Az MTK-ba igazolt Fejes Dániel vb-ezüstérmes kenus

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 18:01
null
Fejes Dániel (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A világbajnoki ezüstérmes Fejes Dániel az MTK Budapest színeiben folytatja kenus-pályafutását.

A hazai szövetség honlapjának keddi beszámolója szerint a 25 éves sportoló a Budapesti Honvédtól igazolt a kék-fehérekhez.

„Egyesületváltásban gondolkodtam már egy éve és megkerestük az MTK kajak-kenu szakosztályának vezetőjét. Nagyon örült ennek a megkeresésnek és általa indult el az ügy, így végül az MTK-t választottam” – nyilatkozta Fejes a klub közösségi oldalán.

A kenus a tavalyi párizsi olimpián C-1 1000 méteren 11. lett, a szegedi Európa-bajnokságon pedig Kollár Kristóffal C-2 1000 méteren ötödikek voltak. Fejes a nem olimpiai számok üzbegisztáni világbajnokságán Adolf Balázzsal ugyancsak ezer méteren ezüstérmet nyert Szamarkandban.

 

Legfrissebb hírek

Telefonos segítséget kért a Puskás edzője a kiállítás után

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:28

A Puskás Akadémia szinte végig emberhátrányban játszva szerzett pontot az MTK ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:23

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:47

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
2025.10.24. 09:31

Mintegy háromezren emlékeztek sportolással Kolonics Györgyre

Egyéb egyéni
2025.10.23. 18:24

Kajak-kenu: ismét az MVM Szegedi VE nyerte a bajnoki pontversenyt

Kajak-kenu
2025.10.20. 11:12

Szabó István a Nyíregyháza 5–1-es vereségéről: Megértem a szurkolók csalódottságát

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 17:37
Ezek is érdekelhetik