Kajak-kenu: Gál Pétert elütötte egy autó, nincs súlyos sérülése

Vágólapra másolva!
2020.05.20. 11:35
null
Gál Pétert elütötték, szerencsére nem sérült meg súlyosan (Fotó: Mészáros János/szoljon.hu)
Baleset miatt párcserére kényszerült Kammerer Zoltán (Graboplast Győr); a háromszoros olimpiai bajnok a jövő keddi edzésversenyen a KSI-s Varga Ádámmal indul K–2 1000 méteren. Kammerer páros társát, Gál Pétert – a duó épphogy lemaradt az olimpiai kvótáról a tavalyi világbajnokságon – a hónap elején elütötte egy autó, a szolnoki kajakos azóta otthon lábadozik.

 

Május nyolcadikán történt a baleset, futás közben egy veszélyesnek számító kereszteződés zebráján haladtam át – a külső sávban érkező autó megállt, a belsőben közlekedő nem... – idézte fel a történteket a Nemzeti Sport érdeklődésére Gál Péter, hozzátéve: a vétkes sofőr, egy fiatal nő, azonnal a segítségére sietett, majd bocsánatot kért, és azóta is érdeklődik az állapota felől. A zuhanás következtében mindkét vállam kificamodott, a jobbat várhatóan artroszkópos eljárással meg is kell műteni. Egyelőre rögzítő kötést viselek, nem mozgathatom. Kisebb zúzódás van még a lábamon, ami egy kicsit zavar a járásban.”

A 26 éves kajakos szeptemberig nem sportolhat, de a célja változatlan.

Egyelőre a regenerációra koncentrálok, a menyasszonyommal hazaköltöztünk a szüleimhez, családi körben gyógyulgatok. A tesztversenyeket szeretném a partról megnézni, kíváncsi vagyok, melyik egység hogyan teljesít. Szeretném majd Zolival folytatni a közös munkát, és jövőre újra harca szállni az olimpiai kvótáért. Hiszem, hogy a pár hónapos kihagyás nem fog ebben hátráltatni” – tette hozzá Gál Péter.

Legfrissebb hírek

A tömegbe hajtott egy autós a liverpooli bajnoki parádén – videó

Angol labdarúgás
2025.05.26. 22:37

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41
Ezek is érdekelhetik