Európai hokitúra - Széligék otthona egy havas San Francisco

Reggelre megérkeztek a hegyek Brianconba.

Miként azt „elsztorizta” nekünk Szélig Viktor, amikor 2006-ban kiszerződött Brianconba, ugyanúgy sötétben érkezett, ahogy ezúttal mi. A városról nem tudott sokat, ezért miután este holtfáradtan ágyba zuhant és reggel elhúzta a függönyt, igencsak meglepetten tapasztalta, micsoda hegyóriások állják körbe a települést. Tekintélyes – talán ez a legjobb jelző arra a vonulatra, amely a környékén magasodik, természetesen már hóval borítva. Maga a városka azonban nem hatalmas, ellenkezőleg, barokkos túlzással három-négy utca jobbra és balra, néhány olyan emelkedő, mint San Franciscóban, szép építészetű óváros – és egy jégcsarnok.

Utunk során számtalan sportvárosban járunk-kelünk, volt, ahol a jégkorong egy sport a sok közül, van, ahol fontos, van, ahol a legfontosabb, de Brianconban az egyetlen. Itt nincs más. A jelenleg Diables Rouges de Briancon néven szólítható hokiklub annak idején még „télisport-egyesületként” alakult, a színe sem piros-fehér-fekete volt, hanem égszínkékféle.

A futó szezonban is használ egy ilyet a csapat, mert az idén nyolcvanéves, az idényben tehát minden a jubileumról szól, hogy ismét csak Széliget idézzük, aki nemcsak játékosa, hanem már igazgató-féléje is a szervezetnek. Nem ő a főnök, még csak tanulgatja a dolgokat – nagyjából, mint Palkovics Krisztián az Alba Volánnál –, de már kikacsintgat a játékos-pályafutása utánra is

Máris tett egy nagy észrevételt, amit Magyarországon oly sokan még nem: már nem elég csak a sport, kell a körítés. Neki is köszönhető például, hogy Brianconban a szünetekben az emberek már nem a rolba körözését nézik fapofával, hanem mindig megy a műsor: a legutóbbi bajnokin éppenséggel sledge hockey meccs volt, ami paralimpiai sportág. Itt éppenséggel „hendikephokinak” nevezték, amint a mozgássérült, olykor végtaghiányos sportemberek egypengés szánkón két fél bottal hajtva magukat és terelve a pakkot jégkorongoztak. Öt percet voltak a pályán, 1–0 lett az eredmény – remekbe szabott, alányúlós pipás gól volt –, de a játékosok átizzadták az összes szerelésüket és miközben kisegítették őket a jégről, aztán mankóval távoztak a kispadoktól, tombolt a lelátó.

Így is lehet.

Briancon amúgy is különleges hely. Egyrészt adva vannak a hegyek, a sípályák, a turizmus, másrészt a város hagyományosan munkás, tehát nem csak az idelátogatóktól termelődik a GDP. Három út vezet ki a városból, amelyek telente kapják az égi áldást, ezért a hőskorban bőven előfordult, hogy se ki, se be hetekig, és az egymásra utaltság valahogy beivódott a helyiekbe, talán ezért is olyan családias a hangulat a meccseken.

Szélig Viktorék a nyolcadik karácsonyukat is Franciaországban töltik majd, és mi sok egyéb mellett erről is beszámolunk a Nemzeti Sportban hamarost.

De most továbbindultunk, elkanyarodtunk Grenoble felé, ahol a Briancon hasonló Winter Classicet játszik majd december 22-én, mint amilyen a Városligetben lesz december 13–15-én a Sapa Fehérvár AV 19 EBEL-rangadóival, illetve a Dab.Docler és a Miskolci Jegesmedvék Mol Liga-rangadójával (és ha már itt tartunk: a Karácsonyi Hokibulira a tikettek a jegyed.hu-n szerezhetőek be), aztán megszagoltuk a kézilabdázó Császár Gábor kihűlt lábnyomát Chambéryben, odasandítottunk Albertville 1992-es téli olimpiai lankáira, gurultunk Annecy irányába, ahol 2018-ban lehetnének ötkarikás játékok, ha nem Pjongcsang nyerte volna el a rendezést, hogy végül megérkezzünk Morzine-ba, ahol Gőz Balázs jégkorongozik.

Egy igazi síparadicsomban.