Kajak-kenu: hatalmas győzelmek a férfi ketteseknél 500 méteren

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2023.05.14. 16:33
null
Nádas Bence és Tótka Sándor az Európa Játékokon is szeretne elindulni kettesben (Fotó: Földi Imre)
Három arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyarok a szegedi kajak-kenu világkupaverseny zárónapján, a Maty-éren.

 

Egy pacsi csattant el kettő helyett Nádas Bence és Tótka Sándor között, miután megnyerték a férfi kajak kettesek 500 méteres versenyét a szegedi világkupaverseny zárónapján. De a nézők többsége már csak azt látta: Nádas hátranyújtja a kezét, Tótka pedig a kenura borulva próbál levegőhöz jutni, így nem csap bele.

„Az első után úgy voltam vele, már pihenhetek... Annyira kihajtottam magam, hogy fájdalmamban már csak egy legyintést láttam a szemem sarkából – de én csak legyintettem rá – mondta mosolyogva Tótka Sándor a mémgyanús jelenetről. – A masszőrök is ezen nevettek, amikor felmentünk hozzájuk.”

Arról is beszélt, a világkupaverseny alatt futamról futamra egyre összeszokottabbak lettek – korábban hátfájdalmai miatt nem jutott idő gyakorolni ezt a versenyszámot – és a döntőben már jól tudtak gazdálkodni erejükkel.

„Vasárnap már nem kellett annyira megnyomni a közepét, és ez a futam végén látszott meg igazán, nagyon meg tudtuk indulni” – tette hozzá.

Elárulta: az Európa Játékokon is szeretnének elindulni kettesben, de mivel egy versenyző csak egy olimpiai kvótát szerezhet nemzetének, a kvalifikációs világbajnokság négyesen miatt a négyesen van a fókusz.

Nagyot ment a még U23-as korosztályban is versenyző Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás kettős is, akik ötödik helyen értek célba. A fináléban olyan kettőst is legyőztek a fiatalok, amelyik a középfutamban még előttük végzett, így különösen elégedettek a szereplésükkel. A középfutam után arról beszéltek: a rajtnál kell javítani.

„Időnként belehúzunk a rajtba, de ezen a hétvégén ez szerencsére nem fordult elő. Gond szokott lenni az is, hogy az első néhány húzás nincs egyben, ezt gyorsan korrigálni kell ilyenkor. Nagyon sokat számít az a pár húzás” – magyarázta Vajda.

Később a két fiú azon viccelődött: még Szántói-Szabó nehéz raszta haja miatt is lehet még egy kis extra a pályájukban.

„Későbbre tartogatjuk – majd levágatja, és gyorsulunk egy másodpercet” – mondta Vajda. „Igen, ez a vésztartalékunk” – tette hozzá Szántói-Szabó.

Saját bevallása szerint húsz év alatt tizenötödször támadt fel a 30 éves Korisánszky Dávid, aki némiképp meglepetésre győzött a kenu kettesek között 500 méteren, Fekete Ádámmal. Fekete csábította vissza, hogy ismét „főállásban” kenuzzon, ugyanis 15 hónapos gyermeke miatt átnyergelt a szobafestésre, hogy stabil anyagi hátteret biztosítson családjának. Amikor kiderült, hogy Hajdu Jonatán sorozatos betegségei miatt az idény elején biztosan nem lesz bevethető, Fekete egyedül őt tudta elképzelni maga mellett.

„Végig edzettem valamennyit, de munka mellett azért kevesebbet, mint korábban. Amikor Ádám megkeresett, láttam fantáziát a lehetőségben. Minden munkát visszamondtam, ami márt elvállaltam – ezért ezúton is elnézés kérek Mindenkitől. De úgy tűnik, megérte mindent félredobni és beleállni a felkészülésbe” – mondta Korisánszky.

„Méterről méterre építettük fel a pályát, felülmúltuk a várakozásokat. Nem tudom, mit hoz a jövő, de megmutattuk mindenkinek, mire vagyunk képesek. Ki lehet mondani: ez a mezőny szinte erősebb volt, mint egy világbajnokságon” – tette hozzá Fekete.

A versenyszámban a Kollár Kristóf, Fejes Dániel duó a nyolcadik lett. A nőknél, kenu egyesben Opavszky Réka nyolcadikként zárt ugyanezen a távon, vegyespárosban a Gönczöl Laura, Rumi Gergő duó a bronzéremnek örülhetett, Horányi Dóra és Slihoczki Ádám pedig nyolcadik lett.

A kajakosoknál vegyespárosban Kiskó Réka és Béke Kornél pont lecsúszott a dobogóról, Dráviczky Dóra és Erdőssy Csaba teljesítménye pedig a hatodik helyre volt elég.

Délután 5000 méteren a férfi kenusoknál Adolf Balázs arany-, a nőknél Kisbán Zsófia ezüstérmet szerzett, a kajakosoknál pedig Kiszli Vanda lett bronzérmes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik