Erste Liga: Hetényi Zoltán és az idény MVP-je is hosszabbított klubjával

Vágólapra másolva!
2025.06.18. 12:27
null
Hetényi a DEAC-nál folytatja (Fotó: Koncz Márton)
A jégkorong Erste Ligában bajnok Gyergyói HK az előző szezon legértékesebb játékosával, Dallas Geradsszal, míg a Debreceni EAC Hetényi Zoltánnal hosszabbította meg a szerződését egy évvel. Ezek mellett a román válogatott kapusa, Adorján Attila a Brassóhoz szerződött.

Az Erste Liga a Facebook-oldalán jelezte szerdán, hogy hosszabbított a 29 éves amerikai csatár, aki a norvég Lillehammerből érkezett Gyergyóba tavaly augusztusban, az előző szezonban 28 alapszakasz-találkozón 16 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, míg a rájátszásban 16 mérkőzésen 11 gól és 2 assziszt volt a mérlege.

Hetényi Zoltán – aki tagja volt a Szapporóban az elit-világbajnokságba 70 év után feljutott magyar válogatottnak – 2018-ban szerződött Debrecenbe. A 2024–2025-ös idény alapszakaszában 36 mérkőzésen lépett pályára és 947 lövésből 873-at hárított, 92.18 százalékos védési hatékonyságot produkálva. A 38 éves kapus mellett Antek Tamás és Szeles Martin is kapusként segíti a DEAC-ot a következő idényben.

Adorján Attila, a román válogatott kapusa a jégkorong Erste Ligában szereplő SC Csíkszeredától a Corona Brasov együtteséhez igazol – jelezte a liga a hivatalos közösségi oldalán. A 28 éves kapus az elmúlt idényben 52 mérkőzésen lépett pályára és 1506 lövésből 1391-at hárított, 92.36 százalékos védési hatékonyságot produkálva. A csíkszeredai születésű és nevelésű kapus 2021-ben igazolt vissza Csíkszeredára a DVTK Jegesmedvék csapatától, a miskolciakkal kétszer ünnepelhetett bajnoki címet.

 

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25

Kangyal Balázs: Ez a Fradi már csak nevében az a Fradi, mint jó néhány éve volt

Jégkorong
2025.08.15. 15:28

Kétcsúcsú piramis – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.08.14. 23:12

Erste Liga: a Fradiból hozott gólerős csatárt a magyar bajnokcsapat

Jégkorong
2025.08.08. 19:53

Erste Liga: izgatottan készül második miskolci évadára vezetőedzőként Láda Balázs

Jégkorong
2025.08.08. 10:17

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

Edzőváltás a Ferencváros jégkorongcsapatánál

Jégkorong
2025.08.06. 11:10
Ezek is érdekelhetik