Erdély Csanád: Meghallgatnánk a hangszóróból is a Himnuszt!

Vágólapra másolva!
2024.09.01. 10:05
Erdély Csanádnak az osztrákokról a tamperei meccs jut az eszébe – ellenük zárják a tornát (Fotó: Török Attila)
Az olimpiai selejtezőtorna szünnapján Erdély Csanád, a válogatott csapatkapitánya beszélt lapunknak a csapat teljesítményéről és a vasárnapi záró mérkőzésről.

A három kapuson kívül egyetlen mezőnyjátékos volt jégen a magyar férfi jégkorong-válogatott szombati edzésének kezdetén – Mihály Ákos, akit az olimpiai selejtezőtorna legutóbbi két mérkőzésén nem vetett be a kapitány. Hogy a hozzáállását bizonyítandó, vagy csak a jégidő hiánya miatt, azt egyelőre nem tudjuk, ám könnyen lehet, hogy vasárnap Ausztria ellen ő is megkapja a lehetőséget a bizonyításra.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen bőven szolgáltatott beszédtémát a két eddigi meccs, a Kazahsztán és Szlovákia elleni, amelyekről a válogatott csapatkapitánya, Erdély Csanád beszélt a Nemzeti Sportnak a tréning után.

„Az én pályafutásomban korábban még sosem domináltunk Kazahsztán ellen, most ez sikerült. A kapura lövéseink számán is látszódott, hogy amit a meccs előtt megbeszéltünk, azt végre is hajtottuk. Folyamatosan letámadtuk őket, kicsit keserű pirula, hogy ami sanszuk volt, azt gyakorlatilag be is lőtték. A szlovákok elleni meccs már más volt, felfokozott hangulat uralkodott a jégen és a lelátón is. Megleptük őket az emberelőnyös gólunkkal – a jövőre nézve különösen fontos, hogy fórban is betaláltunk. Többet védekeztünk, mint támadtunk, fordítottja volt az első meccsünknek, ám akármennyire is nyomtak a hazaiak, nem éreztem, hogy egy percre is nagyon leszakadtunk volna. Sokat segítettünk egymásnak, a fiatalokat néhány nap alatt beépítettük a csapatba, s olyan bátran álltak bele a meccsekbe, mintha már jó ideje velünk lennének. A hangulat a vereségek ellenére sem romlott el” – mondta Erdély.

Az edzésen tapasztaltak alapján egyébként – amelyen az emberelőnyös támadást, egyben az emberhátrányos védekezést, a korongszerzés utáni gyors letámadást és természetesen az öt az öt elleni játékot is gyakorolta a csapat – senki sem vádolhatta azzal a játékosokat, hogy ne lenne meg köztük a megfelelő összhang. Még az sem látszódott, hogy többeknek ez az első megméretése a felnőttválogatottban, most kaptak először meghívót a szövetségi kapitánytól.

„Van olyan fiatal csapattárs, akinek csak a nevét ismertem korábban, de mind éhesek a tanulásra, hatalmas bennük a bizonyítási vágy, fejlődni akarnak. Remélem, lesz is  erre lehetőségük a klubjaikban, hiszen az idény nagy részét ott töltik a játékosok, és a következő, novemberi összetartásra még érettebben érkeznek. Sokat elmond az egységességünkről, hogy amint kialakult egy kisebb kakaskodás valamelyik meccsen, azonnal ment mindenki a másikat megvédeni” – mondta a csapatkapitány, aki feltűnően sokat beszélgetett gyakorlás közben az edzőkkel, amikor épp kevésbé volt intenzív a hajtás.

„Az edzők külön kérik, hogy főleg az idősebb, tapasztaltabb játékosok adjanak nekik visszajelzést edzések közben, után. Ez a nyitottság oda-vissza megvan, ám nemcsak a tréningeken, a meccseken is folyamatosan kommunikálunk – magyarázta Erdély Csanád. – A mostani edzés középpontjában az volt, hogy megpróbáljuk kijavítani az első két meccs hibáit. Főleg a védekezőharmadban voltak hiányosságaink, de ez természetes is, hiszen még ismerkedünk Majoross Gergely elképzeléseivel, taktikájával. Kevesebb időt adhatunk az ellenfeleinknek a kapunk közelében. Amint lehetőségünk van, mint a darazsak, úgy kell rárepülnünk a riválisokra, és megpróbálni korongot szerezni. Különösen a középső játékrészekben, hiszen olyankor messzebb van a kapunktól a kispad, nehezebb cserélni.”

A torna záró napján Magyarország Ausztriával mérkőzik, és aki követte a 2023-as tamperei elit-világbajnokságot, az bizonyára emlékszik rá, a vb utolsó fordulójában az osztrákok elleni meccsen szétlövéssel dőlt el, melyik válogatott marad tagja az A-csoportnak – akkor nyugati szomszédaink örülhettek. Az már szombaton biztossá vált, hogy a mieink lemaradnak az olimpiáról, ám a búcsú még lehet szép.

„Nekem is a tamperei vereség jut először eszembe az osztrákokról, még mindig tüske azokban, akik átélték. Mivel szinte a legjobb keretükkel vannak Pozsonyban, jó erőpróba lesz nekünk az a meccs. Hiába tét nélküli, üzenetértéke lesz, főleg, mert rengeteg játékosukkal az osztrák bázisú ligában is sokszor találkozunk. Szeretnénk meghallgatni a hangszóróból is a magyar Himnuszt!” – mondta Erdély Csanád.

– Sztárok ellen játszottak kemény meccset pénteken – milyen volt a jégen lenni Szlovákia ellen Pozsonyban?
– Meglepően jó, a mérkőzés előtt megbeszéltük, ha mindent beleadunk, az eredménytől függetlenül győztesként jöhetünk le a pályáról – válaszolt Horváth Bence a Nemzeti Sportnak. – Sokáig tartottuk a lépést Szlovákiával, erre a teljesítményre lehet építeni. Ahogy a szövetségi kapitányunk is mondta, ennek a tornának a fejlődés az elsődleges célja. Annak ellenére, hogy magasan kvalifikált játékosok ellen játszottunk, úgy éreztem, felvettük a ritmusukat, magyar szívünk segítségével szép eredményeket érhetünk el a közeljövőben.

 

– Azért is fontos, hogy lehessen építeni a teljesítményre, mert rengeteg a fiatal a keretben, többek között ön is. Milyen az összhang a generációk között az öltözőben és a pályán?
– Hál’ istennek nagyon hamar befogadtak a rutinosabb srácok, a korosztályomból pedig többekkel együtt nőttünk fel. Varga Balázs az osztálytársam volt, Nemes Marcival éjjel-nappal együtt vagyunk, ha éppen egyszerre jövünk haza Magyarországra. Az idősebbeket még édesapámmal bámultam a tévében, nyitottan fogadtak, folyamatosan segítenek, tanácsokat adnak, ami rengeteget segít a beilleszkedésben, ahogy a csapatépítő programok is.

– Egy elitalakulat elleni mérkőzésen lett a magyar csapat legjobbja, mindössze húszévesen. Nem akármi!
– Igazából meglepett, hogy a végén a tizenegyes számot mondták be, hatalmas elismerés ez nekem. Nem a saját játékom, hanem az atmoszféra miatt ez volt életem mérkőzése. Általában két-háromszáz ember nézi a meccseimet, most pedig majdnem kilencezren szurkoltak. Ebből merítek erőt a jövőre.

– Ausztriát meg lehet fogni a záró fordulóban?
– Mindenképpen. Ugyanarra az odaadásra, küzdeni akarásra lesz szükség, mint eddig. Jól össze van rakva a csapatunk, kiegészítjük egymást, és a pihenőnap után készen állunk az osztrákok ellen.

„Ez volt életem mérkőzése”

Horváth Bencével az NSO Tv egy hosszabb interjút is készített. 

JÉGKORONG
OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, POZSONY
D-CSOPORT
1. forduló, csütörtök
Kazahsztán–Magyarország 5–2 
Szlovákia–Ausztria 2–1 
2. forduló, péntek
Kazahsztán–Ausztria 2–1
Magyarország–Szlovákia 3–7
3. forduló, vasárnap
14.00: Ausztria–Magyarország (Tv: Sport1)
18.00: Szlovákia–Kazahsztán

D-CSOPORT

M

Gy

Gy. H.

V. H. 

V. 

GK

P

1. Szlovákia

2

2

0

0

0

9–4

6

2. Kazahsztán

2

2

0

0

0

7–3

6

3. Ausztria

2

0

0

0

2

2–4

0

4. Magyarország

2

0

0

0

2

5–12

0


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik