Vay Ádám újabb két évre írt alá Poprádon

Vágólapra másolva!
2024.06.17. 21:55
Vay Ádám (30) jól érzi magát Poprádon (Fotó: HK Poprád)
Vay Ádám szerződést hosszabbított a szlovák Extraligában szereplő HK Poprad jégkorongcsapatánál. A klub honlapja szerint a tavaly nyáron leigazolt, 30 éves kapus új megállapodása két idényre szól.

 

„Jól éreztem magamat Poprádon az elmúlt idényben, kiváló volt a csapat és a védelem. Ezért döntöttem úgy, hogy folytatom, és nagyon várom az új idényt” – jelentette ki Vay Ádám. Július Koval sportigazgató elmondta, nagyon örülnek, hogy mindkét kapussal sikerült megállapodniuk - Vay mellett Filip Belányi is marad -, mert meg akarták tartani őket.

„Az előző szezonban mindketten jól helytálltak, és szükség esetén meccsben tartották a csapatot. Ádám stabil teljesítményt nyújtott az alapszakaszban. Bízom benne, hogy az új szezonban tovább javítanak majd a teljesítményükön” – mondta.

Vay Ádám az előző idény alapszakaszában 44 mérkőzésen 92.9 százalékos hatékonysággal védett, a rájátszásban két találkozón 94 százalékos volt a hatékonysága, majd megsérült, ezért nem léphetett jégre a válogatottban a feljutással zárult divízió I/A-világbajnokságon. A HK Poprad a negyeddöntőben búcsúzott a szlovák Extraliga legutóbbi kiírásában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik