Szegeden folytatja a kajakos Csizmadia Kolos

Vágólapra másolva!
2025.04.09. 15:57
Csizmadia Kolos (Fotó: Dömötör Csaba)
Az MVM Szegedi Vízisport Egyesületben folytatja a pályafutását a kétszeres olimpikon, világbajnok kajakos, Csizmadia Kolos – számolt be róla szerdán a klub honlapja.

 

A 29 éves Csizmadia a tokiói és a párizsi ötkarikás játékokon is szerepelhetett, 2021-ben K–1 200 méteren negyedik lett, míg tavaly a négyes tagjaként a hetedik helyen végzett 500 méteren. Az eddig a Honvéd színeiben versenyző sportoló a 2021-es olimpia óta Hüvös Viktor csoportjával, a „Kicsi Teammel” készül.

„Van szegedi kötődésem, hiszen életem első nemzetközi érmét 2013-ban az ifjúsági Eb-n a szegedi Nagy Vendellel nyertem. Kerek-perec megkérdeztem a négyesben csapattársaimat, Nádas Bencét és Kuli Istvánt, milyen is a szegedi klub emberi vonala. Sík Márton klubigazgatóval jó viszonyt ápolok, érzem is nála, hogy neki nemcsak a rideg számok számítanak, hanem az ember is – fogalmazott Csizmadia Kolos, akinek márciusban született meg a kisfia, Kadosa. – A tokiói olimpia után is nehezen tudtam magam újra motiválttá tenni, pedig az ottani szereplést nem éreztem kudarcnak. A párizsit viszont igen, nem volt egyszerű újra elindulni, de az afrikai, melegövi edzőtáborban nagy lendületet vettem. Jó formában vagyok, jól megy a hajó, és édesapa lettem, ez is lendületet adott.”

Az idei tervekkel kapcsolatban Csizmadia Kolos elmondta, a 200 és az 500 egyes mellett 500 párosban is szeretne rajthoz állni, de hogy kivel ül össze, az még bizonytalan.

„A célom, hogy bekerüljek a négyesbe, ehhez teljesítenem kell a kapitány által támasztott elvárásokat. Bízom benne, hogy mindhárom számban sikerül ez” – mondta.

A kajakosok és kenusok válogatóversenye április 30-án kezdődik Szegeden.

 

Legfrissebb hírek

Öt gólt szerezve verte a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:55

Férfi kézi: a Szeged szerződést hosszabbított Michael Apelgren vezetőedzővel

Kézilabda
2025.10.24. 09:47

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
2025.10.24. 09:31

Mintegy háromezren emlékeztek sportolással Kolonics Györgyre

Egyéb egyéni
2025.10.23. 18:24

Kajak-kenu: ismét az MVM Szegedi VE nyerte a bajnoki pontversenyt

Kajak-kenu
2025.10.20. 11:12

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49
Ezek is érdekelhetik