Erste Liga: A tavalyi mizéria után ez nagy fegyvertény – Kiss Patrik

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 08:54
Meggyőző játékkal és ezzel párosuló győzelemmel kezdte az Erste Liga új idényét az UTE, miután 4–1-re legyőzte a tavalyi alapszakasz-győztes BJA HC-t a Vasas Jégcentrumban. A találkozó után a gólszerzők közül Kiss Patrik, Nádasy Márton, illetve Keresztes Levente értékelt az NSO Tv-nek. 

„Nagyon fontos volt nekünk ez a győzelem, főleg a tavalyi mizéria után, hogy nem sikerült idegenben nyernünk, így ez most nagy fegyvertény nekünk” – mondta az UTE második találatát jegyző Kiss Patrik, aki a csapatmunka mellett Rajna Miklós teljesítményét is dicsérte.

Videónkban a csatár részletesen is beszél arról, hogy mi változott a nyáron az UTE háza táján, így természetesen külön kitér az új vezetőedzővvel, Markus Juurikkalával közös munkára is. A harmadik újpesti gólt lövő Nádasy Márton ugyancsak sorra veszi, mi működött jól a BJA HC ellen, ahogy a tengerentúlról négy idény után hazatérő Keresztes Levente is elmondja, hogy mi volt az a mérkőzésen, ami a 4–1-es vereségükhöz vezetett hazai jégen.

JÉGKORONG

ERSTE LIGA
Budapest Jégkorong Akadémia HC–Újpesti TE 1–4 (0–1, 1–1, 0–2)
Gólszerző:
Keresztes, ill. Coatta, Just, Kiss P., Nádasy

Legfrissebb hírek

A DEAC kölcsönvette a Vasas fiatal hátvédjét

Jégkorong
Tegnap, 10:17

Nagy Gergő marad a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatánál

Jégkorong
2025.07.04. 09:35

Erste Liga: Szathmáry Simon marad a DVTK-nál

Jégkorong
2025.07.03. 16:13

Tóth Gergő visszatért a DVTK jégkorongcsapatához

Jégkorong
2025.06.28. 15:47

Vértes Nátán sajnálja, hogy jövőre elmaradnak a derbik

Jégkorong
2025.06.27. 08:53

Jégkorong Erste Liga: Lauri Kärmeniemi a DVTK-hoz igazolt

Jégkorong
2025.06.26. 20:48

Erste Liga: Keegan Dansereau újabb egy évig Újpesten marad – hivatalos

Jégkorong
2025.06.25. 21:01

Tudatosan készült a visszavonulásra Vojtkó Mátyás

Jégkorong
2025.06.22. 08:52
Ezek is érdekelhetik