Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.06.03. 17:09
null
Fotó: fehervarav19.hu
Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban szereplő Hydro Fehérvár AV19 hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2025–2026-os idényre szerződtette a német élvonalban szereplő Düsseldorfer EG-től érkező 26 éves amerikai csatárt, Drake Rymshát.

Rymsha az előző idényben 50 alapszakaszmeccsen játszott meccsen a Düsseldorfnál, 15 gólja mellett 12 gólpasszt jegyzett. Egy évvel korábban az ICEHL-ben szerepelt, ahol az osztrák Red Bull Salzburggal bajnoki címet szerzett, az idényben 22 alapszakaszmeccsen 8+3 pontot termelt, a nyolcból egy gólját tavaly január végén éppen a Fehérvár ellen szerezte.

Rymsha egyébként elkelt az NHL játékosbörzéjén, 2017-ben az 5. körben, összességében a 138. helyen választotta a Los Angeles Kings, amelynek színeiben aztán négy évvel később be is mutatkozott a tengerentúli ligában: a 2020–2021-es idény végén, az alapszakasz utolsó meccsén a Kings negyedik sorában kapott helyet, s 17 csere során 13:17 percet töltött a jégen a Vancouver Canucks ellen  5–1-re elvesztett mérkőzésen.

Több alacsonyabban rangsorolt tengerentúli bajnokságban is megfordult draftolása és az NHL-es bemutatkozása között, végül 2023 nyarán átkelt az óceánon, s a szlovák Zvolenhez igazolt hatmeccs erejéig, majd következett a Salzburg, aztán a Düsseldorf.

„Azért döntöttem a Hydro Fehérvár AV19 mellett, mert nagyon élveztem az ICE-ban töltött időmet, és a klub mindig a bajnoki címért küzdő élcsapat volt. Szélig Viktor, a csapat general managere is kiemelte, hogy idén rendkívül elégedett a csapat összetételével, és engem is motivált a lehetőség, hogy egy erős keretben szerepelhetek és versenyezhetek a győzelemért. Az ICE egy rendkívül versenyképes liga, sok kiváló játékossal és kiegyenlített erőviszonyokkal, így nagyon várom, hogy újra pályára lépjek itt. A célom, hogy minél több győzelemhez járuljak hozzá, és hogy egy hosszú, sikeres rájátszás részesei legyünk. A játékstílusom kemény és harcos, minden meccsen a győzelem a célom, és hogy a csapatot minden területen segítsem" – idézte Drake Rymshát a fehérváriak honlapja.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: továbbra is megállíthatatlan a Gyergyói HK

Jégkorong
42 perce

Osztrák hokiliga: az FTC szétlövésben vesztett, a Fehérvár hét gólt kapott Linzben

Jégkorong
1 órája

Jégkorong: Hiezl Réka Amerikában is szórja a pontokat

Utánpótlássport
Tegnap, 18:29

Terbócs István szerint három pontot érdemelt volna a Fehérvár

Jégkorong
Tegnap, 11:25

Nem a magyar csapatok napja volt az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.10.24. 22:22

Erste Liga: a Brassó és a Gyergyó is győzött otthon

Jégkorong
2025.10.24. 20:19

NHL: Sidney Crosby vezérletével a bajnokot is legyőzte a lendületben lévő Pittsburgh

Amerikai sportok
2025.10.24. 09:18

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27
Ezek is érdekelhetik