Kajak-kenu vb: négy párizsi olimpikon a magyar csapatban

Vágólapra másolva!
2024.08.19. 14:47
Takács Kincső is indul a vb-n (Fotó: Árvai Károly)
A párizsi olimpián szerepelt magyar kajak-kenusok közül négyen tagjai a nem olimpiai versenyszámok pénteken kezdődő világbajnokságán szereplő válogatottnak.

A magyar szövetség (MKKSZ) hétfőn hozta nyilvánosságra a Szamarkandban sorra kerülő vb-re utazó csapatot, melyben négy kenus olimpikon, Takács Kincső, Adolf Balázs, Hajdu Jonatán és Fejes Dániel kapott helyet.

Az MKKSZ honlapján emlékeztetett rá, hogy a sportág története első nem olimpiai számokat felvonultató világbajnokságának különleges a helyszíne, mivel Üzbegisztánban korábban még soha nem rendeztek felnőtt vb-t.

A versenyen a kenu egyes 200 méteren olimpiai nyolcadik helyezett Takács Kincső C–2 200 méteren Horányi Dórával, valamint vegyespáros 500 méteren Hajdu Jonatánnal térdel egy hajóba. Az ötszáz párost Párizsban Adolf Balázzsal a hatodik, pontszerző helyen záró Hajdú kétszáz egyesben is versenyez a vb-n.

A négyszeres világbajnok Adolf Balázs 5000 méteren címvédőként indul, emellett 1000 párosban Fejes Dániellel is megméreti magát. Utóbbi szintén két számot vállal, mivel 500 egyesben is rajthoz áll.

A világbajnokságon a legtöbb számban Bragato Giada vesz részt a magyarok közül. A Tiszaújvárosi KKSE Európa-bajnoka az ötszáz, ezer és ötezer egyes mellett, a mix négyes tagjaként is vízre száll.

Férfi K-2 1000 méteren a tavalyi világbajnokságon ezüstérmes Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás kettes indul. A négyszeres világbajnok Kőhalmi Emesére az ezer és az ötezer egyes mellett, a debütáló mix kajak négyesben is számít Hüttner Csaba.

Újoncok is helyet kaptak a csapatban, Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Ujfalvi Laura, Rugonfalvi-Kiss Janka és Juhász István számára is ez lesz az első felnőtt világverseny.

Az augusztus 23-25. közötti verseny döntőit az M4 Sport élőben közvetíti.

A MAGYAR CSAPAT
férfi kajak
K–1 200 méter: Birkás Balázs
K–1 500 méter: Kurucz Levente
K–1 5000 méter: Erdőssy Csaba
K–2 1000 méter: Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás

női kajak
K–1 200 méter: Rugonfalvi-Kiss Janka
K–1 1000 méter: Kőhalmi Emese
K–1 5000 méter: Kőhalmi Emese
K–2 200 méter: Kiskó Réka, Szegedi Angelina

Mix kajak
K–2 500 méter: Kurucz Levente, Rendessy Eszter
K–4 500 méter: Ujfalvi Laura, Opavszky Márk, Kőhalmi Emese, Balogh Gergely

férfi kenu
C–1 200 méter: Hajdu Jonatán
C–1 500 méter: Fejes Dániel
C–1 5000 méter: Adolf Balázs
C–2 1000 méter: Adolf Balázs, Fejes Dániel

női kenu
C–1 500 méter: Bragato Giada
C–1 1000 méter: Bragato Giada
C–1 5000 méter: Bragato Giada
C–2 200 méter: Horányi Dóra, Takács Kincső

Mix kenu
C–2 500 méter: Takács Kincső, Hajdu Jonatán
C–4 500 méter: Balla Virág, Bragato Giada, Kollár Kristóf, Juhász István

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik