Futballcsoda a gleccser alján – díjnyertes izlandi mozifilm a valóra váltott álomról és a közösségi összefogás erejéről

Hellissandur 369 lakosú kis település Nyugat-Izlandon, a Snaefellsnes-félsziget csücskén, az óceán partján. Az ország egyik legrégibb, már a XVI. században lakott halászfaluja, amelynek mindennapi életét ma már a halászat mellett az északi kalandokra vágyó turisták megjelenése is befolyásolja. A környékbeli látványosságok közül kiemelkedik a gleccser borította Snaefellsjökull rétegvulkán, amely a világirodalomban is helyet kapott Jules Verne 1864-es regényének köszönhetően. Az Utazás a Föld középpontja felé című kötetben egy izlandi alkimista elárulja, miként lehet eljutni bolygónk belsejébe: „Szállj le a Sneffels Yocul [a Snaefell gleccsere] kráterébe, amit a Scartaris árnyéka cirógat Calendae Julii [július] előtt, merész utazó, és akkor eljutsz a Föld középpontjába. Én megtettem. Arne Saknussemm.”

Hogy a Föld közepébe eljuthat-e az utazó a vulkáni nyíláson keresztül, ma már nem állíthatjuk biztosan, azt viszont igen, hogy a kis izlandi halászfalu belépőt kínál az amatőr labdarúgás legszebb és legrejtettebb mélységei felé. Itt játszódik ugyanis az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb futball témájú dokumentumfilmje, a közelmúltban a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretében Magyarországon is számos helyszínen bemutatott A mi kis hazai pályánk (angol változatban The Home Game) című alkotás. A rangos filmszemle 250 szervezett vetítésén 45 versenyfilm szerepelt a kínálatban, az erős mezőnyből nyolc kategóriában hirdettek díjazottat, Smari Gunn és Logi Sigursveinsson munkája „A te vágyad” szekcióban nyerte el az elismerést. A kedvező hazai fogadtatás jele, hogy amikor a fesztiválzárás után néhány nappal felhívtuk a film kapcsán Sós Ágnes fesztiváligazgatót, éppen egy másik, szintén az izlandi filmet érintő telefonbeszélgetést fejezett be. A sikerre tekintettel tervezik, hogy a filmet a közeljövőben a fesztiválprogramon kívül, a budapesti Bem moziban is vetítik, az örömteli fejlemény azonban óvatosságra int minket a film ismertetésénél – senkinek sem szeretnénk elrontani az élményét az izgalmas fordulatok kikotyogásával. Maradjunk hát a nyilvánosan elérhető ismertetőnél…

„Huszonöt évvel ezelőtt Vidar Gylfasonnak, a kis izlandi halászfalu, Hellissandur futballedzőjének volt egy nagy álma: a lávafolyam területén, összefogással focipályát építeni, amely megfelel a nemzeti FA-kupa szabályainak. Vödrönként hordták a földet, az egész falu füvesített, álompálya épült. Igen ám, de azóta egyetlen ellenfél sem tette be a lábát a pályára, mivel az akkori hellissanduri csapat idegenben csúnyán kikapott. Most, több mint húsz év után Vidar elszánt fia, Kari elhatározza, hogy végre hazai pályán győzelemre viszi Hellissandur szellemét és megvalósítja apja álmát. Igyekszik összeszedni az egykori, immár kissé koros, sörhasú csapatot, amelynek újjáépítésében szerencséjére futballista kamaszok és még egy hölgy is segít.”

Az északi ember hűvös és szikár akarata, a visszafogott gesztusokra, félszavakra építő jeges humor, a gleccserszilárd erkölcsi norma filmje ez, amelyben teljes szépségükben mutatják meg magukat az izlandi amatőr futball varázslatos jégvirágai: a nemzedékről nemzedékre öröklődő minta, a pálya- és csapatépítéssel járó áldozat küzdelmes szépsége és nem utolsósorban a fiatalt, öreget, lányt, fiút csapatba fogadó nyitottság. Amikor pedig a 79 perces vetítés végén feláll az ember a moziszékből, úgy érzi, a katartikus élmény felér egy világbajnoki döntő drámájával. Akik részesei lehettek a Hátsó füves futballmentő túra állomásain egy-egy megszűnt falusi csapat újjászületésének, pontosan tudják, miféle csodát élt át Hellissandur népe a Snaefellsjökull vulkán aljában.
 

A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál székesfehérvári vetítésén volt alkalmunk megnézni A mi kis hazai pályánk című filmet, és mint más helyszíneken, itt is pódiumbeszélgetés követte az izlandi alkotást. Horog László sportújságíró moderálása mellett Takács Péter triatlonista tett tanúbizonyságot a sport közösségkovácsoló erejéről, Schneider Béla, a Magyar Labdarúgó-szövetség Fejér vármegyei igazgatója pedig egyebek mellett a megyében szervezett kispályás bajnokság tapasztalatairól beszélt. Miután a Covid-időszakban végzett felmérés nyomán megállapították, hogy a megye 108 települése közül 39 helyen nincsen már felnőttlabdarúgás, az igazgató végigjárta az érintett önkormányzatokat, hogy megkérdezze, csatlakoznának-e a helyzethez igazodó, őszi-tavaszi rendszerben, egynapos tornákkal bonyolított kispályás bajnoksághoz. Végül 21 együttes vállalta az indulást, a kezdeményezés pedig azóta is sikerrel fut, a három lezárt szezonban a kispályás kupasorozatot Úrhida, Perkáta, illetve  Balinka-Mecsér (képünkön) nyerte meg.

A hazai párhuzamok a sajtónyomok alapján itt is, ott is előkerültek a magyarországi vetítéseken. Dombi Tibor, a DVSC egykori közönségkedvenc futballistája – a haon.hu tudósítása szerint – a debreceni moziban így fogadta az élményt: „Nagyon magaménak éreztem a filmet, hiszen én is egy kicsi településen nőttem fel. Igaz dolgok történtek a filmben, én is sok hasonlót tapasztaltam fiatalként. Én is jártam már Izlandon, igaz, sok mindent nem láttam, de a produkció miatt biztosan elmegyek még egyszer. Fiatal koromban teljesen más volt a futball. Amikor kiesett a DVSC, a taxisok dobták volna össze a prémiumot, ha bent maradunk. Ez napjainkban már nem így van természetesen, de most már kívülről jobb nézni a profi világot. Manapság már a világon mindenki körülbelül negyven csapatnak szurkol, ez a mai világ.”

Hrutka Jánossal a budapesti vetítést harangozták be, a Ferencváros korábbi válogatott hátvédje az index.hu-n hosszabb cikket szentelt a filmnek, ebben írja: „A film elsődlegesen nem a futballról szól, hanem a közösségről, a közösség összefogásában rejlő erőről, a közösség karaktereiről, valamint azok kapcsolatáról, barátságáról. A hitről, amely egy cél érdekében a legnehezebb helyzetekben is leküzd akadályokat, megold szituációkat, szerencsésen alakít élethelyzeteket. A sport összetartó ereje egyre többeket vonz a futballpálya mellé, köztük a volt női válogatottban megfordult labdarúgót, Freydíst is.”

És anélkül, hogy elárulnánk a megfejtést, megsúgjuk: az amatőr foci álomvilágában még arra is találnak megfejtést, miként játszhat legálisan a férficsapatban Freydís, akiről az izlandi szövetség elnöke személyesen mondta ki, a szabályok értelmében nem léphet pályára a várva várt kupamérkőzésen. Olyan ez, mint egy Verne-regény: az izlandi gleccser alján minden csoda megtörténhet.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 10-i lapszámában jelent meg.)