Cserbenhagyásos visszatérés – Csinta Samu publicisztikája

Václav Novák irányításával a kispadon lépett jégre kedd este Miskolcon a Csíkszeredai Sportklub a DVTK Jegesmedvék elleni Erste Liga-mérkőzésen. Első látásra nincs itt semmi látnivaló, tessék közlekedni, mindössze annyi történt, hogy a játékosként több magyarországi és erdélyi csapatot megjáró cseh sportember immár szakvezetőként tért vissza hokis tettei egyik korábbi helyszínére, Csíkszeredába, ahol a szezonális célok tekintetében rendre nem adják alább az Erste Liga, illetve a román bajnokság megnyerésénél, azaz minden babér besöprésénél, amit a sportág errefelé kínálni képes. Az edző november 5-én a brassói Corona elleni győzelemmel mutatkozott be új csapatánál, amely azt megelőzően tíz mérkőzésen át nélkülözte a győzelem ízét. Vezetésével a Sportklub rendezni látszik a sorait, azóta egyre pozitívabb a szaldó, szóval a szakember érkezésével megmozdult valami a szeredai együttes körül.

Ilyen körülmények között talán furcsa, hogy a magyar hokiban – hiszen az Erste Liga révén ebben a sportágban egy ideje megvalósult a határokon átívelő nemzetegyesítés – mégsem a 49 éves cseh edző személye és munkálkodása szolgáltatja a legfőbb beszédtémát. De még csak az sem, hogy a közvélemény egy része az örökös tűzoltó Hozó Levente menesztése miatt méltatlankodik, akire a klubvezetőség ezúttal is csak átmeneti szerepet osztott, míg sikerül kihalászni a soros „megváltót” a facér edzők tengeréből.

A téma a magyarországi jégkorongozásból meglehetősen visszhangos körülmények között távozó amerikai Kevin Constantine személye. November közepi Csíkszeredába érkezése gyakorlatilag azonnal közhírré vált, és bár még tisztázatlan volt, milyen minőségben is jelent meg a Hargita lábánál, de hogy a jégkorongtól nem függetlenül, azt az is rögtön jelezte, hogy a Sportklub első meccsét a szeredai jégcsarnok lelátójáról követte figyelemmel. A szokványból akkor lépett ki a történet, illetve került rögtön a kirakatba, amikor a következő meccsen már a kispad mögött álldogált, és harsány lényét nem meghazudtolva adta tanúbizonyságát annak, hogy nemcsak helyszűke miatt került abba a ketrecbe.

Ezzel elhangzott az első bumm, amelyet újabbak követtek, miután Constantine-nak a Gyergyói HK elleni találkozón való „hivatalosított” jelenlétére a Magyar Jégkorongszövetség villámgyorsan reagált: hivatalos személy jogosulatlan szerepeltetése miatt három pont levonással és háromezer eurós bírsággal sújtotta a Csíkszeredát. Hogy mire vonatkozik a perdöntő indok? Olyan büntetésre, amelynek Európára – és ezzel az Erste Ligára – érvényessége egyelőre vitatható. Legalábbis a felek között, mert a nemzetközi szövetség hivatalos álláspontja még nem ismeretes. Mivel azonban a tengerentúli ligákban történtek nem tartoznak az IIHF hatáskörébe, első látásra a csíkszeredaiak álláspontja tetszik az erősebbnek.

Egyelőre azonban hadd ne prejudikáljunk, hallgattassanak meg a felek, főleg, hogy e sorok írásáig a Sportklub még nem nyújtott be fellebbezést. Meg- győződésünk azonban, hogy ez csak késik, nem múlik.

Az olvasó persze joggal türelmetlenkedhet: mikor áruljuk már el, mit követett el a magyar hokiban forradalmian új munkamódszert meghonosító és csaknem hasonlóan kiemelkedő eredményeket elérő szakember? Nos, a fekete-fehér sztori úgy fest – és elsősorban az MJSZ szigorát is ez táplálja –, hogy érvényes szerződése ellenére a nyár folyamán az amerikai a magyar válogatottat és a Fehérvár AV19 csapatát is faképnél hagyta. Aztán a Nyugati Hoki Ligában, a WHL-ben októberben olyasmit követett el, amiért 2025 nyaráig eltiltották valamennyi, tengerentúlon művelendő hokitevékenységtől. Hogy rasszista megjegyzés vagy erős személyiségkritika volt-e, egyelőre nem világos, mint ahogy jogilag az sem, hogy a kiszabott büntetés valamennyi kontinensen érvényes-e.

De vissza a Magyarországon elkövetett kettős cserbenhagyásos gázoláshoz! Kultúrember ilyet nem csinál, az ügy jogi következményeiről nem is beszélve. A szokványos értelemben vett „kultúr­emberség” azonban sohasem volt erőssége Constantine-nak. Lehet ezen szörnyülködni – csak ne utólag, mert az erősen csökkenti a kifogások ütőképességét. Márpedig a Fehérvárnál és a magyar válogatottnál közmegelégedésre dolgozó amerikai akkor és ott is leordította a játékosok fejét az antiszocializáció minősített eseteként, viszont a jégkorong iránt már-már betegesen elkötelezetten tette a dolgát. És ami egyáltalán nem mellékes: kiugró eredményességgel.

A történet bizalmas forrásból származik, de hihető és beszédes. Székesfehérváron a mester napokon át lógatta megfoghatatlan okokból a fejét, míg az egyik játékos meg nem kérdezte, mi a baja. A válaszra most bizonyára sokan befogják az orrukat: mert itt a feleségem, és én mellette nem tudok teljes mértékben a hokira koncentrálni. Mondjuk olyan mélységekig, hogy többórás, éjszakába nyúló meccselemzés után hajnalban azzal hívja fel a szakosztály egyik vezetőjét, hogy ha abban a bizonyos helyzetben tíz centivel közelebb áll a játékos az ellenfeléhez, akkor idejében odaér, és egészen más lett volna az eset végkimenetele. Az ilyen, a játék és saját munkája iránt a végletekig elkötelezett embert fölösleges hitelesített szabóméterrel mérni, úgysem fog passzolni egyetlen kalkulus sem.

Valamilyen rendnek persze lenni kell – és lesz is, csak ki kell várni. Momentán az egyetlen karakteres álláspont – még ha esetleg nem is tart lépést a korral – a román szövetségé, amely az érvényben lévő szabályzatához ragaszkodva nem hajlandó megtagadni Constantine-tól a munkavállalási jogot. Közben várja az IIHF egyértelmű álláspontját az ügyben, mert ami eddig érkezett, az inkább felelősséghárítás. A nemzetközi szövetség első reakciója az volt, hogy Constantine-nal kapcsolatosan nem ismer kizárást maga után vonó eltiltást. Második levele már maszatolósabb, felhívja benne a román testület vezetőinek figyelmét, hogy minden részletre kiterjedően vizsgálják meg a román bajnokságban szerepelni kívánó játékosok és edzők pedigréjét. Az igen-nem típusú verdikt egyelőre késik.

Sokat késlekedett a szerződésszegő edző magyarországi felelősségre vonása is, a gépezet csak mostanában indult be, cirka négy hónappal az eltűnése után. A jelek szerint nem késlekedik azonban az edzői munka hatása Csíkszeredában, a változatlan összetételű Sportklub színeváltozása legalábbis erre utal. Csíkban, ahol a sportág múltjához és beágyazottságához híven mindenki (is) jobban ért a hokihoz, mint bárki más, állítólag hümmögő fejek jöttek ki az amerikai első edzéseiről. Idézet egy korántsem névtelen, de a nevét nem vállaló helyi hokipotentáttól: „Rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs a jégkorongozásról...”

Aki ezen a ponton szerecsenmosdatást kiáltana, arra kérem, gondolja végig ezt. Talán valamennyi sportágban voltak, vannak olyan edzők, akiknek a stílusa elviselhetetlen, modora pokróc. Egyvalami miatt mégis jóval többet elnéznek nekik, mint a jól fésült trénereknek: a tudásuk tartja őket életben. Mint ahogy az amerikai „borzalmas” viselkedését Budapesten vagy Székesfehérváron is sokáig elnézték. A hasonló píszíhadjáratoknak persze vannak bőven áldozatai is, de attól csak ideig-óráig lett boldog bárki is, hogy kiterítve látta az edzőt, aki szinte deklaráltan azért nem ápol baráti kapcsolatot a játékosaival, hogy létrehozhassa az emberi kötődések nélküli, a vegytiszta szakmaiságra koncentráló világát.

Hogy Csíkszeredában meddig bírják, az arról is bizonyítványt állíthat ki, hogy ténylegesen mennyire értenek a játékhoz a hoki erdélyi szülőhazájában. Ha kirúgják, minden bizonnyal elsősorban nem azért fog megtörténni, mert nem simogatta meg egyenként a játékosok buksiját.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!