Jégkorong: akadémiát létesítene a csíkszeredai önkormányzat

Vágólapra másolva!
2014.03.28. 11:29
A magyar kormány támogatásával szeretne székely hokiakadémiát létrehozni a csíkszeredai önkormányzat – közölte pénteken a Székelyhon.ro székelyföldi portál.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a portálnak elmondta, a jégkorong-akadémiát a fociakadémiák mintájára képzelték el, és ősszel szeretnék beindítani. A képzésbe nemcsak a csíkszeredai korosztályos csapatok, hanem a gyergyószentmiklósi, csíkkarcfalvi, valamint a kézdivásárhelyi csapatok is bekapcsolódhatnának. Az akadémia a tervek szerint a Székely Hoki Társaság nevet fogja viselni.

„A romániai jégkorong, bár mások élősködtek, élősködnek rajta, gyakorlatilag egyenlő a Székelyfölddel” – idézte a Székelyhon Ráduly Róbert Kálmánt. A polgármester hozzátette: a Magyar Jégkorong-szövetséggel való partnerség vezetett el a hokiakadémia létrehozásának ötletéig.

A polgármester elmondta, hogy a csíki akadémiának a székesfehérvári Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia lenne a szakmai partnere.

„Jó lenne, ha meg tudnánk örökölni és gyakorlatba ültetni egy olyan képzési modellt, amely ott már nagyon jól működik" – jelentette ki a polgármester.

Ráduly Róbert Kálmán elmondta, a 2013–14-es szezon volt az első, amelyikben négy csíki korosztályos csapat kapott 15 millió forintig terjedő összegű támogatást a Magyar Jégkorong-szövetségtől, hogy részt vehessenek a magyarországi korosztályos bajnokságban. A polgármester szerint e támogatás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy „nem szűnt meg a hoki Székelyföldön".

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik