U18-as jégkorong-vb: Bármire képesek lehetünk - Kangyal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.11. 13:41
Kangyal Balázs szövetségi sportigazgató szerint a házigazda magyar jégkorong-válogatott bármire képes lehet a vasárnaptól jövő szombatig Székesfehérváron sorra kerülő U18-as divízió I/B világbajnokságon, de a realitás alapján a harmadik-negyedik helyen végezhet.

Kangyal Balázs az eseményt felvezető pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Rich Chernomaz és stábja figyeli ezt a korosztályt is, évente akár két-három játékost is kipróbálhatnak majd az A-válogatottnál. Kiemelte: a csütörtöki, ukránok elleni utolsó felkészülési mérkőzésen is megmutatta az együttes, hogy bármire képes lehet, hiszen 0–3-ról felállva nyert 4–3-ra hosszabbítás után.

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára jelezte: a harmadik vagy a negyedik hely megszerzése tűnik reálisnak, a kiesésre gondolni sem mernek. Hozzátette: a fehérváriak szervezésben két éve, egy hasonló vb-vel már bizonyítottak.

Fekti István, a szervezőbizottság elnöke elmondta: a magyar válogatott azért játszik minden fordulóban 16.30-kor, mert a tavaszi szünetben sok fiatalt várnak, a belépés ingyenes. Az az iskola, amelyik regisztráció alapján a legtöbb gyereket hozza el a tornára, 100 ezer forintos sportszervásárlási utalványt kap.

Glen Williamson szövetségi edző csapata vasárnap Szlovénia, hétfőn Ausztria, szerdán Lengyelország, csütörtökön Japán, jövő szombaton Ukrajna válogatottjával találkozik. Az első helyezett feljut a divízió I/A osztályba, az utolsó kiesik a divízió II/A-ba.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Arany Gergely (MAC), Kornakker Dániel (Fehérvár)
Hátvédek: Láday Tamás, Szaller Márk, Szabó Bence (Fehérvár), Stipsicz Bence, Garát Zsombor, Jászai Dávid, Herner Olivér (MAC)
Csatárok: Baranyai Balázs, Erdély Csanád, Mazzag Dániel, Szabó Krisztián, Vizi Dániel, Vokla Roland (Fehérvár), Egyed Márk (Mikkeli), Galló Vilmos (Linköping), Gáspár Máté (Linz), Kiss Zsombor (Bern), Keresztury Erik (Düsseldorf), Kovács Attila (Avon), Szabad Kevin (Vienna), Terbócs István (MAC), Varga Olivér (Vasas)

Legfrissebb hírek

Csúnya vége lett a dán csodának, Svájc ismét vb-döntős

Jégkorong
2025.05.24. 21:20

Az Egyesült Államok az első döntős a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.24. 16:48

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

A svájciak kiütéssel, az amerikaiak nagy csatában jutottak be az elődöntőbe a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.22. 18:59

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Kanada szép gólokkal győzte le Svédországot

Jégkorong
2025.05.20. 23:09

Olvasóink szerint Bálizs Bence volt a mieink legjobbja

Jégkorong
2025.05.20. 19:23
Ezek is érdekelhetik