Kajak-kenu: Dombi, Szalai, Kökény és Hadvina megkezdte a négyesedzéseket

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 07:58
Címkék
Storcz Botond, az Európa-bajnokság előtt álló kajak-kenusok szövetségi kapitánya kijelölt egy K–4-es hajót, amelynek összetétele az első válogató után még változhat. A Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland és Hadvina Gergely kvartett felkészítését Sári Nándorra bízta.

Storcz Botond a szegedi világkupán győztes férfi négyes edzőivel történő egyeztetés után kijelölt egy új csapathajót, amely az Európa-bajnokságon is elindulhat, hacsak az első válogatóversenyen tapasztaltak tükrében nem változik a felállás.

„El kellett már kezdeni a négyesedzéseket, még akkor is, ha nem feltétlenül ez a négy ember utazik az Európa-bajnokságra – mondta Storcz Botond. – Nem zártam még le a listát, az első válogató után változhat a kép, illetve a második válogatón is ki lehet vívni az Eb-hajóba ülést."

Amennyiben Kucsera Gábornak egyesben, míg a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos duónak párosban nem sikerülne megnyernie a válogatót – előbbinek nincs igazán kihívója idehaza, utóbbiakat azonban megszorongathatja ezren a Szalai, Kökény kettős –, akkor alapjaiban módosulhat a felállás, ám Sári Nándor szerint ennek nincs aktualitása.

A szegedi világkupán nyertes hajóban Dombi és Hadvina mellett Boros Gergely és Holpert Ervin ült benne, míg a Szalai, Kökény kettős a K–2-es számban ezren a második helyen végzett, Kammerer és Vereckei mögött.

Legfrissebb hírek

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Hüttner Csabának még meg kell hoznia néhány nehéz döntést

Kajak-kenu
2024.06.18. 09:01

Kajak-kenu: sztárokkal teletűzdelt betétfutam a sportoló nemzetért

Kajak-kenu
2024.05.10. 17:24

Kajak-kenu: visszavonult Csay Renáta, minden idők legeredményesebb maratoni kajakosa

Kajak-kenu
2023.12.20. 22:01

Amikor mások elfáradtak, ő belehúzott – nyolcvanéves az olimpiai bajnok Hesz Mihály

Egyéb egyéni
2023.12.15. 11:03
Ezek is érdekelhetik