Kajak-kenu: erődemonstráció, két Eb-aranyérem szombat délelőtt

P. SZ.P. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.06.15. 12:08
Tótkáék olimpiai számban lettek Európa-bajnokok (Fotó: Török Attila)
Olimpiai számokban lett Európa-bajnok Csipes Tamara és a Nádas Bence, Tótka Sándor páros is kajak 500 méteren.

A szombati versenynap első két gyorsasági A-döntője egyaránt fölényes magyar sikert hozott. Először a női K–1 500 méteren Csipes Tamara tartott – saját szavaival is megerősítve – erődemonstrációt, közel két másodpercet adott nagy riválisának, a dán Emma Jörgensennek.

„Válaszolhatok magyarul, ha már magyar a közönség? – kérdezett vissza a helyszíni bemondónak, aki a nemzetközi közvetítés kedvéért angolul érdeklődött, természetesen megkapta az engedélyt a publikum legnagyobb örömére. – Izgultam, mert hazai pályán mindig más versenyezni. Nagyon örülök, hogy Emma ellen az olimpia előtt ilyen fölényesen nyertem, sokkal magabiztosabban fogok Párizsba utazni. Szembe fújt a szél, ami alapvetően kedvez nekem, de mostanában nagyon sok hátszeles pályát mentem, ezért nem esett jól… Már korán el akartam dönteni az aranyérem sorsát, ami alapvetően egy rettenetes taktika, de most a szívem vitt, nem az eszem.”

Rögtön utána a férfi K–2 500 méteres, szintén olimpiai versenyszámban Nádas Bence és Tótka Sándor állt rajthoz, és ha nem is másfél hajós előnnyel értek célba, azért felet adtak a másodikként befutó, semleges színekben induló Uladzislau Kravets, Dzmitri Nyatyincsik kettősnek.

„Élveztük a versenyzést. Erős szembeszél fújt, de profi kajakosok vagyunk, meg kell küzdenünk vele – értékelt Nádas, majd Tótka hozzátette, egy Európa-bajnoki döntőben természetesen mindent meg kell tenni, nyomni kell, ahogy a csövön kifér, majd megköszönte a szegedi közönségnek a fenomenális biztatást.

 

Legfrissebb hírek

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Dél-Afrikában és Törökországban gyűjtik a kilométereket a magyar kajakosok

Kajak-kenu
2025.02.18. 12:10

Csipes Tamara szerződést hosszabbított a BHSE-vel

Kajak-kenu
2025.01.29. 19:03

Párosban és négyesben új tapasztalatokat szerezne idén a kajakos Nádas Bence

Egyéb egyéni
2025.01.24. 20:56

Idén egyesben is szeretne bizonyítani az olimpiai ezüstérmes Nádas Bence

Kajak-kenu
2025.01.09. 15:02

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Csipes Tamara és Varga Ádám az év kajakosa, Csipes Ferenc 2024 legjobb edzője

Kajak-kenu
2024.12.09. 20:17

Nádas Bence: Ami a párost illeti, a Los Angeles-i olimpia abszolút fókuszban van még

Kajak-kenu
2024.09.10. 09:09
Ezek is érdekelhetik