Túl kedves volt – Gareth Southgate-sorozat, 3. rész

Azzal zártuk sorozatunk Gareth Southgate játékos-pályafutását taglaló részét, hogy a Middlesbrough-ból vonult vissza 2006-ban. Azon a nyáron fejezte be futballkarrierjét, amikor az angol válogatott a világbajnokság negyeddöntőjében tizenegyespárbajban kapott ki Portugáliától, majd elköszönt Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány (a svéd edző már a vb előtt, az eredménytől függetlenül megegyezett a távozásáról az angol szövetséggel). Helyére éppen Steve McClarent, a Boro edzőjét nevezték ki.

Bár kezdetben Martin O’Neill és Terry Venables is jelölt volt McClaren posztjára, Steve Gibson klubelnök váratlanul mégis az addigi csapatkapitányt, Southgate-et választotta, sőt, bizalma jeleként ötéves szerződést adott az újonc edzőnek. Mivel Southgate-nek nem volt a Premier League-ben kötelező UEFA pro licences képesítése, csak tizenkét hétre lehetett kinevezni, de aztán a Middlesbrough sikeresen érvelt azzal a ligánál, hogy nem volt még lehetősége részt venni edzői tanfolyamon, de már elkezdte a tanulást.

Sohasem könnyű annak, aki visszavonulása után azonnal átkerül a másik oldalra, edzőnek, ráadásul ugyanannál a klubnál, hiszen addigi csapattársait kell irányítania. Southgate-nek is meg kellett találnia az egyensúlyt a barátság és a munka között. „Meglepetést jelentett, amikor kinevezték menedzsernek, de fiatalkoromban ő volt a csapatkapitányom, és mindenki nagyon tisztelte   – mondta egyik csapattársából lett játékosa, David Wheater. – Emlékszem, tizenhat éves voltam, és valami hülyeséget csináltam az edzőteremben, de nem kiabált velem, csak néhány szót szólt hozzám később az öltözőben. Nagyon jól kezelte a problémákat. Nyugodt ember, de erős kisugárzással. Csak úgy emlegettük, hogy Gate, nem tudtuk volna főnöknek hívni.”      

De amikor egy másik korábbi játékostársa, Ray Parlour megkérdezte, hívhatná-e „Nagy Orrnak”, nem volt túlságosan elragadtatva – Parlour nem is játszott többet a csapatban. „Szerették őt a fiúk, de tudtuk róla, hogy mivel ez az első próbálkozása, nem tudja mindig jól kezelni a kialakult helyzeteket – mondta az egyiptomi csatár, Mido. – A futballisták érzik az ilyesmit. Néha egy kicsit bepánikolt a meccsek alatt. Nem tudta pontosan, hogyan is irányítsa a csapatot, ugyanakkor kedves volt velünk.” 

Az első idénye jól sikerült menedzserként, csapata tizenkettedik lett a PL-ben. Noha az előző idényben McClarennel UEFA-kupa-döntőbe jutott, a bajnokságban csak tizennegyedikként futott be, így a Premier League-ben előrelépett. Ráadásul az évad előtt az elnök költségcsökkentésbe kezdett (emiatt is esett a választása az újonc, olcsó edzőre), és nagy neveknek is távozniuk kellett, például Jimmy Floyd Hasselbainknek; a következő nyáron pedig Yakubunak és Mark Vidukának. Ennek ellenére a 2007–2008-as idényben is stabil középcsapat maradt a Boro, egy helyet rontva tizenharmadik lett. Hogy mennyire más idők jártak: 8–1-es győzelmet aratott a Manchester City ellen, ami a klub legnagyobb különbségű sikere a Premier League-korszakban, és Southgate legnagyobb különbségű diadala edzőként.

Még másfél éve sem edzősködött, amikor először hozták hírbe az angol szövetségi kapitánya poszttal; Arsene Wenger, az Arsenal korszakos mestere említette a nevét 2007 decemberében (amikor kirúgták McClarent, mivel Anglia nem jutott ki a 2008-as Eb-re) egy interjúban a lehetséges utódjelöltek között.

Ám még az ő edzői karrierje sem ívelt fel ilyen gyorsan, a következő idényben ugyanis kiesett a Boro. Pedig a holt szezon újabb veszteségei (a klublegenda, az ausztrál kapus Mark Schwarzer is távozott) ellenére remekül rajtolt, 2008 augusztusában Southgate-et választották meg a PL-ben a hónap menedzserének – első Middlesbrough-edzőként érdemelte ki az elismerést Terry Venables (2001. január) óta, és Stuart Pearce után ő lett a második, aki játékosként és edzőként is a hónap legjobbja lett. Ám azt már nem tudta kiheverni az együttes, hogy az idény közepén volt egy tizennégy meccses nyeretlenségi sorozata, és végül utolsó előttiként, tizenkilencedikként esett ki. Ekkor még az elnök azt mondta, nem az edző a hibás, vele szeretnének visszajutni.

Jól is indult a 2009–2010-es Championship-évad, és amikor október 20-án a Boro 2–0-ra legyőzte a Derby Countyt a Riverside Stadionban, a negyedik helyen állt. A győztes meccs után egy órával Southgate felment Gibson elnökhöz megbeszélni egy csatár kölcsönvételét – mire az elnök közölte vele, hogy ki van rúgva…      

„Még csak nem is éreztem, hogy gond van – mondta később. – Ahhoz is bénult voltam, hogy védekezzek.”      Magyarázatot csak másnap kapott Keith Lamb vezérigazgatótól, aki elmondta, már a kieséskor tárgyaltak Gordon Strachannel, és a skót veszi át a csapatot. Amikor Southgate megkérdezte, miért győztes meccs után rúgják ki, Lamb azt felelte: a döntés már hetekkel korábban megszületett, de Gibson elnöknek nem volt szíve közölni a rossz hírt. „Lambnek szerencséje volt velem, hogy nyugodtabb vagyok, mint a kollégáim többsége, ők valószínűleg megütötték volna” – mondta akkor Southgate a sajtónak.

A váltás nem vált be, Strachannel végül csak tizenegyedik lett a csapat, de Southgate pályáját könnyen megtörhette volna. Kirúgták egy másodosztályú csapattól – akkor igencsak nehéz volt elképzelni, hogy nyolc és fél évvel később Szamarában őt ünneplik majd az angol szurkolók, mint azt a szövetségi kapitányt, aki huszonnyolc év után újra a legjobb négy közé vezette Angliát egy világbajnokságon…

Edzőként a klubfutballban ez volt mindmáig az egyetlen próbálkozása. A brit FourFourTwo magazinnak 2012-ben adott interjújában így összegezte edzői munkáját a Middlesbrough-nál: „Összességében kudarc, hiszen kiestünk. Nagyon nem könnyű játékosból azonnal edzővé válni, és nem is ez a helyes út. Követtem el hibákat, de nem hiszem, hogy csak miattam estünk ki. Szégyen, hogy tíz év után úgy távoztam az egyesülettől, hogy a szurkolók fújtak rám, azt érzékeltetve, hogy én vagyok a hibás a kiesésért, ahelyett, hogy arra emlékeznének, velem nyerték meg a klubtörténet első trófeáját.” 

Az Angol Labdarúgó-szövetségnél (FA) helyezkedett el, mint az utánpótlás szervezője, de egy év után már ő volt a legesélyesebb jelölt az FA technikai igazgatói posztjára. Ám nem élt a kínálkozó lehetőséggel, mert nem akart lemondani az edzősködésről, inkább megpályázta a Sheffield United menedzseri állását. Ismerte a klub egyik igazgatóját, a gyerekeik együtt jártak iskolába. Végül nem őt választották, de az indoklás vágta mellbe igazán: azért nem mellette döntöttek, mert „túl kedves”. Amikor a gyerekeit vitte iskolába, kiszállt velük az autóból, és köszönt a többi szülőnek is – rótták fel neki.      „Mégis, mit kellett volna tennem? Mondjam a gyerekeimnek, hogy ugorjanak ki, majd a gázra kellett volna lépnem?”      – fejezte ki értetlenkedését.

Visszament az angol szövetséghez 2013-ban, és az U21-es válogatott szövetségi edzője lett. Szép eredményeket ért el (csapata megnyerte például a touloni ifjúsági tornát 2016-ban), és ígéretes volt az is, ahogyan a fiatal játékosok reagáltak a munkamódszereire és labdabirtoklós játékfelfogására.

Amikor Roy Hodgson megbukott a 2016-os Eb-n az Izland elleni nyolcaddöntő fiaskójával, már Southgate-ben látta az utódját az FA, de ő nemet mondott a felkérésre.      „Ez a munka olyasvalakihez illik, akinek nagy tapasztalata van. Ehhez pedig az kell, hogy külföldi klubnál dolgozz hosszú éveken keresztül, és tapasztalatot szerezz a kontinensen. Ez hosszú-hosszú időt igényel”      – indokolta nemleges válaszát. Sam Allardyce-é lett a poszt, aki azonban 67 nap után belebukott egy csúnya korrupciós botrányba, és le kellett mondania.

Az angol szövetséget pedig második nekifutásra már nem érdekelte Southgate kifogása, hogy tapasztalatlan. Őt akarta szövetségi kapitánynak, senki mást.

(A következő részben: Az angol válogatott élén)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 3-i lapszámában jelent meg.)