Kajak-kenu: Dónusz után Makrai lett az utánpótlás-kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.17. 09:44
Az egy év után saját kérésére távozó Dónusz Éva helyett a több ifjúsági világbajnokot kinevelő Makrai Csaba lesz az utánpótlás szövetségi kapitány – döntött a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége.

Az olimpiai bajnok kajakos nem szakad el a sportágtól, továbbra is részt vesz az MKKSZ utánpótlás programjaiban – közölte a szövetség.

Dónusz Éva a hétvégén arról tájékoztatta az MKKSZ vezetőségét, hogy úgy érzi, nem tud maradéktalanul megfelelni a saját maga által támasztott elvárásoknak sem a munkájában, sem családanyaként, a magánéletében, ezért kérte, hogy mentsék fel, mint szövetségi kapitányt.

„Éva révén a kajak-kenu utánpótlása fantasztikus személyiséget kapott az elmúlt egy évben – mondta Doma Gergő szakmai igazgató. – Amellett, hogy sok gyereknek második anyukája volt, komoly szakmai koncepció és elképzelés is volt a fejében. Sokat veszítettünk azzal, hogy nem tudja már betölteni a posztot, de természetesen elfogadjuk a döntését.”

Makrai Csaba, az új utánpótlás szövetségi kapitány versenyzőként sokszoros magyar bajnok, maratoni világbajnoki ötödik és többszörös világkupagyőztes volt. A korábbi váci kajakos edzőként az Atomerőműnél, majd Gödön dolgozott, legutóbb az MTK edzői csapatát erősítette, onnan érkezik a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez. A megbízatása február 1-től szeptember 30-ig szól.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik