Idén is a 200 méter egyesre helyezi a hangsúlyt a kenus Takács Kincső

Vágólapra másolva!
2025.03.19. 11:04
null
Takács Kincső karrierje legjobb évén van túl (Fotó: Török Attila)
Idén is a 200 méter egyesre helyezi a hangsúlyt a kenus Takács Kincső, aki tavaly nyolcadik lett ebben a számban a párizsi olimpián.

A Graboplast Győri VSE világbajnok versenyzője jelenleg Belekben készül a szezonra, ez már a második turnusa idén Törökországban.

„Jól érzem magam, nekem a februári tábor csak kéthetes volt, ezt a márciusit fogom három hétig csinálni” – idézte a kétszeres olimpikon sportolót a magyar szövetség honlapja. „Sokkal jobb az idő, mint februárban, úgyhogy ez azért sokat dob a hangulaton. Szerintem minden adott a jó felkészüléshez.”

Takács tavaly a szegedi pótkvalifikációs versenyen C-1 200 méteren elért második helyezésével szerzett kvótát az ötkarikás játékokra. Ugyancsak a Maty-éren egy Európa-bajnoki negyedik hellyel hangolt élete második olimpiájára, majd Párizsban nagyon erős mezőnyben sikerült döntőbe jutnia, s a nyolcadik helyen zárnia. Nem sokkal később az üzbegisztáni nem olimpiai számos világbajnokságon is rajthoz állt, Hajdu Jonatánnal vegyes C-2 500 méteren ezüstérmet szereztek.

„Szerintem karrierem legjobb éve volt – mondta. – Legalábbis az olimpiát tekintve a legnagyobb élményű versenyem volt. Nagyon sokra értékelem a nyolcadik helyemet. Tényleg úgy éreztem, hogy minden összeállt. A legjobb pályámat tudtam menni és maximumot nyújtottam.”

Takács a hosszú szezon után egy hónapot pihent, majd októbertől fokozatosan látott újra munkához.

„Ez az év elég sok változást hozott. Kicsit meg is viselt az elején, de kezdem visszanyerni a régi lendületemet. Ugye ebben az évben még nem lesz ez az új kvótarendszer, úgyhogy még egy hagyományos évet tudhatok le. Egyelőre a kétszáz egyes lesz a fő számom, aztán mindent át kell gondolni, hogy hogyan tovább” – fogalmazott arra utalva, hogy új ötkarikás kvalifikációs rendszer lép majd életbe a sportágban, bár a részletek még kidolgozás alatt vannak. A győri kenus az előző két évhez hasonlóan párosban idén is az újpesti Horányi Dórával térdel majd össze.

„Eddig két edzésünk volt. Érzésre eddig minden jó, csak jó lenne, ha gyors is lenne a hajó. Megpróbáljuk felgyorsítani, több erőt tenni bele” – zárta gondolatait Szabados Krisztián tanítványa. A kajakosok és kenusok válogatóversenye április 30-án kezdődik majd Szegeden.

 

Legfrissebb hírek

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
Tegnap, 9:31

Mintegy háromezren emlékeztek sportolással Kolonics Györgyre

Egyéb egyéni
2025.10.23. 18:24

Kajak-kenu: ismét az MVM Szegedi VE nyerte a bajnoki pontversenyt

Kajak-kenu
2025.10.20. 11:12

Már nem Csipes Ferenc Fojt Sára és Pupp Noémi edzője – Demeter Istvánnal folytatják a munkát a lányok

Kajak-kenu
2025.10.16. 14:43

Sukorón járt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség főtitkára

Kajak-kenu
2025.10.16. 09:48

Új edzővel készül az olimpiai bronzérmes kajakos, Fojt Sára – hivatalos

Kajak-kenu
2025.10.15. 10:44

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Edzőt váltott Adolf Balázs világbajnok kenus

Kajak-kenu
2025.10.09. 17:41
Ezek is érdekelhetik