
Robichaud legutóbb a francia élvonalban játszott (Fotó: utehoki.hu)
Az Erste Ligát vezető UTE felnőtt férfi jégkorongcsapata 28 éves balkezes játékost igazolt Kanadából. Erik Robichaud egyetemi évei után két szezont játszott az ECHL-ben, legutoljára pedig a francia élvonalban szerepelt. A Megyeri úton szerdán este vehette át a 74-es számú mezt – adta hírül a klub hivatalos honlapja, az utehoki.hu.
Virág Csaba vezetőedző és a szakmai stáb a cseh Richard Nejechleb távozása után kifejezetten olyan játékost keresett, aki jól illeszkedhet az UTE jelenlegi rendszerébe; az alapvetően inkább defenzív, stabil védekezésből építkező kontrajátékba.
„Az alacsonyabb játékosok közé tartozom, sokat korcsolyázom, szeretem birtokolni a korongot, ugyanakkor nekem első a védekezés” – mondta Erik Robichaud. – „Olyan center vagyok, aki mélyen visszasegít, és ha hátul minden rendben, akkor szeretek támadni. Úgy gondolom ez jól illeszkedik majd ebbe a csapatba, mert ha jól tudom, az UTE hasonló stílusú hokit játszik.”
Erik Robichaud a csütörtök délelőtti edzésen mutatkozhat be új csapattársainak.
Legfrissebb hírek

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát
Jégkorong
2025.10.21. 16:53

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában
Jégkorong
2025.10.19. 21:03

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót
Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost
Jégkorong
2025.10.17. 21:10
Ezek is érdekelhetik



