Jégkorong: A legjobbamat adtam a Fehérvárnak és a válogatottnak – Constantine

Vágólapra másolva!
2024.01.01. 18:51
null
Kevin Constantine megérti, hogy a Hydro Fehérvár AV19-nél és a Magyar Jégkorongszövetségnél is dühösek rá (Fotó: Árvai Károly)
Megérti Kevin Constantine, hogy a Hydro Fehérvár AV19-nél és a Magyar Jégkorongszövetségnél (MJSZ) dühösek rá, mert nyáron érvényes szerződése ellenére felmondta mindkét munkáját.

 

Az amerikai edző – aki december 27-én töltötte be 65. életévét – az M1 aktuális csatornának elmondta: amikor döntenie kellett, hogy felbontja a fehérvári vezetőedzői és a válogatott szövetségi kapitányi szerződését, akkor tulajdonképpen rajta múlott, hogy házas marad-e vagy nem, hiszen előtte hat évig távol volt az otthonától.

„A feleségem nevelte a gyerekeinket, és vezette a háztartást ez idő alatt. Júliusban jött egy lehetőség, amely hazaszólított Amerikába” – fogalmazott Constantine, aki a világ egyik legerősebb juniorbajnokságában, a Nyugati Hoki Ligában (WHL) érdekelt Wenatchee Wild vezetőedzője lett. „Csak hát ott nem alakultak kedvezően a dolgok a csapatomnál, így jeleztem az ügynökömnek, hogy szabad vagyok, készen állok arra, hogy megfontoljak újabb lehetőségeket.” – tette hozzá.

A szakembert a WHL október elején „diszkriminatív jellegű becsmérlő megjegyzések” miatt határozatlan időre eltiltotta, és ha ott újra állásba szeretne kerülni, azt hivatalosan kérvényeznie kell a liga vezetőjénél, de erre legkorábban 2025 júliusában lenne jogosult.

Az edző az M1-nek elmondta: kapott egy lehetőséget az Erste Ligás SC Csíkszeredától, és folytathatta a pályafutását. Az MJSZ azonban nem engedélyezi számára, hogy edzőként dolgozzon, a szövetség szabályzata alapján ugyanis nem nevezhető hivatalos személynek, mert egy másik ligában eltiltás alatt áll. Ezért aztán jelenleg az SC Csíkszereda tanácsadójaként látja el feladatát.

Constantine kiemelte: a felesége támogatja abban, amit csinál, amit szeret, és megértette, hogy pénzügyi megfontolásból is fontos volt ez a lépés. „Nagyon nehéz volt egyedül hagyni újból a feleségemet, de úgy érzem, hogy mindent összegezve jól döntöttem” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: megérti, hogy a Fehérvár és a magyar válogatott illetékesei is dühösek rá, ugyanakkor mindamellett, hogy megérti őket, azt gondolja, hogy a munka, amit elvégzett Fehérváron és a magyar válogatottnál, eredményes volt, és a javukat szolgálta.

„A legjobb szándékkal, a legjobbamat adtam a Fehérvárnak és a válogatottnak is, és jó hatást is értem el mindenütt. Nagyon sok ember rengeteget tanult a jégkorongról, átadtam mindent, amit tudok a sportágról, megosztottam mindent az emberekkel. Minden energiámat beletettem a tevékenységembe, ebből pedig klubok és játékosok profitálhattak. Szerintem ezek pozitív tapasztalatok voltak. Úgyhogy megértem, ha van csalódottság és düh a távozásom miatt, de bízom benne, hogy vannak azért olyan személyek is, játékosok, klubvezetők, akik elismerik: Kevin sokat adott nekünk!” – fogalmazott.

Az amerikai szakember bízik benne, hogy az MJSZ idővel engedélyezni fogja számára, hogy edzőként is újra dolgozhasson az Erste Ligában. „Megértem, hogy szerződéseket szegtem, de ugyanakkor remélem, hogy létezik olyan barátság és kapcsolat, amelyben az egyén döntését szem előtt tartják. Én például nagyon örülök, hogy a Fehérvárnak jelenleg remek szezonja van az osztrák bajnokságban, az eddigi legjobb éve ez. Úgy érzem, ennek én is részese vagyok valahol, jól haladnak” – mondta.

Kitért arra, hogy zavarja, hogy nem lehet ott a kispadnál a mérkőzéseken, és szenved emiatt. „Az edzősködés lényege nagyjából húsz százalékban a kispad melletti munkán múlik, mérkőzés közben. Beszélhetünk itt cserékről, taktikai emlékeztetőkről, utasításokról. Fontos döntéseket kell meghozni a kispadon, szóval ilyenkor azt érzi az ember, hogy nem tudja százszázalékosan ellátni a feladatait, amivel megbízta a munkáltatója. A másik nehézség pedig az, hogy egy edzőnek meg kell követelnie a teljesítményt a játékosoktól. Ezt akkor teheted meg, ha ott vagy közöttük” – jegyezte meg.

Szerinte a válogatott elitvilágbajnoki szereplésére a kiesés ellenére mindenki büszke lehet, a csapat olyan színvonalon játszott, ami nagyszerűnek mondható, a mezőnyben Magyarország igenis versenyképes volt, és boldogsággal gondol vissza erre az időszakra.

Constantine magyar szurkolóknak szánt üzenetének egy része a bocsánatkérésről szólt, mint mondta, reméli, hogy megértik a távozásának az okát, ugyanakkor hálás is nekik, mert a csapat és az ő személyes sikerei a szurkolók odaadásán is alapultak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik