Újabb családtörténetekkel gazdagodott a magyar jégkorong a Bledben rendezett EIHC-torna során.
Voltak már apák és fiúk is válogatottak évtizedes csúszásokkal, például az idősebb, majd az ifjabb Kovács Csaba, ez majdhogynem normális. Volt már úgy, hogy apa és fia edző és játékos is volt, például az idősebb és ifjabb Ocskay Gábor a kilencvenes években az utánpótlásban. Volt már úgy, hogy unokatestvérek kerültek egy válogatottba, hiszen az egyaránt kanadai honosított Frank Banham és Jesse Dudás anyai ágai összekapcsolódnak. Volt már úgy, hogy két (fél)testvér játszott egyazon válogatottban, ráadásul a harmadik fivérük bíráskodott: Vas János és Márton jégkorongozott, Mátyás fújta a sípot.
AZ EGYIK CENTER, A MÁSIK A SZÉLSŐJE
És biztosan van olyan reláció, amit most át sem vettünk, mindenesetre ezen a héten unokatestvér-pár debütált játékosként a magyar felnőttcsapatban, továbbá egy apa-fia páros is bemutatkozott csapatvezető-újoncjátékos leosztásban.
És a poén kedvéért egyikük sem Kiss, pedig ilyen vezetéknévvel tele volt a küldöttség: a kapus Bence, a hátvéd Roland, a csatár Patrik és a videóedző Dávid között azonban nincs vér-, csak névrokonság…
Horváth Bálint és Odnoga Mátyás esete azonban más, ők bizony unokatestvérek.
Odnoga az idősebb valamivel, ő 1995. július 1-jén született, és 2014 óta játszott a hazai felnőtt első osztályban, akár Mol, akár Erste Ligának hívták, mielőtt tavaly a MAC Újbudához igazolt, amellyel a szlovák élvonalbeli Tipsport Ligában versenyez.
Horváth ugyanakkor serdülőkora óta Svédországban fejlődik, olyannyira, hogy a legutóbbi évadban már a felnőtt élvonalban, az SHL-ben is játszhatott hét meccset, a mostani szezonban pedig szerepelt már a Rögle BK SHL-es nagycsapatában, a juniorjában és a Kristianstad harmadosztályú felnőttcsapatában is kölcsönben. Mindezt úgy, hogy 1999. április 4-én született, tehát még húszéves sincs.
Viszont ő és az unokatestvére is felnőttválogatott immár, hiszen Bledben mind a három nap játszottak, ráadásul ugyanannak a sornak a közepén és szélén!
SZENZÁCIÓS, FURA, DURVA, JÓ
„Szenzációs élmény volt! Látni, hogy Bálint is felnőtt már, és én is itt vagyok… Fura, nagyon-nagyon fura, de természetesen jó érzés. Durva, hogy már a felnőtt válogatottban játszunk, ráadásul egy sorban…” – mondta Odnoga Mátyás, mielőtt Horváth Bálint a kérdésünkre válaszolva közölte, hogy: „Egyáltalán nem izgultam. Örültem, amikor kikerült a névsor, hogy meghívtak a felnőttválogatottba, és annak is, hogy itt van az unokatesóm. Lökést adott nekem.”
Kicsit más történet az Imre-famíliáé.
Az például azonos, hogy az 1997. február 27-én született Imre Patrik ugyancsak Bledben játszotta az első mérkőzéseit a felnőttválogatottban. Ő a megboldogult Budapest Starsból igazolt Székesfehérvárra, ahol a 2015–2016-os idényben debütált a Mol/Erste Ligában a Titánokban – amellyel persze az EBEL juniorbajnokságában is szerepelt –, innen hívták most be a nemzeti csapathoz is, amelynek viszont az édesapja a csapatvezetője ősidők óta.
Imre Lajos a 2009-es elit-világbajnokság óta a stáb tagja, 2015-ben és 2016-ban is az volt, úgyhogy megélt egy feljutást és két elit-vb-t. A finn Jarmo Tolvanen az ötödik szövetségi kapitány (ha Diego Scandella 2012 őszi beugrását nem számítjuk), aki mellett dolgozik, de az első, aki behívta a fiát. Ugyanakkor a családi kötelék szóba sem került sem a keretkijelölés, sem az edzőtábor, sem a torna alatt – leszámítva persze a zrikákat…
KORCSOLYÁZNI EGY SZÉKEN ÜLVE
„A héten dőlt el, hogy meghívót kap a gyerek, ami nagyon jó érzés volt, de vigyáztam arra, hogy ne találkozzunk sokat, amit persze Rajna Miki sokszor felemlegetett… Próbáltam úgy közlekedni, hogy ne adjak támadási felületet – mosolygott Imre Lajos, akinek eleve jelentős meccs közbeni izgalomszintjét tovább növelte, hogy 4-esben Imre P.-feliratú mezben is korcsolyáztak a jégen, miközben ő statisztikázott… – Amikor bement a jégre, én is mozogtam a széken, próbáltam korcsolyázni és ütni – mint egy szülő… Egyébként a baráti megjegyzéseken túl semmi különbség nem volt.”
Osztotta ezt a fiú, Patrik is: „Stresszes volt az első mérkőzés és a második is, a körülmények miatt, hogy első válogatottság… Nem gondoltam rá, hogy behívnak, mert sokáig sérült voltam, habár a visszatérésem óta jó formában hokiztam. Nagyon jó érzés megkapni a behívót, és én nem is az ellenfelekkel foglalkoztam, hanem azzal, hogy kik lehetnek a csapattársaim, ez jelentette a legjobb motivációt. Apukám talán nálam is jobban örült: fura, de nagyon jó volt, hogy egyszerre itt lehettünk. Meg szoktuk beszélni, hogy mi történt az edzésen, a meccsen, ám ezúttal másként alakult: ő is dolgozott, én is el voltam foglalva – de majd otthon megbeszéljük.”