Pályaív Elizától Gizelláig – interjú Czakó Juliannával

– Elnézést, művésznő, tud úszni?
– Persze hogy tudok, bár bevallom, csak mellen. De miért kérdezi?

– Henrik Ibsen Nórájaként jókora, vízzel telt akváriumban mártózik meg…
– Azt hiszem, a Babaház rendezőjét, Béres Attilát kellene erről kérdeznie. Nóra nem dönthet semmiről, ki akar lépni a történetből, az egyetlen lehetősége az öngyilkosság. De nem sikerül, végül ki tud kászálódni a vízből, igaz, ott meg dühbe jövő férje, Torvald inzultálja. Egyik legfontosabb elvem, hogy engem színészként a karakter tudjon használni, a karaktert meg a történet maga. A Nóra lényegében egy feszített krimi, azzal a mű megírása után másfél száz évvel is létező valósággal, hogy egy nő szabadsága tulajdonképpen meddig terjedhet, és a családját elhagyó asszony megítélése semmit sem változott.

– Egy tíz évvel ezelőtti interjújában meggyőződéssel állította, hogy a színésznőnek az élet valós szerepeit, anyát, feleséget, szeretőt kell hitelesen alakítania. Ma is így látja?
– Kiegészíteném egy negyedik fogalommal, gyereknek maradni is tudnia kell, így még szélesebb színskálát képes bemutatni. Egy példával hadd igazoljam: Csehov Ványa bá címen bemutatott darabjában Jelenát játszom, nekem ő képviseli ezt a sokszínűséggel megtöltött életet. A világirodalom egyik legszebb női szerepe, amelyet a közhiedelem hajlamos elintézni, elítélni azzal, hogy csak felkavaró, mindent tönkretevő jellem. Pedig Jelena megformálása nekem gyerek, kislány és anyáskodó megnyilvánulásaival egyfajta esszencia.

– Menjünk vissza a kályhához! Győri származásúként hogyan emlékszik vissza pályafutása kezdeti lépéseire?
– Jó érzés, hogy az ország egyik legkiválóbb gimnáziumába, a Kazinczyba járhattam. Nagyon szerettem a most Eötvös József- és életműdíjjal nyugdíjba vonuló igazgatót, Németh Tibort. Határozottságáért, humoráért minden diák kedvelte, és engem ugyan nem tanított, de többször is látott színpadon, és úgy érzem, kicsit büszke is rám. Feledhetetlenek a győri színház stúdiójában eltöltött évek, ahol Kszel Attila a színházi világ azon részébe is beavatott, amelyre a színészi pályán nem árt előre felkészülni. Sohasem tanítani akart, de ott tanultam meg, hogy valójában közösségben lehet csak nagy dolgokat alkotni. Akkor már döntöttem életem folytatásáról, a felvételi kérelmet két helyre is beadtam. A Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karát jelöltem meg elsőnek, valahogy már a felvételi rendszerét nyitottabbnak, kedvezőbbnek találtam. Nem két perc alatt kellett mutatni valami szépet, pályázóként is éreztem, hogy kíváncsiak rám. Rusznyák Gábor osztályában végeztem 2013-ban, és aztán rögtön a gyakorlati munkából már ismert Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződtem.

– Kereken egy évtized Miskolcon. Ma miként értékeli a kiteljesedése éveit?
– Értékelést ne kérjen, még nagyon közeliek az emlékek, néha mintha még ott lennék, és még vannak miskolci szerepeim. De rendkívül szerencsésnek tartom magam, mert kiváló társulatban, értő rendezőkkel, remek kollégákkal játszhattam nagyon jó szerepeket. Miskolcnak köszönhetem, hogy minden műfajban otthonosan mozgok, legyen a darab dráma vagy vígjáték, prózai vagy zenés előadás. Ezek bennem egyensúlyt teremtenek. Hogy a felejthetetlen Kabos Gyula Schneider Mátyását idézzem a Hyppolit, a lakájból: az ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit a megfelelő arány. És mindezek mellett Miskolcon ismertem meg a férjemet…

– Igaz, hogy a My Fair Lady évekig sikerrel játszott előadásainak köszönheti a magánélete alakulását?
–Csodálattal néztem remek alakításait, nem láttam tőle két egyformát. A színpadon eltűnik Görög László, helyette ott a tökéletesen megszemélyesített karakter. Nem tartozott a büfébe járók közé, kissé magának valónak tűnt, nem volt közöttünk szerelem első látásra. Ám a próbák és az előadások során közel kerültünk egymáshoz. Kiderült, hogy meg tud nevettetni, később sok darabban tudtunk jól együtt játszani. Nekem a világhírű musicalben nem volt könnyű dolgom, mert előtte idehaza is nagy nevek alakították Eliza Doolittle-t, hozzájuk úgy kellett méltóvá válnom, hogy a saját egyéniségemet is megmutatom. Ebben segített a Higgins professzort játszó Görög László, ettől tudtam a színpadon friss lenni az egyébként zeneileg kötött alkotásban. Az esküvőnk évében született kislányunk is a Gizella Eliza nevet kapta. Nekem biztonságot ad Lacival játszani, de intenzív az otthoni életünk is, néha előforduló jó kis veszekedésekkel. 

– Köze van ehhez, hogy többnyire minden házasság kisebb-nagyobb krízisen megy át a hetedik évben?
– Most, hogy mondja, tényleg a hetedik éven vagyunk túl… De örömünkre az idén először megyünk hárman nyaralni! Sok mindent éltünk át, a jövőt lehetetlen megjósolni, de azt remélem, az eddigi szerencse nem hagyja el a kapcsolatunkat ezután sem.

– A közös karrierjük miatt cserélték fel tavaly Miskolcot Budapestre?
– Nem, inkább a családunk jövője miatt gondolkoztunk a váltáson, már Gizike születése óta. Nem szerettük volna, hogy egyedül szenvedje meg az előadások miatti távolléteinket, a rokonok, az ismerősök közelsége diktálta, hogy a fővárosba költözzünk, amit csak elősegített a Thália Színház ajánlata. Alátámasztotta mindezt, hogy a közös otthonunknak már évek óta Budaörsöt tekintjük. Megszerettem Pestet, és úgy érzem, a főváros is befogadott. Szép szerepeket kaptam az első évadban: emlékezetes a bemutatkozó Ványa bá, majd a Boeing, Boeing, az Oscar, a Bolha a fülbe, az Egy a ráadás. De leginkább a Hisztéria: a halálos beteg Freud professzornál megjelenő, a kezelésért mindent vállaló, több mint megszállott és idegesítő Jessica alakítása tette teljessé a színházi évemet, amely azért számított kihívásnak, mert a miskolci fellépésekkel együtt tíz darabban játszhattam. Nem leszek munka nélküli a következő időszakban sem, vár rám egy forgatás, ősztől következik A csendestárs Friedrich Dürrenmatt-tól, és Georges Feydeau bohózata, A hülyéje, amelyben már nem először szerepelhetek.

– Ki ne felejtsük a Beckham – Anglia legnagyobb szexbotránya címűt!
– Petr Zelenka komédiáját a miskolci Keszég László rendezte a Tháliában, Lacival játszottuk benne a főszerepet. Bevallom, korábban nem sokat tudtam a futballról, de a darab miatt kíváncsi lettem a David Beckhamet bemutató dokumentumfilm-sorozatra, és nem is bántam meg, hogy közelebbről megismertem a világsztárt. Egyébként sohasem voltam beoltva sport ellen: a középiskolában kosárlabdáztam, de hiányzott a magasságom, később úsztam és futottam, a szülésem óta pedig rendszeresen jógázom. A férjem viszont kifejezetten sportrajongó, Beckham korábbi klubja, az angol Manchester United a kedvence és nagyon sajnálja, hogy a mostani csapat nem méltó az egyesület rangjához. Laci szereti az amerikai futballt és az atlétikát is, én a tévében leginkább a sznúkert nézem meg, kedvelem játékosai szinte természetfeletti eleganciáját. Az pedig természetes, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság, majd az olimpia is a képernyő elé szegez bennünket.

– A Junior Prima- és a Domján Edit-díj bizonyította, hogy jó úton jár?
– Ugyan nem a díjakért élek, de mindenképpen jólesik az elismerés. A Domján Edit-díjat annak a fiatal, negyven év alatti vidéki színésznőnek ítélik oda, aki képviselni tudja a fiatalon elhunyt, tragikaként és komikaként egyaránt fantasztikus művésznő szellemiségét. Büszke lehet, akit hozzá hasonlítanak.

– Czakó Juli – a színlapokon így tüntetik fel – tudatosan használja a szépségét, a vonzó külsejét?
– Lassan közelítek a negyvenhez, és úgy tapasztalom, hogy kicsit idősebben a mi hivatásunkban már jobban ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek. A hétköznapokban nem látom magam különlegesnek, a színpadon viszont kezelnem kell a külsőmet, akár pozitív, akár negatív az ábrázolandó figura. Az anyaság megváltoztatott, rájöttem a tapasztalat, a bölcsesség előnyeire, és közben már Gizike a legfontosabb, erőt ad, érte történik minden. Megvan az egyensúlyom és a harmóniám a szakmai és a magánéletben is, sokat jelent, hogy az eddig is támogató győri családommal többet lehetünk együtt. Megtanultam, hogy a boldogsághoz nem feltétlenül szükséges mindenki szeretete, tudom, hogy már nem vagyok kezdő színésznőcske, nem kell magamat a viccekben szereplő szőke nő típussal azonosítanom, és talán nem csak mint a híres Görög László felesége élek meg a pályán.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. június 22-i lapszámában jelent meg.)