Jégkorong: Vincze Péter elkapta a fonalat a Gyergyóban

D. SZ.D. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 14:55
null
Vincze Péter elkapta a fonalat a Gyergyóban (Fotó: Gyergyó HK)
A Gyergyó 12 meccs után vezeti az Erste Liga pontversenyét, új igazolása, Vincze Péter pedig újra meg újra bizonyítja a jégen, jó döntés volt a szerződtetése.

– Nyáron érkezett Gyergyóba – hogyan esett a választás az erdélyi klubra?
– Egyrészt fontos tényező volt, amikor a Gyergyó mellett döntöttem, hogy öcsémmel, Vincze Gergővel tudtuk, talán ez az egyetlen csapat, amelynél ugyanolyan mezben küzdhetünk ugyanazért a célért – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a magyar válogatott jégkorongozó, Vincze Péter, aki az Erste Liga eddigi 12 meccsén nyolc gól mellett öt asszisztot ért el. – Eddig csak egymás ellen játszhattunk az Újpest–Titánok meccseken. Másfelől az öltöző nagyrészt ismerős arcokból áll, hét korábbi fehérvári játékos is kerettag, onnan származom, és játszottam ott az UTE előtt. Így nem volt kérdés, mi az ideális célállomás számomra.

– Tizenhárom kanadai pontnál jár, minek köszönhető a repülőrajt?
– A csapattársak mellett Szilassy Zoltán edzőt is ismertem Újpestről, aki tudja, mik az erősségeim, és ennek megfelelően használ. Az öcsém is motivál, van közöttünk egy egészséges versengés, ha én gólt lövök, mindenképp be akar találni, és fordítva. Ezen kívül az egész csapatnak jól megy, én csak igyekszem kivenni a részemet a feladatokból.

– Mi áll a csapat sikereinek hátterében?
– Mindenki megtalálta a szerepét és a helyét. Az első két sor tudja, gólokat kell szereznie, a harmadik és negyedik pedig tisztában van vele, hogy „csak” nullára kell hoznia a saját periódusait. Ráadásul a két legjobb centerünk nélkül igazi bravúr ez a kilencmeccses győzelmi sorozat, a helyükön szerephez jutó támadók fel tudtak nőni a feladathoz. Védekezésben is rengeteget fejlődtünk, eddig probléma volt, hogy túl sok gólt kaptunk. Az, hogy egy Fradinak vagy éppen egy DVTK-nak egyet engedtünk csak, nagy fegyvertény.

– Veretlenek maradnak októberben?
– Erre a kérdésre csak a hónap végén válaszolnék. Remélem, igen, de nehéz dolgunk lesz. A két román bajnokinkat sem vehetjük félvállról a Galati otthonában, az Erste Ligában pedig megint összecsapunk a DVTK-val, amely legutóbbi majdnem megtréfált minket, majd a MAC ellen zárjuk az októbert. Egyik sem lesz sétagalopp.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Gyergyói Hoki Klub 12 8 2 2 56–37 +19 28
2. Sport Club Csíkszereda 12 8 2 2 52–34 +18 26
3. FTC-Telekom 11 8 1 2 36–21 +15 25
4. UTE 11 5 3 2 1 32–20 +12 23
5. Brasov Wolves 12 7 1 4 61–36 +25 22
6. MAC HKB Újbuda 9 5 2 2 34–17 +17 21
7. UNI Győr ETO HC 9 4 5 29–29 0 12
8. DVTK Jegesmedvék 11 2 1 8 25–35 –10 8
9. DEAC 10 2 1 7 32–43 –11 7
10. Dunaújvárosi Acélbikák 10 1 9 16–63 –47 3
11. Titánok 11 1 10 18–56 –38 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik