Idén is együtt készül a párosra a kenus Adolf Balázs és Hajdu Jonatán

Vágólapra másolva!
2025.03.31. 12:33
Adolf Balázs és Hajdu Jonatán továbbra is együtt készül (Fotó: Getty Images)
Idén is együtt készül a párosra a kenus Adolf Balázs és Hajdu Jonatán. A párizsi olimpián C-2 500 méteren hatodik egység a törökországi Belekben edzőtáborozott az elmúlt hetekben, s felkészítőjük, Németh Szabolcs szerint sikerült előre lépniük és a motivációjukkal sincs gond.

A szakember azt mondta, gondosan kielemezték a francia fővárosban történteket és ezek mentén próbálják tovább fejleszteni a párost. 

„Annyira közel volt az olimpián az a bizonyos érem. Azt látom a srácokon, hogy még éhesebbek és még jobban akarjuk, hogy kenuban újra legyen érem” – idézte Németh Szabolcsot a magyar szövetség honlapja. 

Adolfék Párizs előtt simán nyerték mindkét hazai válogatót, a szegedi világkupán a harmadik, a szintén a Maty-éren rendezett Európa-bajnokságon a negyedik helyen értek a célba. Egyelőre kérdéses, hogy idén mire lehetnek képesek együtt, az eddig elvégzett munka és mérések alapján úgy tűnik, pozitív irányba haladnak. 

„Nyilván itthon van egy válogató, amin majd teljesíteni kell. Amit észrevettünk a mérésekből és a srácok visszajelzéseiből, hogy a tavalyihoz képest egy picit jobb érzés evezni. Hogy ez mennyire gyors, meg a többiek hogy tudtak készülni, mennyire lesznek gyorsak, az a jövő zenéje” – mondta a felkészítő edző, a Merkapt-Mekler SE trénere. 

A válogatott törökországi edzőtábora már véget ért, a versenyzők és a szakmai stáb szombaton tért haza, és itthon folytatják a félkészülést az április végi válogatóra.


 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kenu négyesünk így nyert világbajnoki címet Milánóban – videó

Kajak-kenu
12 órája

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
2025.08.19. 10:07

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Adolf Balázs és Opavszky Réka sikere a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2025.05.01. 18:08

Elhunyt Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus

Kajak-kenu
2025.04.30. 09:23

Immár két magyar tagja van a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség igazgatótanácsának

Kajak-kenu
2025.03.29. 20:07

Jön a „Föld órája” – vízitúra a Dunán

Csupasport
2025.03.25. 17:21

Továbbra is együtt készülnek az olimpiai negyedik női kenupáros tagjai

Kajak-kenu
2025.03.24. 12:21
Ezek is érdekelhetik