Elnökből szurkoló lehetett – Sárközy Tamásra emlékezünk

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 15:38
null
Sárközy Tamás, 1940–2020 (Fotó: Dodó Ferenc/Kelet Magyarország, 2019)
Meghalt Sárközy Tamás jogászprofesszor, a Magyar Jégkorongszövetség egykori elnöke, a hazai hokis Hírességek Csarnokának tagja.


Álltunk a Kisstadionban a székház felőli kapu mögött a hóban. Érces hangja bele-belehasított az estébe egy-egy vitatható ítélet után. Úri módon, de határozottan közölte véleményét a játékvezetésről. Nem volt persze egyedül, akkoriban hat-nyolc-tízezren jártak az ob I-es hokimeccsekre, ám az azért nem volt szokványos, hogy a jégkorongszövetség elnöke (ráadásul egy jogászprofesszor) adjon hangot a kritikai véleményének. Sárközy Tamás épp ezért kínosan ügyelt rá, hogy mindig jeggyel jusson be a nézőtérre, hiszen így elnökből szurkoló lehetett.

Mert a sportot és benne a hokit szenvedélyesen szerette. Tíz éven át, 1988 és 1998 között irányította az önállósodott szakszövetséget, s megelégelve, hogy a válogatott a C-csoport alsóházában vegetál, valóságos hokiforradalmat robbantott ki. A revolúció elsöpörte az addigi előjogokat, fejtetőre állította az erőviszonyokat, alapjaiban rengette meg a sportágat. Noha hithű fradista volt, a változásokkal elsősorban az addig kivételezett helyzetű FTC érdekeit sértette, így a legjobban talán a zöld-fehérek fújtak rá a reformprogramja miatt. De tudta, hogy nem hátrálhat meg, s mivel a Postabank révén masszív gazdasági háttere volt, nem is hátrált meg. A szakmából elkötelezett szövetségesekre lelt – mások mellett – Kercsó Árpád, Ocskay Gábor, Egri István és Kovács Zoltán személyében, s közben létesítményfejlesztési projektet is elindított. Munkája megkoronázása a szapporói csoda, amelyet már újra drukkerként élt át.

Részt vállalt Várszegi Gábor ferencvárosi üzleti kalandjában, másfél évig volt a futballcsapatot működtető FTC Rt. igazgatósági tagja. A kísérlet elbukott, de ez nem szegte kedvét, számos tanulmányban elemezte a magyar sport közállapotát, s amíg egészsége engedte, rendszeresen felbukkant a jégcsarnokokban. Rövid, súlyos betegség után, életének 80. évében hunyt el.

Isten Önnel, Professzor Úr!

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

Nem volt hagyományos edző – a hagyományokra esküdve sem

Magyar válogatott
2025.10.08. 12:00
Ezek is érdekelhetik