Erste Liga: Nem álltunk készen fejben, a BJA jobban akart nyerni – Bán Károly

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.01.04. 08:08
Hiába próbálkozott kapura lövéssel 22-szer többször az FTC-Telekom, a BJA HC 2–1-re nyert az Erste Liga rangadóján a 2024-es év első játéknapján. Hogy mi jelentette a különbséget a két csapat között ezen a meccsen? Arról Bán Károllyal és Szabó Bencével beszélgetett az NSO Tv. 

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője a BJA HC elleni, 2–1-es vereség után az értékelésében úgy fogalmazott, amit hoki gyanánt műveltek, az kabaré volt. Bán Károlytól is megkérdeztük, hogy a meccs után mit mondott nekik a mester, hiszen a 49–27-es lövési arány azt mutatja, hogy hazai jégen fölényben játszottak.

„Nem álltunk készen fejben, a BJA jobban akart nyerni” – így foglalta össze a játékos Fodor Szabolcs feléjük intézett gondolatait.

Szabó Bence úgy látja, a december 23-ai, 4–1-es hazai vereség után azzal tudtak nyerni idegenben a Fradi ellen, hogy ezúttal csapatként játszottak, egymásért, s nem az egyéni pontok növelése volt a cél.

Videónkban részletesebben is kitérünk a mérkőzés kulcspillanataira, illetve arra is, hogy ha a playoffban találkozik a két csapat, akkor a párharcuk hozhat-e megint akkora csatát, mint a tavalyi elődöntő. Emellett a következő ellenfelekről is beszélünk, Szabó pedig a BJA orosznak mondható légiójáról is ejt néhány szót.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
FTC TELEKOM–BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC 1–2 (1–1, 0–0, 0–1)
Tüskecsarnok,
957 néző.V:Babic, Mach, Kis-Király, Kocsány
FTC:Arany G. – Roth, Hrabal / MARVA, Boros / Seregély Máté, Kärmeniemi / Kocsis, Haranghy – Kestilä, A. Brady, LaPorte / Turbucz, Kulmala, Németh A. / Y. Turcotte, Nemec, Tóth Gergő 1 / Banga, Bán, Farkas S.Edző:Fodor Szabolcs
BJA HC:FARKAS R. – Szabó B., Pozsgai / Dóczi, TÓTH GERGELY / VOROBJOV 1, Tyeszlenko / Varga K., Karppinen – Tóth R., Molnár B. (1), Sági Martin / Ravasz, Nagy Krisztián, Ritter / Keresztes, Viikilä, Schlekmann / Culigin 1, Galoha (1), Mozer (1).Edző:Kangyal Balázs
Kapura lövések:28–21
Emberelőny-kihasználás:3/0, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Nem játszott szépen a csapat, nem lett meg a győzelem, de abszolút meg sem érdemeltük. Amit ma hoki gyanánt műveltünk az egy kabaré kategória. Össze-vissza rohangáltunk, nem játszottunk egyszerűen, mikor egyszerűen kellett volna játszani. Mindig a legbonyolultabb dolgot próbáltuk, a végén pláne, amikor megbeszéltük, hogy a legegyszerűbb hokinkat szeretnénk játszani és egyszerűen azt gondoljuk, hogy annyira jók vagyunk, hogy itt minden egyes másodpercben túlkomplikálva meg tudjuk nyerni a mérkőzéseket. Nem, ez nem megy, nem így megy! Szóval tényleg szörnyű volt az egész.

Marton Tibor (másodedző):– Az alapszakasz közepén talán a mutatott játék fontosabb, mint a pontok. Rájátszásszagú mérkőzés volt kiváló kapusteljesítményekkel és védekezéssel, sokat javultunk az eddigi Fradi elleni mérkőzésekhez képest. A győzelemhez három dolognak kellett a helyén lennie: az észnek, a szívnek és még valaminek, amit most nem mondanék ki...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik