Jégkorong: a balhé ellenére Hetényi a válogatottal készülhet

Vágólapra másolva!
2013.03.25. 18:20
null
Hetényi Zoltán készülhet a válogatottal a vb-re (Fotó: Szabó Miklós)
Részt vehet a világbajnoki felkészülésben Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, akit március 17-én szexuális zaklatás és rendbontás vádjával rövid időre őrizetbe vettek az Egyesült Államokban.

 

A Magyar Jégkorong-szövetség az ügyben kiadott hétfői, az elnökség döntését kísérő rövid közleményében úgy fogalmazott, hogy a „médiában megjelent hírekkel kapcsolatban az eljárások lezárásáig érdemi álláspont nem alakítható ki".

A Gwinnett Daily Post című lap a múlt hét keddjén közölte, hogy az Orlando Solar Bears csapatában játszó Hetényi egy duluth-i bárban erősen ittas állapotban fogdosott egy pincérnőt, illetve Amerika-ellenes és rasszista megjegyzéseket tett, mígnem a személyzet a földre teperte. Az újság megszerezte az incidensről készült rendőrségi jegyzőkönyvet, eszerint Hetényi őrizetbe vétele után, megbilincselve a rendőrautóban is dühöngött, köpködött.

Az eset után az East Coast Hockey League-ben (ECHL), azaz a harmadik osztályban játszó Orlando Solar Bears jelezte: szerződést bontott a kapussal, és erről értesítette az American Hockey League-ben (AHL) szereplő és Hetényi másodosztályra vonatkozó játékjogával rendelkező Peoria Rivermen együttesét is.

Hetényi tagadta a vádakat, szerdai közleményében pedig jelezte: reménykedik, hogy megbocsátanak neki, s biztos benne, hogy a tárgyaláson tisztázni fogják. Hozzátette, „végtelenül sajnálja", hogy felelőtlenül viselkedett, szégyent hozott magára, a csapatára és legfőképp a hazájára.

„Az, hogy a csapatommal ünnepeltem, nem mentség arra, hogy megbántottam másokat" – fogalmazott a kapus.

A divízió I-es budapesti világbajnokság április 14-én rajtol. A válogatott hivatalosan április 2-án kezdi az edzőtábort, addig főleg a fehérvári játékosokból álló különítmény gyakorol együtt.

Legfrissebb hírek

Az Egyesült Államok az első döntős a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.24. 16:48

Majoross Gergely: A következő vb-n még felkészültebbek leszünk

Jégkorong
2025.05.22. 06:38

Szongoth Domán: Elképesztő élmény volt az egész világbajnokság

Jégkorong
2025.05.20. 19:24

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15

Öt meccs megvolt a jégkorong-vb-n, kettő van hátra, hogy megtudjuk, maradunk-e

Jégkorong
2025.05.18. 07:18

Svájc a németeken is átgázolt a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.15. 18:52

Az amerikaiak csak ráadásban győzték le a norvégokat, a dánok nyertek a kazahok ellen a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.14. 22:46

Miklós Sándor rekordját állította be Hári János a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.14. 21:14
Ezek is érdekelhetik