Jégkorong: Fehérvárról érkezik az FTC első nyári szerzeménye

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 18:42
null
Imre Patrik (kékben) a Ferencvároshoz igazolt (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Bejelentette első nyári igazolását a magyar bajnoki címvédő, Erste Liga-győztes FTC jégkorongcsapata: Imre Patrik Székesfehérvárról érkezik a fővárosba, és egyéves szerződést írt alá a Ferencvárossal – adták hírül a zöld-fehérek a hivatalos honlapjukon.

Azok után, hogy az érvényes megállapodással rendelkező Németh Attila, Tóth Richárd, Tóth Gergely és Sarcia Antonino mellett Nagy Gergő, Boros Dániel, Tóth Renátó, Arany Gergely és Nagy Kristóf is meghosszabbította szerződését az FTC-vel, a fővárosi klub bejelentette Imre Patrik megszerzését, akivel együtt már tíz főt számlál a klub aktuális játékoskerete a következő idényre.

A 23 éves, ötszörös felnőttválogatott védő a Fehérvártól érkezik a Ferencvároshoz, és egy évre szóló szerződést kötött új csapatával.

„Sokat köszönhetek a fehérvári klubnak, hiszen a mögöttem hagyott nyolc évben ott nevelkedtem, ott váltam profi jégkorongozóvá. De eljött a váltás ideje, új kihívásra vágytam, és magasabb szintre szerettem volna lépni. Természetesen nagyon örültem a Ferencváros megkeresésének, utána már nem is volt kérdés, hol folytatom a pályafutásomat – idézi a fradi.hu Imre Patrikot. – Izgatottan várom az új szezont, és azt, hogy régi-új csapattársammal, Tóth Renátóval az edzések után megbeszéljük, miért jobb csapat a Real Madrid, mint az FC Barcelona…”

AZ FTC-TELEKOM JELENLEGI KERETE A 2020–2021-ES IDÉNYRE
Érkezett: Imre Patrik (Fehérvári Titánok)
Távozott:
Érvényes szerződéssel rendelkezik: Nagy Gergő (2022), Arany Gergely (2022), Nagy Kristóf (2022), Boros Dániel (2021), Németh Attila (2021), Tóth Gergely (2021), Tóth Renátó (2021), Tóth Richárd (2021), Sarcia Antonino (2021)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: a címvédő Ferencváros kiütéses győzelmet aratott Egerben

Vízilabda
2025.10.22. 21:31

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong
2025.10.17. 21:10

ICEHL: legyőzte az utolsó helyezettet a Ferencváros, a túlóra hozta meg a Volán sikerét

Jégkorong
2025.10.17. 20:54

Jégkorong: Hegedüs Levente nem elégszik meg egy shut-outtal

Jégkorong
2025.10.16. 13:22

Címvédésre készül a Ferencváros a vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.10.14. 11:44

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Hosszabbításban harcolta ki a győzelmet a Ferencváros az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.10.10. 21:11

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17
Ezek is érdekelhetik