Kajak-kenu: Egyszerűen tarthatatlanná vált a helyzet – Fejes Dániel

Vágólapra másolva!
2023.04.14. 12:18
null
Fejes Dániel nem érezte klubja támogatását, s edzőjével is megromlott a viszonya, emiatt váltott (Fotó: Nemzeti Sport)
A Honvéd újonnan igazolt versenyzője még nem tudja biztosan, kivel megy az idén párost – már ha megy –, de új edzőkkel készül az olimpiai kvótaszerző szezonra. Emellett őszintén beszélt a klubváltás okairól is.

– Hogyan alakul az idei felkészülése?
– Részt vettem a dél-afrikai edzőtáborban, amely három hétig tartott – számolt be a Nemzeti Sportnak az Európa-bajnoki bronzérmes Fejes Dániel. – Jól sikerült, az edzésekkel is elégedett vagyok, és Csipes Ferenc női kajakos tanítványaival is együtt készültünk néhányszor, mert éppen egyszerre utaztunk ki. Jelenleg Szolnokon edzünk Adolf Balázzsal.

– Pedig úgy hírlik, idén az olimpiai kvótaosztás szabályai miatt meglehet, nem térdelhetnek össze a világbajnokságon.
– Ez igaz, valószínűleg nem Balázzsal állunk rajthoz. Egyesben várhatóan kettőnk közül versenyez majd valamelyikünk, viszont a páros nem szerezhet kvótát, ha az egyéniben induló versenyző is tagja. Kollár Kristóffal is kipróbáltuk együtt, de még a szövetségi kapitánnyal, Hüttner Csabával is egyeztetnünk kell, hogy mi az ő elképzelése, mert hivatalosan még nem mondták ki, hogy Balázzsal nem mehetünk. Erre csak a többi év tapasztalata utal.

– Kevesebb mint egy hónap van hátra az első válogatóversenyig, sőt az első, szegedi világkupafutamig is. Nem aggasztó, hogy még mindig nem tudják, mi lesz a pontos forgatókönyv?
– Nyilván közel van, de számítottunk rá, hogy a kvótaszerző év így alakul. Ettől függetlenül, ha Balázzsal együtt mehetünk, nem lehet baj, ismerjük egymást, sokat mentünk együtt, idén is. Ha pedig Kristóffal, látva a mozgását, szerintem hamar összeáll a páros.

– Mit figyel ilyenkor a másik versenyző mozgásában?
– A vízfogása erősségét, hogy mennyire terheli végig a húzásait, ilyesmit. A lényeg, hogy minél jobban hasonlítson a technikája az enyémhez.

– Térjünk rá a klubváltására. Tavaly még a Merkapt-Mekler László SE kenusaként szállt vízre, idén a Honvéd színeit képviseli. Mi vezetett a váltáshoz?
– Megromlott a kapcsolatom az edzőmmel, Németh Szabolccsal, ezért megszakítottuk a közös munkát, és nem működött, hogy máshol edzek, de továbbra is a klub versenyzője maradok. Illetve szerepet játszott a pénz is, merthogy nem kaptam fizetést. Pontosabban a legutóbbi évben kaptam, de nem tudtam belőle finanszírozni a versenyzői pályafutásomat, ezért is kellett váltanom. Ígért az egyesület a folytatásra is valamennyit, de abból nem lett semmi, nem éreztem, hogy támogatna. Hangsúlyozom, nem a pénz motivált elsődlegesen, egyszerűen tarthatatlanná vált a helyzet.

– Mi siklott félre Némethtel?
– A tokiói olimpia évében kezdődött, nem értettük meg egymást. A következő esztendőt teljesen másképp képzeltük el, és egyre jobban távolodott el egymástól a véleményünk.

– Ki edzi most?
– Demeter István és Pétervári Pál, akik Adolf Balázs edzői is régebb óta. Pali bá felel a technikáért, ő velünk volt Dél-Afrikában is, István pedig az erőnlétért, ő általában az évközi edzőtáborokban vállal nagyobb szerepet, mert Pali bácsi ilyenkor a Szentendrei Kajak-kenu SE-t vezeti. Jól működő csapatot alkotunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik