EJ, kajak-kenu: „Szerintem is brutális volt…” – Varga Ádám a fölényes győzelme után

PATAI GERGELY (Krakkó)PATAI GERGELY (Krakkó)
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 14:19
null
<strong>Varga Ádám</strong> az aranyéremmel (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Mint arról beszámoltunk, a kajakos Varga Ádám hatalmas fölénnyel győzött az 500 méter egyes döntőjében a krakkói Európai Játékokon. Győzelme után természetesen elégedetten értékelt.

 

– Amint kiszállt a hajóból, már Gazsó Dorka eredményéről érdeklődött. Ennyire összetartó a csapat?
– Igen, amikor nincsen futamom, a partról mindig figyelem a többieket. Úgy izgulok értük a lelátón, mintha én is a hajóban ülnék.

– Hüttner Csaba szövetségi kapitány a brutális jelzőt használta, ön hogyan jellemezné saját teljesítményét?
– Szerintem is brutális volt… Nagyon örülök neki, hogy egész évben ilyen jó formában vagyok, ez már a harmadik nagy verseny volt, amelyen mindent ki tudtam adni magamból. Az idei az első évem, amikor a felnőttmezőnyben fontos számokat nyerek meg, ráadásul nem is szoros csatában.

– Ahhoz már kezdünk hozzászokni, hogy ezer méteren hajóhosszt ver a mezőnyre, de ezúttal ötszázon is nagyon fölényesen győzött.
– Örülök, hogy így alakult. Egyébként nincs nagy különbség a két szám között, mindkettőben elengedhetetlen az állóképesség és a gyorsaság.

– Rajt-cél győzelmet aratott, már a táv elején ellépett a mezőnytől. Érezte, hogy bírja végig erővel?
– Fogalmam sem volt, mert háromszáz méterig az előfutam is nagyon kényelmes volt, utána kezdett el fájni, de akkor vissza tudtam venni. Úgy építettem fel a pályát, hogy az elejétől a végéig megpróbálom tartani a tempót, jó érzés, hogy sikerült. Nem sok idő jut a pihenésre, rövid pihenő után folytatom a felkészülést a világbajnokságra.

A VERSENYRŐL BŐVEBBEN ITT!

FÉRFI KAJAK EGYES 500 MÉTER
Döntő

1. VARGA ÁDÁM 1:36.212 perc
2. Fernando Pimenta (Portugália) 1:37.358
3. Marko Dragoszavljevics (Szerbia) 1:37.806

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu vk: kettős magyar siker férfi kajak egyes 500 méteren

Kajak-kenu
18 órája

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Gazsó Alida Dórát megműtötték, a világbajnokságra már visszatérne

Kajak-kenu
2025.05.13. 21:26

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Kopasz lehajrázta Vargát ezer méteren a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2025.04.30. 18:47
Ezek is érdekelhetik