Jégkorong: együttműködési megállapodás a DAB és a Vasas között

Vágólapra másolva!
2013.07.17. 11:25
Július 11-én délután Azari Zsolt, a Dab.Docler elnöke és Szuper Levente, a Vasas jégkorong-szakosztályának elnöke megállapodott, hogy a 2013-14-es szezonban a két klub együttműködik az utánpótlásképzésben.

Azari Zsolt a megbeszélés után elmondta, hogy az együttműködés alapja, hogy lehetőség szerint mind a két klub biztosítani tudja saját játékosainak a megfelelő szintű versenyeztetést. Természetesen az alapvető cél, hogy a közös munka eredményeképpen mind a két klub magasabb szinten tudja saját játékosait tovább képezni.

Ehhez a kooperációhoz a Dab.Docler a megmaradt, jól képzett és tehetséges játékosait adja a Vasas HC korosztályos csapataiba. Ez azt jelenti, hogy azok a dunaújvárosi játékosok, akiknek a korosztályában a klub nem tud csapatot indítani, a Vasas HC csapatában versenyezhetnek a következő szezonban.

A másik oldalról a Vasas kiemelkedő juniorjai lehetőséget kapnak arra, hogy a Dab.Docler felnőtt csapatával együtt készülhessenek, s indulhassanak el a profi felnőtt jégkorongozóvá válás rögös útján. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a fővárosi klub jégkorongozóinak fejlődését is a Stephan Lundh, Jonas Johnson, Randy Smith trió követi majd nyomon, s arra is lehetőséget kapnak a piros-kék ifjak, hogy a hármas útmutatása alapján dolgozhassanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik