Maratoni kajak-kenu ob: címvédések a kajakosoknál

Vágólapra másolva!
2025.05.23. 15:04
null
Fotó: kajakkenusport.hu
A kajakos Kolozsvári Brúnó és Kiszli Vanda megvédte címét egyesben a Győrben zajló maratoni kajak-kenu országos bajnokság első, pénteki napján.

A férfiaknál a legendás Csay Renáta fia, a 21 éves Kolozsvári mögött Péli Zalán lett a második, a két évvel ezelőtt győztes Sellyei Csanád a harmadik. 

A nőknél a már biztos Világjátékok-induló, kilencszeres világbajnok Kiszli magabiztosan nyert ismét az újpesti Csépe Panna és a Lágymányosi Spari versenyzője, Sinkó Panna előtt.

A kenusoknál Uhrin Dávid, illetve Zagyvai Borbála nyakába került az aranyérem. Előbbi többek között a tavaly győztes Soltész Pétert is maga mögé utasította, míg utóbbi mellett még Kisbán Zsófia és a 2024-es bajnok Matkovics Lili Sára állhatott fel a dobogóra.

A győri verseny egyben a júniusi, Ponte de Limában sorra kerülő Európa-bajnokság, valamint a szeptemberi, győri világbajnokság válogatója is.

A szövetség korábbi alelnökéről, a 2019-ben elhunyt Kadler Gusztávról elnevezett országos bajnokság – amelyen minden korosztályt figyelembe véve 89 egyesület 2148 versenyzője vesz részt – szombaton a párosok futamaival folytatódik.

Férfiak
K-1 (30 km)
1. Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győri VSE) 1:55:45.220 ó
2. Péli Zalán (Hármaspálya Sportegyesület) 1:55:47.150
3. Sellyei Csanád (Váci Kajak-Kenu SE) 1:57:33.000

C-1 (22 km)
1. Uhrin Dávid (Merkapt-Mekler László SE) 1:40:28.310 ó
2. Soltész Péter (Vízisport Club Tokaj) 1:40:36.710
3. Pluzsik Mihály (Lágymányosi Spari Vízisport) 1:42:41.010

Nők
K-1 (26 km)
1. Kiszli Vanda (Atomerőmű SE) 1:52:38.750 ó
2. Csépe Panna (Újpesti TE) 1:52:46.530
3. Sinkó Panna (Lágymányosi Spari Vízisport) 1:56:30.040

C-1 (14.5 km)
1. Zagyvai Borbála (Váci Karakán) 1:10:05.140 ó
2. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari Vízisport) 1:11:48.150
3. Matkovics Lili Sára (KSI SE) 1:12:24.950
 

 

Legfrissebb hírek

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
Tegnap, 11:08

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
Tegnap, 10:04

Gazsó Alida Dóra: Jött a lehetőség, örülök, hogy éltem vele

Kajak-kenu
2025.08.15. 12:44

Kajak-kenu: 78 magyar versenyző indul az ORV-n

Utánpótlássport
2025.08.14. 13:55

A síkvízi kajak-kenu vb-n nyolc, a maratoni vb-n kilenc magyar paraversenyő indul

Kajak-kenu
2025.08.12. 19:23

Világjátékok: ismét ezüstérmes a maratoni kajakos Kiszli Vanda

Egyéb egyéni
2025.08.10. 13:05

Magabiztosan hangoltak kajak ketteseink a milánói vb-re

Kajak-kenu
2025.08.09. 21:36

Kiszli Vanda az első magyar érmes a Kínában zajló világjátékokon

Kajak-kenu
2025.08.09. 12:21
Ezek is érdekelhetik