Jégkorong: visszavonult a nyolcszoros bajnok Fradi-csatár

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 18:44
null
Pavuk lezárta a profi pályafutását (Fotó: Nemzeti Sport)
Hosszú pályafutásának végére tett pontot Pavuk Attila, a Ferencváros jégkorongcsapatának 32 éves támadója, amikor a FradiTV keddi adásában bejelentette visszavonulását.

 

Pavuk szülővárosában, Dunaújvárosban kezdett jégkorongozni 15 évesen, majd egy év amerikai kitérő után 2010-ben szerepelt először a felnőttek között a dunaújvárosiaknál. A magyar válogatottban is bemutatkozó támadó pályafutása során az újvárosiak mellett a Miskolcnál is játszott három idényen át, majd 2018 nyarán – már egyaránt négyszeres magyar bajnokként, Erste Liga- és Magyar Kupa-győztesként érkezett a Ferencvároshoz.

A 32 éves támadó a Fradi TV keddi adásában immár nyolcszoros magyar bajnokként, hatszoros Erste Liga- és ötszörös MK-győztesként jelentette be, befejezi a profi pályafutását.

„Aki ismer, tudja rólam, hogy egy ideje már készülök a civil életre, és a családdal megbeszéltük, most jött el az ideje, hogy befejezzem a pályafutásomat, s váltsak. Fontos szerepet játszott a döntésemben, hogy szeretnék a családommal több időt tölteni, valamint az is, hogy a civil munkám mellé nem fér bele egy profi sportolói pályafutás fenntartása” – közölte Pavuk.

Legfrissebb hírek

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
9 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Visszavonult a 33-szoros skót válogatott labdarúgó

Angol labdarúgás
2025.09.30. 08:26

Játékossors: visszavonult a 18-szoros holland válogatott Bas Dost

Minden más foci
2025.09.26. 17:07

Sergio Busquets az év végén visszavonul – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.21. 19:30

Visszavonult a német válogatottal világbajnok védő

Minden más foci
2025.09.20. 11:00

Hamiltonnak esze ágában sincs visszavonulni, még hat-hét évet érez magában

F1
2025.09.19. 13:19

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
2025.09.14. 11:28
Ezek is érdekelhetik