Erste Liga: finn vezetőedző a Fehérvári Titánok élén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.29. 17:07
A finn Kasper Vuorinent nevezték ki a jégkorong Erste Ligában szereplő Fehérvári Titánok edzőjének.

A klub honlapjának beszámolója szerint a játékoséveit Finnországban töltő tréner aktív pályafutását 2007-ben fejezte be. Már a következő szezonban megkezdte az edzősködést, utánpótláscsapatokat irányított, legutóbb pedig a svéd Mora IK felnőtt csapatának a segédedzője volt. Felnőtt együttesnél vezetőedzőként először dolgozik majd.

„A Titánok élére olyan edzőt kerestünk, aki motivált és jártas a fiatal játékosok fejlesztésében. Az út marad a régi, a csapat lényege eddig is az volt, hogy a fiatalokat egyre közelebb hozhassuk az osztrák ligában szereplő együtteshez” – jelentette ki Szélig Viktor, a Fehérvár AV19 SC főigazgatója, aki hozzátette: Kasper Vuorinen segítője Arany Máté lesz, míg a korábbi vezetőedző, Kiss Dávid marad a klub kötelékében, de más feladatokat szeretnének rábízni.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
16 órája

Horváth Bálint hazatért, és a BJAHC-hoz igazolt

Jégkorong
2025.07.25. 13:02

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54

Erste Liga: Mozer és Jeliszejev marad Debrecenben, Bucskin távozik

Jégkorong
2025.07.23. 18:29

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
2025.07.19. 11:25

Erste Liga: hosszabbított KHL-bajnokával a DEAC

Jégkorong
2025.07.17. 10:03

Erste Liga: svéd csatárt igazolt a DVTK Jegesmedvék – hivatalos

Jégkorong
2025.07.15. 16:10

A DEAC kölcsönvette a Vasas fiatal hátvédjét

Jégkorong
2025.07.10. 10:17
Ezek is érdekelhetik