Aranyérmekre hajtanak a dunaújvárosi hokisok

Vágólapra másolva!
2012.07.10. 12:53
null
A Dab és a Miskolc több fronton is nagy versenyt futott az elmúlt idényben, a Mol Ligában és a Magyar Kupában döntőztek<br />(Fotó: Jezoviczki Máté)
Azari Zsolt, a Dab.Docler jégkorongcsapatának ügyvezetője szerint a következő idény egyik legfontosabb feladata a fiatalok beépítése lesz. Célként pedig aranyérmek megszerzését fogalmazta meg a sportvezető.

 

„Az eredményeket illetően egyértelműen az a cél, hogy mindenhol az élen végezzünk, ahol elindulunk – nyilatkozta a dabdocler.hu klubhonlapon Azari Zsolt. – Ez címvédést jelent a Mol Ligában és a Magyar Kupában, valamint az aranyérem megszerzését a bajnokságban.”

Az ügyvezető tudja: nehéz feladat vár a dunaújvárosiakra, hiszen a riválisok közül a Miskolc látványosan erősödött, de jobb Brassóra, valamint még jobb Csíkszeredára számít, míg az újonc szlovák Nové Zámkyt a liga meghatározói közé várja. Mivel a csapat nem indul az átalakult Nationalligában, mindez az előző idényben igen bő, dupla létszámra felduzzasztott keretet is érzékenyen érintette.

„Ilyen körülmények között kulcsfontosságú a megfelelő játékosállomány kialakítása, ami több esetben fájdalmas döntésekre kényszeríttette a menedzsmentet, hiszen a tavalyi két bajnokság helyett, idén csak egyben indul a csapat. Mint azt Stephan Lundh vezetőedző is elmondta, elsősorban a magyar játékosok fejlődésére helyezik idén is a hangsúlyt, így a légiósoktól megváltunk. Ez alól az egyetlen kivételt Peter Sevela kapus jelenti, akinek szolgálataira a vezetőedző a következő szezonban is igényt tart.”

Rajna Miklósnak így nem ajánlott szerződés a klub, Dancsfalvi Norbert közös megegyezéssel távozik a klubtól, Ványi Gergő pedig sérülése miatt hagy ki hosszú hónapokat, de lehet, hogy az egész szezont. A védelmet a svéd-osztrák állampolgársággal rendelkező Victor Axelsson Lindgrennel, az ATSE Graz csapatkapitányával erősítenék meg. Az osztrák élvonalban 283, a másodosztályban 164 mérkőzést játszott.

Azari Zsolt számára fontos feladat volt a jégpálya helyzetének megnyugtató rendezése, amelynek még nem ért a végére.

„Az üzemeltető váltása folyamatban van, a város részéről ígéretet kaptunk, hogy professzionális cég fogja üzemeltetni a jégpályát. A csapat számára legfontosabb az infrastrukturális háttér kiszámítható és biztonságos működése.”

A 2013–2014-es EBEL-indulással kapcsolatban egyelőre nincs új fejlemény.

„Szeptembertől hivatalosan is kérvényezzük felvételünket. Várhatóan ez egy hosszadalmas folyamat lesz, melynek során számos (pénzügyi, marketing, infrastrukturális stb.) feltételnek kell egyszerre megfelelni.”

A DAB.DOCLER CSAPATÁNAK JELENLEGI KERETE
Kapusok: Kiss T., Sevela
Hátvédek: Erdélyi, Hüffner, Jobb, Kiss D., Lencsés (tárgyalás alatt), Nagy R., Tőkési
Csatárok: Azari, Galanisz, Gröschl, Győri, Kiss Á., Mestyán, Papp Cs., Papp V., Pavuk, Peterdi, Somogyi, Strenk, Szabados, Szappanos, Vaszjunyin (szóbeli megállapodás), Virág.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik