Jégkorong: határok nélkül – talán sosem volt ennyi légiósunk

Az nem újdonság, hogy óriásit fejlődött a magyar jégkorong – főleg, ha két-három évtizedes mintát vizsgálunk és nem két-három éveset –, de valószínűleg nem sokan mondanák, hogy több mint tucatnyi olyan légiósunk van, aki a felnőttválogatottunknál számításba jöhet és/vagy számba vehető felnőttbajnokság résztvevője.

Pedig így van.

KILINCSELÉS „JANCSIKÁÉRT”

Idéntől a legmagasabban jegyzett hokisunk alighanem Hári János, aki a legutóbbi két idényét Fehérváron töltötte, és különösebb megerőltetés nélkül az osztrák központú EBEL top hármas pontszerzőjévé vált: tavasszal úgy húzta a negyeddöntőbe csapatát, hogy 59 meccsen 72 pontot (23+49) termelt az idényben. Nem csoda hát, hogy elvitte egy európai léptékkel is nagycsapat.

Az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban már a télen egymásnak adták a kilincset a mamutklubok, hogy megnézzék „Jancsikánkat”, akit a finn élvonalban alapszakasz-3. és negyeddöntős Lahti Pelicans szerződtet végül. Hári azóta az előszezonban a másodiktól a negyedik sorig liftezett centerként, nyilván keresték a helyét, de nem akármilyen gyakorlások során, hiszen a Pelicans Bajnokok Ligája-induló, amivel – a mi szempontunkból – átvette Sebők Balázs és a klubja, a KalPa szerepét.

Eddig ugyanis Sebők vitte a prímet, és nemcsak a BL-ben szerepelt, hiszen tavalyelőtt bajnoki döntőben játszott, tavaly szilveszterkor pedig megnyerték a rangos nemzetközi Spengler-kupát. Csak közben a centerünk gyűjtögette az agyrázkódásokat is, ezért sem játszhatott az idei divízió 1/A-világbajnokságon, inkább pihent, majd elkezdett készülni, hogy végre problémamentes évadot fusson egyéni és csapatszinten is, hiszen a KalPa legutóbb csak a 12. helyen zárt a 15-ből. Sebők mindenesetre a hat mostani edzőmeccsből négyen játszott és ugyanennyi asszisztot osztott ki, úgyhogy a (re)start biztató.

...és ahogy korábban Svédországban megvolt a helyi nemzeti szimbólumra is utaló „három koronánk”, amikor Hári mellett Bartalis István és Galló Vilmos is ott légióskodott, most Finnországban állt össze három klasszisunk az első osztályban: a harmadik illetékes az éppen a szomszédból átköltöző Galló.

ARANYOS NÉV, HÁGAI EGYETEM

Ő az aranyos nevű KooKoóhoz szerződött, a kiscsapat normális edzőmeccsein lődözte a gólokat, úgyhogy a játékidejével aligha lesz gond.

A sok játék és pont a célja Bartalisnak is, aki Németországból települt vissza északra, ahol korábban pallérozódott: ezúttal alábbadta az élvonalnál, és a másodosztály egyik törpéjénél, a Via Hästennél igyekszik megtalálni a jégkorong örömét néhány eltékozolt idény és megannyi sérülés után.

Ugyanebben az osztályban szerepel majd a tengerentúlról a DVTK-n át ismét légiósnak álló Vay Ádám, a felnőttválogatottban idén februárban bemutatkozó Horváth Bálint pedig a menő juniorbajnokságot cserélte a felnőtt harmadosztályra.

Ezután viszont fordulhatunk a hokihatalomnak kevéssé nevezhető országok felé, hiszen Finnország csúcsbajnokságától az osztrák másod- és német harmadosztályon át a Benelux államok közös „elfekvőjéig” ível a skála.

Nyugat felé haladva legközelebb, Ausztriában a civil állása mellett játszogató veterán „szapporói hősünk”, Fekete Dániel, illetve három ifjoncunk, Németországban pedig a tehetségnek megmaradt Keresztury Erik szerepel, Belgiumban viszont a közeli Hágai Egyetemen tanuló Kocsis Ferenc, illetve a kint élő szüleihez költöző Erdei Zoltán.

A sor végére maradt honosított amerikai bekkünk, Kevin Wehrs, aki a 2014–2016 között Fehérváron töltött időszakát leszámítva mindig is légiós volt, legutóbb a német másodosztályú Tölzer Löwennél szerepelt, jelenleg viszont klub nélküli.

VETERÁN KAKUKKTOJÁS, IFJÚ PRÓBÁLKOZÓK

„Várom, hogy összejöjjön valami, sajnos egyelőre nem írtam alá sehova – de talán hamarosan!” – üzente nekünk még augusztusban, de azóta sem regisztrálták sehol, csak egy a Löwenről szóló cikk említi, mint aki ismeretlen helyre távozott...

Akadnak ellenben fiataljaink, akik hamarosan csatlakozhatnak légióskörképünk törzséhez, mert például az U20-as válogatott kerettagjai közül Vértes Nátán és Seregély Máté is a tengerentúlon fejlődik, másik nyolc kortársuk pedig Észak-/Nyugat-Európában – úgyhogy reménykedhetünk benne, hogy a fent említett fejlődés folytatódik.