik Budapest?
– Nem volt ismeretlen nekem a magyar főváros. Korábban már jártam itt, de a város szépsége most nyűgözött le igazán. Szeretek nagyokat sétálni, ha új helyre kerülök, szeretem mindig felfedezni, milyen helyen lakom majd életem következő szakaszában. A bajnoki szünetben végig Budapesten maradtam, van lépésszámláló a telefonomban, volt nap, amikor húsz kilométert gyalogoltam. Vissza is kellett vennem, hogy az edzésekre tökéletes állapotban legyek.

Eldugott utcákban is keresi a legfinomabb kávét

– Igaz, hogy imádja a kávét?
– A fejembe vettem, hogy megtalálom, hol készítik a legjobb kávét Budapesten. Van egy listám, amit vezetek, kíváncsi vagyok, mikor bukkanok rá a tökéletes helyre. Az olaszokhoz hasonlóan imádom a kávét, így szabadidőmben benézek kis utcákba is, kisebb éttermekbe, kávézókba, sohasem lehet tudni, hol bukkan kincsre az ember. És abba is szeretek belelátni, hogyan élnek itt az emberek.

– Ha már az olaszokat említette: tényleg profi szintre fejlesztette néhány tésztaétel elkészítését?
– Magamra és másokra is szeretek főzni. Sok tésztaételt eszem, az olasz fogások valóban nagyon közel állnak hozzám. A budapesti Vásárcsarnokba is elmentem már, friss húst és zöldséget szoktam venni, szeretem a minőségi alapanyagot. De arra rájöttem már, hogy a magyar pirospaprikával csínján kell bánni.

– Na és a gulyásleves?
– Kipróbáltam, nagyon finom! A magyar konyha teljesen más, mint a dán, mégis nagyon ízlenek az itteni ételek. Egyébként az olasz mellett a japán konyhát is kedvelem.

– Mondhatjuk, hogy a főzés a hobbija?
– Szeretek finom ételeket elkészíteni, de a jó filmeket is kedvelem. Korábban rengeteg második világháborúról szóló mozifilmet néztem meg, két kedvencem van, a Ryan közlegény megmentése és A fegyvertelen katona című. De miután a Fradival sokat utazunk, olykor sorozatokba is elmerülök, letöltök egy-egy szériát a telefonomra, és a hosszú utazások alatt nézem. De esténként szoktam meditálni is, átgondolni, mi történt az aznapi edzésen, milyen kihívások várnak rám a következő napokban.

Stefan Gartenmann a babonás játékosok közé tartozik. A dán hátvéd több szokásához ragaszkodik: edzés és mérkőzés előtt rendre a jobb cipőjén köti meg a cipőfűzőjét, a meccs előtt mindig ugyanakkor iszik a kulacsából, sőt az összecsapásokat megelőző megbeszélés előtt lezuhanyzik.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. szeptember 28-i lapszámában jelent meg.)