Jégkorong: jövőre Ljubljanában lesz a divíziós vb-nk

Vágólapra másolva!
2019.05.24. 11:16
null
Sofron István már a 2012-es ljubljanai vb-n is kint volt (Fotó: NS-archív)
Jövő áprilisban Ljubljanában rendezik meg a jégkorong divízió 1/A világbajnokságot, amelyen Magyarország és a házigazda Szlovénia mellett Dél-Korea, Ausztria, Franciaország és Románia szerepel. Az A-csoportos vb-k helyszíneiről egészen 2025-ig döntöttek.

A következő divízió 1/A-világbajnokság megrendezésére Szlovénia mellett a divízió 1/B-ből idén feljutó Románia pályázott, ám a pénteken esedékes döntés előtt visszavonta pályázatát, így már a hivatalos bejelentés előtt eldőlt, hogy 2007, 2010 és 2012 után 2020-ban ismét Ljubljanában szerepel férfi felnőttválogatottunk, Dél-Korea, Ausztria, Franciaország, Szlovénia és Románia ellen.

2007-ben és 2010-ben Szlovénia mögött másodikak lettünk, de ekkor még két helyszínen volt a divízió 1-es vb, és mind a két csoportból az első jutott fel. 2012-ben már alá-fölérendelt volt az A- és a B-csoport, ekkor Szlovénia és Ausztria mögött harmadikként zártunk – hasonló eredménnyel talán 2020-ban is kiegyeznénk.

Ami Romániát illeti, délkeleti szomszédaink eredetileg Bukarestet jelölték meg lehetséges helyszínként, ám ott nincs vb-re alkalmas csarnok, és jövő tavaszig sem lesz.

Szlovéniában eleinte azon tanakodtak, hogy a Ljubljana több mint tízezres, multifunkcionális csarnokában, az Arena Stozicében, vagy a másik hokifellegvár, Jesenice négyezres, de jégkorong-specifikus létesítményében rendezzenek-e. Végül a főváros lett a befutó.

A Stozicéban április végi időpontban, 18-tól 24-ig tart a vb.

Itt játszik a magyar hokiválogatott (Fotó: NS-archív)
Itt játszik a magyar hokiválogatott (Fotó: NS-archív)

AZ ELIT VB-KRŐL IS DÖNTÖTTEK

Közben az IIHF-nél arról is döntöttek, hogy a 2023-as A-csoportos világbajnokságnak Szentpétervár, a 2024-esnek Csehország, a 2025-ösnek Svédország és Dánia adhat otthont.

A sorban első vb-nek nyolcadszor adhat majd otthont Szentpétervár: a négy év múlva esedékes eseményre az oroszok egy új csarnokot építenek, amely „a világ legnagyobb jégkorongarénája” lesz majd a maga 21 500 férőhelyével.

A 2024-es tornának Csehország két városa, Prága és Ostrava ad helyet, míg a 2025-ösön Dánia és Svédország látja vendégül a világ legjobb válogatottjait.

A jövő évi világbajnokságot Svájcban (Zürich, Lausanne), a 2021-es tornát Fehéroroszországban (Minszk) és Lettországban (Riga), míg a 2022-es eseményt Finnországban (Helsinki és Tampere) rendezik.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: mégsem pályázik Magyarország a 2029-es vb rendezésére – hivatalos

Jégkorong
2025.02.13. 14:38

Jégkorong Négy Nemzet Torna: két helyen változott a magyar válogatott kerete

Jégkorong
2025.02.02. 18:01

Jégkorong: döcögősen indult az év, de nem sok hiányérzetünk lehet

Jégkorong
2025.01.06. 09:20

Jégkorong-vb: betelt az önkéntesek kerete, jól fogynak a jegyek

Jégkorong
2024.11.27. 11:31

Jégkorong: a második helyen zárt a magyar válogatott a Sárközy-emléktornán

Jégkorong
2024.11.09. 19:45

Győzelemmel kezdte jégkorong-válogatottunk a Sárközy-emléktornát

Jégkorong
2024.11.07. 21:06

Remek hangulatban készülnek hokisaink a Sárközy Tamás Emléktornára

Jégkorong
2024.11.05. 17:41

Újra hazai pályán az A-csoportos jégkorong-válogatott

Jégkorong
2024.11.04. 06:39
Ezek is érdekelhetik