Jégkorong-vb: A csapat nagyszerűen állt a munkához - Chernomaz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.25. 23:21
null
Nagybetűs csapat – és A-csoportos csapat (Fotó: MJSZ/Mudra László)
Hét év után játszhat majd ismét az A-csoportos jégkorong-világbajnokságon a magyar válogatott, amely a második helyen zárta a krakkói rendezésű, divízió 1/A vb-t. Együttesünk kanadai származású szövetségi kapitánya, Rich Chernomaz a fejlődés töretlen folytatásáról beszélt.

„Mindenekelőtt köszönettel tartozunk a fantasztikus szurkolótáborunknak, amely egész héten nagyszerűen biztatott és segített minket – nyilatkozta Chernomaz a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – A vb-n mérkőzésről mérkőzésre léptünk előre, mindig alkalmazkodva az éppen aktuális ellenfélhez. A játékosok betartották az előre megbeszélteket, ami eredménnyel párosult. A csapat nagyszerűen állt a munkához, a játékosok munkamorálját csak dicsérni lehet. A fiatalok pedig bizonyították, hogy most már végleg be tudtak épülni ebbe a válogatottba. Függetlenül a játékosok életkorától, mindenkinek fejlődnie kell, hogy jövőre versenyképesek legyünk az A-csoportban. Úgy egyénileg, mint csapatként előre kell lépnünk a rendelkezésünkre álló egy évben.

Ez a fejlődés egy folyamat, nem egyik napról a másikra érezteti a hatását. Ennek érdekében a játékosokkal folyamatosan dolgozunk majd. Magyarország sokáig az egyetlen olyan ország volt ezen a szinten, amelynek nem volt honosított kanadai játékosa. Most voltak – Sarauer, Banham, Metcalfe –, meg is hozták a sikert. Ugyanakkor a magyar fiatalok is nagyon fontos szerepet játszottak ebben a sikerben, az ő további fejlődésükre is lehet számítani."

Legfrissebb hírek

Az Egyesült Államok az első döntős a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.24. 16:48

Majoross Gergely: A következő vb-n még felkészültebbek leszünk

Jégkorong
2025.05.22. 06:38

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Szongoth Domán: Elképesztő élmény volt az egész világbajnokság

Jégkorong
2025.05.20. 19:24

Olvasóink szerint Bálizs Bence volt a mieink legjobbja

Jégkorong
2025.05.20. 19:23

Értékelje a magyar válogatott játékosainak a vb-n nyújtott teljesítményét!

Jégkorong
2025.05.19. 22:57

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15
Ezek is érdekelhetik